null „Faanyagszőkítés” céghálón keresztül

„Faanyagszőkítés” céghálón keresztül

2023. június 15, csütörtök

A Nébih faanyagellenőrei 10 cégből álló hálózat „faanyag-szőkítési tevékenységét” szüntették be. A hatóság összesen 6,1 millió forintos bevételelkobzást, valamint 11,2 millió forintos bírságot szabott ki, emellett 4 cég faanyag-kereskedelmi tevékenységét felfüggesztette.

Társhatósági jelzés alapján kezdtek vizsgálni egy csoportot a Nébih faanyagellenőrei. A hálózatban működő cégek közül hat kizárólag számlákat állított ki, valós faanyag-kereskedelmi tevékenységet nem végzett. A körhöz tartozó további négy cég azonban – különböző Tolna vármegyei településeken – valóban működött.

Az érintett társaságok egymás között pókháló-szerűen adták-vették a fatermékeket, ellehetetlenítve ezzel azok nyomonkövethetőségét. Éppen emiatt azonban a hatósági ellenőrzés során a vizsgált cégek nem is tudták igazolni a fatermékek származását, ami alapvető követelmény a faanyag-kereskedelemben. A hatóság a megfelelően részletes árukísérő dokumentumok hiánya miatt összesen 6,1 millió forintos bevételelkobzást, valamint 11,2 millió forintos bírságot szabott ki a négy működő cégre. Az érintett 10 cég többsége nem volt bejelentkezve a Nébih faanyag-kereskedelmi rendszerébe. Azon vállalkozások tevékenységét azonban, akik szerepeltek a rendszerben – az ellenőrzést követően – a hatóság felfüggesztette.

Amennyiben a Nébih igazolatlan eredetű faterméket forgalmazó céget talál, annak kapcsolati hálóját feltérképezi, és szükség szerint tovább követi az illegális eredetű faanyagot.

A jogkövető társaságok számára ajánlott körültekintően eljárni üzletfeleik kiválasztásakor, melyhez a Nébih EUTR oldalán találnak hasznos információkat, továbbá célszerű folyamatosan nyomonkövetni a hivatal által közzétett jogsértés listát is. 

Friss hírek

2026. október 27, kedd

Vas megyében két baromfiállományban igazolt baromfipestis megbetegedést a Nébih

Baromfipestis (Newcastle-betegség) vírus jelenlétét igazolta Vas megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy hízópulyka és egy brojlercsirke állományban. Mindkét telepen a megemelkedett elhullás miatt merült fel a betegség gyanúja.

Tovább >

2026. október 27, kedd

Pultról az ültetvényig: szaporítóanyag ellenőrzés zajlott Dunaföldváron

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a dunaföldvári vásárban ellenőrizték a kertészeti szaporítóanyag értékesítését. Az elmúlt évek rendszeres ellenőrzéseinek köszönhetően a piacon nagymértékben javult a megvételre kínált szaporítóanyagok címkézése és szabályos értékesítése. Az ellenőrök egyre ritkábban találkoznak növényútlevél nélküli szaporítóanyaggal. Hamisított címkével ellátott szaporítóanyagot azonban több esetben is találtak.

Tovább >