null A kardvirág hagymagumók utóvizsgálatának eredményei

A kardvirág hagymagumók utóvizsgálatának eredményei

2026. szeptember 22, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2026 tavaszi szezonális ellenőrzése során a kiskereskedelemben forgalmazott kardvirág (Gladiolus sp.) hagymagumókat is vizsgálta. Ennek keretében a szaporítóanyag utóellenőrzésére is sor került, melynek célja a forgalomba kerülő kardvirág szaporítóanyagok fajtaazonosságának, fajtatisztaságának és egyéb tulajdonságainak ellenőrzése volt. A Nébih szakemberei által végzett vizsgálatok eredményeit az alábbiakban ismertetjük.

A 2026 márciusában zajló ellenőrzések során a mintavétel szúrópróba-szerűen történt, különféle kiskereskedelmi egységekben, 6 helyszínről, 18 különböző mintát gyűjtöttek be összesen 184 db hagymagumót 21 kis kiszerelésű tasakból.

A kardvirág szaporítóanyag utóellenőrzés, azaz a kitermesztés eredményeinek összegzése

A hagymagumók túlnyomó többségben a kiszerelések csomagolásán feltüntetett méretkategóriába tartoztak., ugyanakkor a növény-egészségügyi állapotuk kívánnivalót hagyott maguk után, sok esetben betegségekkel és tripsszel fertőzöttek. A forgalomba hozott kardvirág hagymagumók közel fele nem tesz eleget a vásárlók azon jogos igényének, hogy a megvásárolt hagymagumók mindegyike virágozzon. A vizsgált tételeknek átlagosan csak 60%-a virágzott.
A virágot hozó szaporítóanyag 80%-a fajtaazonos vagy a fajtanév nélküli csomagolás esetén a csomagoláson lévő fényképpel színazonos. 
A termékek csomagolása növényélettani és jelölési tekintetben többnyire megfelelő. A kis kiszereléses tasakok légátjárhatóak. A terméket illusztráló fényképek általában jó minőségűek. A fajtanevek helyesírása a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő. A csomagokon a jogszabályi előírásoknak megfelelő növényútlevél és termékinformáció található, melyek a szaporítóanyag kísérő okmányokkal együtt biztosítják a virághagymák nyomon követhetőségét a kiskereskedelmi láncban. 

Hatósági intézkedések

A Nébih a szaporítóanyag kitermesztés értékelését követően a mintaadókat egyedileg tájékoztatta a tőlük származó szaporítóanyag tételek vizsgálati eredményéről.
A hivatal felhívta az érintettek figyelmét a dísznövény szaporítóanyagokkal kapcsolatos hazai és közösségi követelmények betartására, továbbá a visszaélőkkel szembeni minőségvédelmi bírság kivetésének lehetőségére.
A kardvirág fajtaazonossági-, és fajtatisztasági vizsgálat eredményei rámutattak arra, hogy a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében fontos a szaporítóanyagok utóellenőrzése és szükséges rendszeresen végezni más kertészeti fajok bevonásával is.

A kardvirág utóvizsgálat bemutatása

A Nébih Növényfajta-kitermesztő Állomásán Monorierdőn végzett utóellenőrzésnek célja annak kiderítése volt, hogy vannak-e minőséggel kapcsolatos problémák a kiskereskedelmi forgalomba hozott kardvirág szaporítóanyagoknál: egészséges, jó minőségű, fajtaazonos és fajtatiszta szaporítóanyagot árusítanak-e, valamint, hogy a termék jelölése megfelelő-e, és a szaporítóanyag megfelel-e a csomagoláson feltüntetett méretnek és fényképnek. 

A kísérlet elrendezésénél a virágszíneket vették alapul, az azonos színkörhöz tartozó fajtákon belül az azonos fajtamegjelölésű, virágszínű tételek egymás mellé kerültek. A tápanyagellátást és az öntözést szükség szerint biztosították.

A kihajtástól kezdve rendszeresen rögzítették a megfigyeléseket a növekedéssel, egészségi állapottal, virágnyílással, valamint virágszínnel kapcsolatban. A virágzáskor állapították meg a fajtaazonosságot, az attól való eltérést és a fajtatisztaságot. A virágszíneket összehasonlították a minták tasakján található fényképpel és az eltéréseket feljegyezték. A mintavétel adatait az 1. táblázat szemlélteti. 

1. táblázat: a Nébih 2026. évi kardvirág szaporítóanyag utóellenőrzésben vizsgálatba vont tételek adatai 

1. táblázat: a Nébih 2026. évi kardvirág szaporítóanyag utóellenőrzésben vizsgálatba vont tételek adatai 

Eredmények

1. Méret
A kardvirág hagymagumó minták a 3 különböző (8/10, 10/12, 12/14 cm körméretű) méretkategóriából körülbelül azonos arányban kerültek ki. Míg a tételek nagy részénél a hagymagumók a csomagoláson megadott méretűek voltak, a legkisebb, 8/10-es méretkategóriában 3 minta esetében 25%-uk annál kisebb, 6-7 cm körméretű volt. 
A szakemberek a hagymagumók mérete és a kihajtás, illetve a virágzás mértéke között nem találtak összefüggést. Meglepő módon a legnagyobb méretkategóriában volt az a 2 tétel, ahol kis mértékben kihajtottak ugyan a növények, de később virágzás nélkül elpusztultak. Mindhárom méretkategóriában átlagosan a minták 40%-ában virágzott a tövek 90-100%-a. 

2. Egészségi állapot
A minták ültetés előtti vizsgálatánál azt tapasztalták, hogy a hagymagumók a perforált műanyag tasakokban kisebb-nagyobb mértékben barna foltosak, ami fuzáriumos (Fusarium oxysporum f. sp. gladioli) fertőzöttség tünete. A csomagok kis arányban teljesen elszáradt, mumifikálódott hagymagumókat is tartalmaztak.
Egyes tételek kisebb, vagy nagyobb mértékben aszottak, kiszáradtak voltak (1. kép)

A kiültetést követően a hagymagumók 8%-a nem hajtott ki, míg mások vontatott ütemben fejlődtek, majd elsárgultak, vagy elsárgulva elpusztultak (2 tétel emiatt teljesen értékelhetetlen volt). A virágzóképes tövek aránya az egyes mintákban 0-tól 100%-ig terjedt, átlagosan a hagymagumók 60% virágzott. Egyes tövek virágszirmain és leveleken a gladiólusz-tripsz szívogatás nyomai voltak láthatóak.

4. kép: Fajtaazonos és fajtatiszta tételek (balról jobbra: Peter Pears, Plumtart, Oscar) 

1. kép: betegség tüneteit hordozó virághagymagumók (fentről lefelé: lila, narancssárga és citromsárga virágszínű fajták)

3. Fajtaazonosság-fajtatisztaság
A minták 72%-a (13 minta) rendelkezett fajtamegjelöléssel, 6 különböző fajtából, míg 28%-a (5 minta), csupán a virág színére utaló jelöléssel, fajtamegjelölés nélkül került forgalomba. 
A fajtaazonossági vizsgálatokat az állomány 60%-án tudták csak elvégezni, mert ennyi jutott el a virágzásig, ahol láthatóvá vált az egyedek virágszíne.
A fajtanévvel ellátott minták esetében a feltüntetett fajtanév és a szaporítóanyag azonosságát vizsgálták a Nébih munkatársai. A virág színre utaló jelölésű minták esetében a csomagoláson lévő fénykép színével hasonlították össze a virágok színét. Megállapították, hogy a virágot hozó minták 80%-a fajta- vagy színazonos, de 20%-ban, a tasakban nem a címkén megjelölt fajtájú/színű virágot hozó szaporítóanyag volt. Eltérések a lila-rózsaszín-bordó-piros színeknél voltak (például lila helyett sötétrózsaszín, piros helyett sötétbordó), míg a citromsárga és narancssárga színű fajták esetében megfelelő volt a jelölés. (2-4. kép)

Egyetlen egy minta nem volt fajtatiszta, mert bár a mintában a növények túlnyomó többsége a jelzett fajtának megfelelő volt, 1 idegen fajtájú (virágszínű) egyed volt benne.

2. kép: Red (piros) színjelölésű és fényképű csomagolásból a valóságban sötétbordó színű virá

2. kép: Red (piros) színjelölésű és fényképű csomagolásból a valóságban sötétbordó színű virág

3. kép: Narancssárga virágú fajta a csomagolás fotójával azonos, fajtára jellemző színű virágokat hoz

3. kép: Narancssárga virágú fajta a csomagolás fotójával azonos, fajtára jellemző színű virágokat hoz

4. kép: Fajtaazonos és fajtatiszta tételek (balról jobbra: Nova Lux, Plumtart, Oscar) 
4. kép: Fajtaazonos és fajtatiszta tételek (balról jobbra: Nova Lux, Plumtart, Oscar) 

4. Származás, nyomon követhetőség
A vizsgált szaporítóanyagok 100%-a megfelelő származással rendelkezett, azaz a hagymagumókat a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV.11.) FVM rendelet követelményeinek megfelelően (megfelelő csomagolás, jelölés, szaporítóanyag kísérő okmány) hozták forgalomba. A beszállító 5 esetben volt hazai, a Nébih nyilvántartásában szereplő nagykereskedő, míg 1 esetben a kiskereskedelmi egység közvetlenül Hollandiából szerezte be a kardvirág hagymagumókat.
 


Friss hírek

2026. szeptember 25, péntek

Októberi online képzések az EUDR információs rendszer használatáról

Az EU Bizottság októberben induló képzési időpontokat hirdetett meg az EUDR érintett szereplői számára. A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes mielőbb regisztrálni a jelenleg elérhető időpontok egyikére.

Tovább >

2026. szeptember 25, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 5 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 25 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >