null Hatósági fókuszban a szamóca szaporítóanyag forgalmazók

Hatósági fókuszban a szamóca szaporítóanyag forgalmazók

2022. augusztus 23, kedd

Közérdekű bejelentések alapján Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei szamóca szaporítóanyag forgalmazóknál tartottak próbavásárlást augusztus elején a Nébih szakemberei. Az akcióval, amelynek során összesen mintegy 6000 ismeretlen származású palántát foglaltak le, az illegálisan működő forgalmazókkal szemben kívánt fellépni a hatóság. A negatív tapasztalat miatt a Nébih ellenőrei a következő időszakban is kiemelten vizsgálják majd a területet a minőségi hazai szaporítóanyag-előállítás, továbbá a felhasználók, telepítők, gyümölcstermesztők védelme érdekében.

A napokban lefolytatott Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei próbavásárlások során az egyik esetben 2000 db, míg a másik alkalommal 4000 db igazolatlan származású palántát zároltak a hatósági ellenőrök. A növényeket gyümölcs szaporítóanyag előállítói (faiskolai) engedély, illetve szaporítóanyag nagykereskedelmi engedély nélkül kínálták eladásra. A jogszabályi előírásokat be nem tartó piaci szereplőkkel szemben hatósági eljárás indul, mely akár 250 000 forinttól 5 millió forintig terjedő minőségvédelmi bírság kiszabását vonhatja maga után.

A helyszíni ellenőrzések tapasztalatai elgondolkodtatók, egyúttal felvetik a vásárlói tudatosság kérdését is. Egy gyümölcstermelő ültetvényének, munkájának sikerében ugyanis kulcsfontosságú a felhasznált növényanyag megbízható származása, egészségi állapota, biológiai értéke stb., így kiemelt érdeke a szaporítóanyag-forgalmazó és az általa kínált termék alapos felmérése. A Nébih oldalán számos, a körültekintő vásárlást segítő tájékoztató olvasható (lásd kapcsolódó anyagok), amelyekben részletesen megtalálhatók az alapvető szakmai és jogszabályi feltételek. 

Az illegális szaporítóanyag fogalmazás egyaránt veszélyezteti a szaporítóanyag-előállítási, -forgalmazási és -ellenőrzési rendszer hitelességét és a felhasználók, telepítők, gyümölcstermesztők érdekeit.

A Nébih ezúton is felhívja a figyelmet, hogy az értékesítésre felkínálás, bármilyen online felületen történjen is, már önmagában forgalmazási tevékenységnek minősül. A hatóság kiemelten figyel és kivizsgál minden gyümölcs-szaporítóanyagot kínáló hirdetést, egyéb aktivitást. Az illegálisan működő szaporítóanyag-forgalmazók kiszűrése érdekében a szakemberek a jövőben is folyamatosan végzik az ellenőrzéseket. A jogosultság nélküli, „fekete forgalmazók” a szaporítóanyag felügyeleti jogszabályok megsértése miatti eljárás és bírság mellett számíthatnak a társhatóságok bevonására is. Amennyiben pedig a jogosulatlan fajtahasználat egyértelműen fennáll (hazai, vagy Európai Uniós fajtaoltalommal rendelkező fajták esetén) a hatóság a fajtajogosultat is értesíti a jogsértést elkövető forgalmazó tevékenységéről.
 

Kapcsolódó jogszabályok:
*14/2017 FM rendelet a gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
**369/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet a szaporítóanyagokkal kapcsolatos minőségvédelmi bírság megállapítására

Friss hírek

2025. július 9, szerda

Újabb vármegyékben csütörtöktől visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az utóbbi 48 óra csapadékos időjárás hatására jelentősen csökkent a tűzveszély az ország több térségében. Ennek köszönhetően 2025. július 10-től további hét vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat, lehetővé téve a szabadtéri tűzrakást a kijelölt helyeken.

Tovább >

2025. július 9, szerda

Madárinfluenza: Mi a helyzet az Egyesült Államokban?

A vadon élő madarak szezonális vándorlása és egyes amerikai termékek, például a nyers tejet tartalmazó termékek behozatala potenciális lehetőséget jelenthetnek a magas patogenitású madárinfluenza (HPAI) amerikai tejelő teheneket érintő genotípusának Európába történő bekerülésére. Ezt a vírustípust eddig az USA-n kívül egyetlen más országban sem jelentették.

Tovább >