null Invazív fajok telepítését akadályozta meg a Nébih halőri szolgálata

Invazív fajok telepítését akadályozta meg a Nébih halőri szolgálata

2022. november 3, csütörtök

A Nébih Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának és a halak nyomon követhetőségének ellenőrzése, így az őszi haltelepítések időszakában a halőrök országszerte fokozottan vizsgálják az előírások betartását. Szeptember óta az ÁHSZ szakemberei természetvédelmi okok miatt két esetben tiltották meg invazív* ezüstkárászok telepítését a hazai halgazdálkodási vízterületeken, több esetben pedig eljárás indult a feltárt szabálysértések miatt.

Az ősz a tógazdaságok számára a nagy lehalászások kezdetét jelenti, amikor a haltermelők szembesülnek a befektetett munka eredményével. A lehalászott zsákmány ekkor kerül a nevelőtavakból a téli raktározásra kialakított telelőtavakba, egyenesen feldolgozásra vagy pedig telepítésre a hazai halgazdálkodási vízterületekbe. Az ellenőrizhetőség érdekében a telepítések előzetes bejelentését jogszabály írja elő. E szerint a halgazdálkodásra jogosult minden tervezett haltelepítését köteles legalább 3 nappal a kihelyezést megelőzően bejelenteni a halgazdálkodási hatóságnak és a horgászszövetségnek, majd a ténylegesen kihelyezett halmennyiségekről a telepítés napját követő 8 napon belül realizációs bejelentésben kell beszámolnia. 

A haltelepítések szabályosságának és a halak nyomon követhetőségének ellenőrzése az ÁHSZ kiemelt feladata. Az elmúlt két hónapban az állami halőrök több mint 10 esetben tartottak helyszíni ellenőrzést, melynek során 3 alkalommal indítottak eljárást, 2 esetben megtiltották a kihelyezendő hal telepítését – invazív ezüstkárász telepítésének szándéka miatt –, további 3 esetben pedig jelenleg is vizsgálatot folytatnak a szakemberek. 

A Nébih ÁHSZ felhívja a figyelmet, hogy az ellenőrzések tapasztalatai alapján gyakori jogszabálysértés a halgazdálkodási jogosultság és a halgazdálkodási hatóság által jóváhagyott halgazdálkodási terv nélküli haltelepítés. Szintén rendszeresen előforduló probléma az engedéllyel telepíthető idegenhonos halfajok jogosultság nélküli vízbe helyezése. Mindezek a jogszabálysértések jelentős veszélyt jelentenek őshonos halállományunkra, melyek következményeként 500.000 - 5.000.000 forintig terjedő halgazdálkodási bírságot szab ki a hatóság!

Ne feledjék, hogy természetes vizeink halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése és fenntartható hasznosítása közös feladatunk! Amennyiben bárki horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot tapasztal, kérjük jelezze észrevételét az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

* Invazívként tekintünk azokra a halfajokra, melyek Magyarország vízterületein nem őshonosak és spontán módon vagy emberi tevékenység következtében kerültek be természetes vizeinkbe. Ilyen például a törpeharcsa, a busa, az ezüstkárász, az amurgéb, továbbá a razbóra és a naphal. Az invazív halfajok gyors szaporodásuk révén veszélyeztetik a növény- és halfajok sokféleségét. Az őshonos fajokat kiszorítva, gyakorta az élőhelyek elszegényedését okozzák. 

Friss hírek

2024. október 11, péntek

Október közepétől fizetni kell a szarvasmarhák BSE vizsgálataiért

A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy 2024. október 14-től az emberi fogyasztás céljából, rendes vágással levágott szarvasmarhák BSE vizsgálatai esetén kötelező lesz a 7.200 Ft + áfa összegű térítési díj fizetése. Magyarországon a BSE vizsgálatok elvégzése a 30 hónaposnál idősebb, Romániából, Bulgáriából vagy 3. országból származó szarvasmarhák esetében kötelező.

Tovább >

2024. október 10, csütörtök

Az EFSA 12, az uniós növényegészségügyre nagy kockázatot jelentő szúbogár fajt azonosított

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a Padovai Egyetemmel (Olaszország) együttműködve 12 olyan szúbogár fajt azonosított, amelyek magas gazdasági vagy környezeti kockázatot jelentenek a növények egészségére az EU területén. Ezek a lomblevelű fákat megtámadó bogarak, melyek megfelelnek a potenciális uniós zárlati károsítóként történő besorolás kritériumainak, egyelőre nincsenek jelen vagy még nem terjedtek el az EU-ban.

Tovább >