null Karibi hangulatban a Szupermenta: rumokat teszteltek

Karibi hangulatban a Szupermenta: rumokat teszteltek

2025. július 14, hétfő

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal rumokat elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az összehasonlító vizsgálatba 20 rum – 11 gold és 9 dark – került be, amelyek hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Egy termék esetében jelölési hibát tártak fel a szakemberek, míg egy, a tesztből kizárt fehér rum esetében élelmiszerminőségi probléma miatt intézkedtek. A hatóság mindkét forgalmazóval szemben eljárást indított és összesen csaknem 700 ezer forint bírságot szabott ki.

Gazdag történelmi múlttal rendelkező szeszes italhoz nyúlt a Szupermenta terméktesztelő csapata. A Nébih szakemberei a nagyobb kereskedelmi láncok választéka alapján összesen 20 rumot hasonlítottak össze: 11 gold és 9 dark rum került a poharakba, melyek közül 18 külföldi, 2 pedig magyar előállítású volt. 

A laboratóriumi szakértők ellenőrizték többek között a termékek alkohol-, metanol- és cukortartalmát. A tesztelt rumok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 37,5 és 43 térfogatszázalék közötti volt. A mérési eredmények alapján minden gold és dark terméket rendben találtak a szakemberek.  
A hatósági felügyelők a rumok jelölésvizsgálatát is elvégezték. Ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint például a megnevezés, a nettó mennyiség, a tényleges alkoholtartalom vagy a tételazonosító – helyesen szerepelnek-e a címkéken, valamint az egyéb jelölési elemek megfelelnek-e a vonatkozó kritériumoknak. Jelölési szempontból egy rumot kifogásoltak az ellenőrök, ugyanis a címkén feltüntetett alkoholtartalom csaknem 3%-kal eltért a laboratóriumban mért értéktől. Az érintett rum forgalmazójával szemben a felügyelők hatósági eljárást indítottak és felszólították a hiba kijavítására.

A rumokat a boltok polcain fehér, gold és dark színekben találhatják meg a vásárlók, azonban ezt a bontást az italok címkéin már nem kötelező szerepeltetni. Két termékről a Nébih laboratóriumában derült ki, hogy fehér rumnak számít. A gold és dark rumok versenyében így nem vehettek részt, de a teljeskörű hatósági ellenőrzés ezeknél is lezajlott. A mérési eredmények szerint az egyik fehér rum alkoholtartalma nem érte el a termékkategóriára előírt minimális 37,5 térfogatszázalékot. A minőségi hiba miatt az érintett termék forgalmazójával szemben hatósági eljárást indítottak az ellenőrök, és megtiltották a problémás rum forgalmazását, valamint elrendelték a tétel forgalomból történő kivonását is. 

A két eljárás során az érintett forgalmazókkal szemben kiszabott bírság együttes értéke 685 ezer forint volt. 

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen szakértők és laikusok pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a gold rumok közül a dobogó legfelső fokára a Plantation Barbados rum került, második helyen a Plantation XO 20th Anniversary Barbados rum végzett, míg harmadikként a Bacardi Reserva Ocho Rare Gold rum zárt. A dark rumok versenyében első helyezett lett a Diplomático Reserva Exclusiva rum, a dobogó második fokán a Professorado Origins Venezuela Caribbean rum végzett, míg a harmadik helyet a Diplomático Mantuano rum érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/kalandozas-a-rumok-vilagaban/

Ne feledjék: szeszes italok fogyasztásakor fontos a mértékletesség, különösen a nyári időszakban! A nagy melegben és hőségriadó idején pedig egyáltalán nem javasolt az alkoholtartalmú italok fogyasztása. 
 


Friss hírek

2026. szeptember 4, péntek

Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területeket érintő házisertés-szállítások feltételeiről tájékoztatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető új interaktív táblázatok. A tematikus oldal a sertésszektor szereplőinek segít eligazodni a különböző szállítási feltételek között.

Tovább >

2026. szeptember 4, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 32 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >