null Illegális vágás okozott gondot Heves megyében is

Illegális vágás okozott gondot Heves megyében is

2014. július 7, hétfő

Lépfene kórokozóját mutatta ki szombaton egy Heves megyei házi vágásból származó marhahúsból a NÉBIH Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága. A marhahús a járványügyi nyomozás eredménye szerint nem került közfogyasztásra és az eset nem áll okozati összefüggésben a Tiszafüredhez kötődő lépfenés megbetegedéssel. A fertőzött állatból származó húst az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóság begyűjtötte és megsemmisítette.

A fertőzött szarvasmarha húsának darabolásakor sérült meg egy személy, akit bőrlépfene tüneteivel kezelnek Gyöngyösön. A területileg illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóság haladéktalanul felderítette, hogy mely magánszemélyekhez került a húsból, majd ezt követően valamennyi még fellelhető húst elkoboztak és megsemmisítettek. A népegészségügyi szolgálat megkezdte a hússal érintkező személyek antibiotikumos megelőző kezelését, a velük egy háztartásban élők figyelmét a hatóság felhívta a betegség tüneteire.

Lépfenével az állatok leggyakrabban takarmány útján fertőződnek, például fertőzött legelőn történő legeltetés során. Az esetek száma megnőhet áradás után a baktérium spórák kimosódása révén vagy hosszabb szárazság idején, amikor az ásott kutak vizéhez fertőzött iszap keveredik.

A betegségről és annak tüneteiről további információk olvashatók a NÉBIH weboldalán és az Országos Epidemiológiai Központ honlapján, a lakossági tájékoztatók között:
http://www.oek.hu/oek.web?to=1725nid=670pid=1lang=hun.

Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság


Friss hírek

2026. július 15, szerda

125 éve történt

125 évvel ezelőtt 1901. július 15-én, költözött be – igaz, még csak részben – a budapesti m. kir. állami vetőmagvizsgáló állomás a Kis Rókus utca 15. szám alatti, Czigler Győző által tervezett új épületébe.

Tovább >

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >