null Jogalkalmazás javítása céljából projekt indul

Jogalkalmazás javítása céljából projekt indul

Jogalkalmazás javítása céljából projekt indul
2012. november 9, péntek

ÁROP-2.2.16-2012-2012-0002 – Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban 2.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, ÁROP-2.2.16-2012-2012-0002 regisztrációs számú, „Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban 2.” című pályázatát a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának vezetője támogatásra érdemesnek ítélte, mely döntéséről a MAG Zrt. – mint Közreműködő Szervezet – támogatói okiratot állított ki. A projekt teljes költségvetése 31.778.600.- Ft.

A projekt célja, hogy a 2011. január 1. után elfogadásra, illetve módosításra kerülő, az élelmiszerlánc-biztonságot és a mezőgazdasági szakigazgatást közvetlenül érintő központi jogszabályok gyakorlati alkalmazását elősegítő képzések megvalósulhassanak, ezzel elősegítve az érintett jogterületeken az egységes és hatékony jogalkalmazást.

A 2011-ben, azonos témában kivitelezett pályázatunk (ÁROP-2210-10-2010-0005-Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban) tapasztalatait felhasználva és sikeres megvalósításából erőt merítve új, hasonló tematikájú projektet kívánunk megvalósítani.
 
A projekt első sorban élelmiszerlánc-biztonsági, mezőgazdasági, élelmiszeripari és speciális szakigazgatási jogszabályok végrehajtását közvetlenül szolgáló képzések megtartását célozza. Az oktatások célcsoportját a hivatal hatósági tevékenységet végző munkatársai, a kormányhivatalok szakemberei és az érintett ágazatok szereplői alkotják. A projekt fő elemei közé tananyagok elkészítése, képzések-, oktatások megtartása tartozik.

A Hivatal a projekt keretében 16 téma  oktatását tervezi az általa készített tananyagok segítségével, összesen mintegy 3700 főnek, hagyományos úton (előadás) ill., elektronikus távoktatás (ún. e-learning kurzus) segítségével. Az oktatási kurzusok várhatóan 2013. januárjától indulnak majd.
Az elkészült tananyagokat és a tananyagokról készült összefoglalókat ingyenesen hozzáférhetővé tesszük a honlapunkon.


Friss hírek

Nagylétszámú tojótyúk-állományon söpört végig a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében
2022. január 27, csütörtök

Nagylétszámú tojótyúk-állományon söpört végig a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében

Magas patogenitású madárinfluenzát mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy 121.000 tojótyúkot tartó gazdaságban, Kunszálláson. A gazdaság felszámolása haladéktalanul megkezdődött, megakadályozandó a járvány továbbterjedését. Ez az eset is megerősíti, hogy a járványvédelmi fegyelem lazításának még nem érkezett el az ideje hazánkban.

Tovább >

Január 31-ig teljesítendő a nem állami laboratóriumok éves jelentési kötelezettsége
2022. január 27, csütörtök

Január 31-ig teljesítendő a nem állami laboratóriumok éves jelentési kötelezettsége

Tavaly lépett hatályba az Agrárminisztérium új rendelete*, mely szerint a nem állami laboratóriumok kötelesek összefoglaló jelentést készíteni az előző naptári év során elvégzett vizsgálataikról. A jelentést a Nébih részére kell benyújtaniuk a tárgyévet követő év január 31-ig.

Tovább >