null Izgalmas ízek, egyedi menüsorok a fenntarthatóság jegyében

Izgalmas ízek, egyedi menüsorok a fenntarthatóság jegyében

2023. november 3, péntek

Október utolsó hétvégjén került sor a 2023-2024. évi Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjére, melynek témája idén a Fenntartható közétkeztetés – húsmentes menü volt. Budaörsön a Metro Gasztroakadémián 17 csapat mérette meg tudását a döntőbe jutásért.

A versenyen 4 fős csapatok vettek részt egy irányító, egy szakács és két segítő csapattaggal. A feladatuk egy húsmentes, háromfogásos, felnőtt ebéd elkészítése volt, melyet kötelező alapanyagok (rögös túró, mélyalmos tojás, alma és cékla) felhasználásával, mindössze 4 óra alatt, nettó 850 Ft/ fő nyersanyagértékben kellett teljesíteniük.  A versenyen tilos volt bizonyos alapanyagok használata, így a csapatok édesítőszert, ízfokozót, élelmiszer-színezéket (vagy ezek bármelyikét tartalmazó összetett alapanyagot) nem használhattak fel az ételek elkészítéséhez.

A rendezvény idei tematikájából fakadóan a versenyzők mindezek mellett húst, húskészítményt, halat, halhúskészítményt, állati zsiradékot ‒ a vaj kivételével ‒ nem használhattak a menüsorhoz. A kihívás egyik fő kritériumának megfelelően a nevezőknek olyan ételeket kellett elkészíteniük, melyek egy átlagosan felszerelt, közétkeztető főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között, akár többszáz fogyasztó részére is elkészíthetőek. A korábbi évek hagyományát megőrizve az eseményen kiemelt figyelmet kapott az élelmiszerbiztonság is, melyet a konyhai zsűri külön értékelt. 

Az elkészített ételeket a ‒ szervezők és a szakmai támogatók által delegált ‒ szakértőkből álló zsűri szigorú szempontrendszer alapján bírálta, mely alapján a legtöbb pontot elérő pécsi csapat 100-ból 94,29 pontot szerzett az alábbi menüvel:
•    Céklasaláta tofuval 
•    “Berlingots” snidlinges túróval, parajhabbal, brokkolival
•    Csokoládé mousse, almás maracuja öntettel

A döntőbe az alábbi csapatok jutottak be:


 


Friss hírek

2025. július 10, csütörtök

Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?

Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami akár egy külföldi nyaralásról hazahozott hajtással is könnyen behurcolható hazánkba. A kórokozó népszerű dísznövényeket és gyümölcstermő fajokat, mint a szőlő, az olajfa, a leander és a levendula támad meg. A már fertőzött gazdanövények olyan országokban találhatóak meg, amelyek kedvelt nyaralási úti célok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A megelőzés közös felelősségünk! Már egyetlen tünetmentes növény is elegendő lehet a fertőzés behurcolásához és elterjesztéséhez, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kéri, hogy senki se hozzon haza növényt külföldről.

Tovább >

2025. július 10, csütörtök

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez

Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári időjárás miatt évről évre visszatérő probléma a különböző sáskafajok (marokkói, olasz, vándorsáska) tömeges felszaporodása és kártétele. A védekezés céljából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara kérelmére négy növényvédő szer felhasználására adott ki szükséghelyzeti engedélyt. A gazdaságokban alkalmazandó készítmények közül kettő kiskertben is felhasználható.

Tovább >