Kedvezően zárult a Nébih 2018-as petúnia GMO-vizsgálata
2018-ban is folytatta a petúnia szaporítóanyagok GMO ellenőrzését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unió ”2001/18/EC irányelv alatti intézkedéseket Szabályozó Bizottság” ajánlása alapján. A hatósági szakemberek megelégedéssel állapították meg, hogy egyik mintában sem volt fellelhető géntechnológiai módosítás nyoma.
2017 tavaszán a petúnia transzgenikus érintettsége nagy megdöbbenést keltett a dísznövény szakmában. Engedély nélkül hoztak forgalomba számtalan, idegen gént hordozó petúnia fajtát. Az incidensre csak véletlenül derült fény. A tavalyi botrányban szereplő több német és holland nemesítő-forgalmazó cég úgy nyilatkozott, hogy azóta a petúnia fajta-szortimentjüket független laboratóriumokkal megvizsgáltatták, és megtisztították a GMO-s fajtáktól.
A Nébih szúrópróba-szerű mintavételeket határozott el, mert meg akart győződni arról, hogy továbbra is biztosított a hazai termesztés GMO mentessége.
Az ellenőrzéseket a Nébih vezetésével és útmutatói alapján a növénytermesztési hatáskörben eljáró járási hivatalok végezték. A felügyelők az ellenőrzést a szaporítóanyag nyilvántartás és a beszállítói dokumentumok átvizsgálásával kezdték, majd mintákat vettek a kijelölt szaporítóanyagokból (palántákból, és cserepes növényekből).
Az ellenőrzés 2018. február elején kezdődött a szaporítóanyag behozatallal foglalkozó, ismert nagykereskedőknél, majd április-májusban folytatódott a termesztőknél és a kiskereskedelmi forgalmazóknál.
A felügyelők összesen 145 tételt mintáztak meg, amelyek között 121 különböző petúniafajta volt található. A mintavételre javasolt sorozatokat a Nébih jelölte ki kockázatértékelés alapján.
A mintákat a Nébih ÉTbI Élelmiszer Mikrobiológiai Nemzeti Referencia Laboratórium vizsgálta DNS-alapú real-time PCR módszerrel. A vizsgálatok alapját az EURL GMFF (Géntechnológiával módosított élelmiszereket és takarmányokat vizsgáló európai referencialaboratórium) „Nem–engedélyezett GM petúnia kimutatása” című útmutatója képezte.
Az ellenőrzés kimutatta, hogy az ellenőrzött üzemek felhagytak a 2017-ben GMO-snak bizonyult fajták termesztésével. A laboratóriumi vizsgálat is megnyugtató eredménnyel zárult, egyik tételben sem mutattak ki géntechnológiai módosítást.
A termesztők és a lakosság tájékoztatása érdekében ezúton tesszük közzé a megvizsgált és GMO-mentesnek bizonyult petúnia fajták jegyzékét:
|
Amore Fiesta |
|
Amore Purple Heart |
|
Amore Queen of Hearts |
|
Bingo® Sugar Rush Mix Tris |
|
Bingo® Yellow Impr. |
|
BlanketTM Red |
|
BlanketTM Yellow |
|
Cascadias® Bicolor Cabernet |
|
Cascadias® Autumn Mystery |
|
Cascadias® Indian Summer |
|
Cascadias® Bicolour Cabernet |
|
Cha Ching |
|
Chameletunia® Mango |
|
Constellation Blue |
|
Constellation Purple |
|
Dekko Rose Star |
|
Double Cascade Mix |
|
Dreams Burgundy |
|
Dreamstar |
|
Finity® F1 White |
|
FPSelect Purple Picotee |
|
FPSelect Rim Magenta |
|
GO!Tunia® Orange 17681 |
|
GO!Tunia® Purple Vein |
|
La Signora Hot Cherry |
|
La Signora Magic Purple |
|
La Signora Cosmic Purple |
|
Limbo Blue |
|
Limbo Red |
|
Limbo Salmon |
|
Littletunia Bicolor Black |
|
Littletunia Bicolor Illusion |
|
pac Happytoonia® Purple Star |
|
pac Happytoonia® Yellow Impr. |
|
pac Prettytoonia® Blackcherry Stripes |
|
pac Prettytoonia® Hot Pink Patio |
|
pac Prettytoonia® Vermillion Impr. |
|
Pegasus® Double Burgundy (sel® SweetSunshine® Burgundy) |
|
Pegasus® Patio Magenta Star |
|
Pegasus® Patio Rose Vein (sel® Bonnie Magenta) |
|
Pegasus® Velvet Heart (sel® Alpe Tunia® Blue) |
|
Peppy Blueberry Muffin |
|
Peppy Pink |
|
Peppy Purple 2017 |
|
Peppy Sunset |
|
Petunia grandiflora F1 Duvet® Red |
|
Petunia grandiflora F1 Prism Sunshine |
|
Petunia grandiflora F1 TriTunia Burgundy |
|
Petunia grandiflora F1 TriTunia Red Star |
|
Petunia grandiflora F1 TriTunia Rose |
|
Petunia grandiflora F1 TriTunia Salmon Veined |
|
Petunia grandiflora Limra Salmon |
|
Petunia grandiflora Limra Violet |
|
Petunia multiflora Piccadilly Circus |
|
Petunia pendula F1 Plush® Deep Purple |
|
Potunia Dark Red |
|
Potunia Piccola Hot |
|
Potunia Plus Cobalt Blue |
|
Potunia Plus Hot Pink |
|
Potunia Plus Pinkalicious |
|
Potunia Plus Purple |
|
Potunia Plus Soft Pink Morning |
|
Potunia Plus Strawberry Ice |
|
Potunia Plus White |
|
Potunia Plus Yellow |
|
Potunia Popcorn |
|
Potunia Red Star |
|
Prism Sunshine |
|
PW Veranda Orchid |
|
PW Veranda White |
|
PW Veranda Yellow |
|
Surfinia® Classic Blue Ocean |
|
Surfinia® Double Lilac |
|
Surfinia® Hot Red |
|
Surfinia® Compact Purple Vein |
|
Surfinia® Deep Red |
|
Surfinia® Deep Red Sunsurf |
|
Surfinia® Hot Red |
|
Surfinia® Impuls Yellow |
|
Surprise Burgundy Star |
|
Surprise Hot Pink |
|
Surprise Red |
|
Sweetunia Baby Pink |
|
Sweetunia Burgundy Gem |
|
Sweetunia Hot Pink Touch |
|
Sweetunia Miss Marvelous |
|
Sweetunia Purple Gem |
|
Sweetunia Rose Gem |
|
Top-Tunia Blue |
|
Top-Tunia Burgundy Vein |
|
Top-Tunia Coral Morn |
|
Top-Tunia Salmon |
|
Top-Tunia Style Morn Blue |
|
Top-Tunia Style Purple Swing |
|
Top-Tunia Style Salmon Morn |
|
Top-Tunia Yellow |
|
Tumbelina® Belinda (sel SweetSunshine® Provence) |
|
Tumbelina® Damson Ripple (sel SweetSunshine® Violet Vein) |
|
Tumbelina® Diana |
|
Tumbelina® Inga |
|
Viva® Double Cherry Ripple |
|
Viva® Double Red |
|
Viva® Hot Pink Impr. |
|
Viva® Picotee Purple |
|
Viva® Snowy White |
|
ViviniTM Lavender Blue |
|
WFL Bingo® Blue |
|
WFL Bingo® Magma Red |
|
WFL Bingo® Peachy Keen |
|
WFL Bingo® Purple |
|
WFL Bingo® White |
|
WFL Constellation® Aries |
|
WFL Crazytunia® Black Mamba |
|
WFL Crazytunia® Blue Ice |
|
WFL Crazytunia® Knight Rider Impr. |
|
WFL Crazytunia® Lucky Lilac |
|
WFL Crazytunia® Mandeville |
|
WFL Crazytunia® Moonstruck |
|
WFL Crazytunia® Pulse |
|
WFL Crazytunia® Red Blues |
|
WFL Crazytunia® Razzmatazz |