null Eredményesen zárult a CCMAS 38. ülése

Eredményesen zárult a CCMAS 38. ülése

2017. augusztus 1, kedd

A FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS) 2017. május 8-12. között tartotta 38. ülését Budapesten. Az eseményen 47 ország, 1 tagszervezet és 11 megfigyelő szervezet képviseletében több mint 150 szakember vett részt. 

A rangos szakmai esemény szervezésében ez alkalommal is főszerepet vállalt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Földművelésügyi Minisztérium.

Magyarország 1972 óta látja el az éves nagyrendezvény lebonyolításának feladatát, az idei év azonban számos változást hozott. Az elnöki teendőket nyolc éven keresztül Dr. Ambrus Árpád, a NÉBIH nyugalmazott professzora látta el, akitől idén dr. Hibbey Marót, a Földművelésügyi Minisztérium takarmánybiztonsági szakértője vette át a megtisztelő posztot.

A szakbizottság a termékbizottságok által javasolt, folyamatosan napirenden lévő módszerek értékelése és jóváhagyása mellett célul tűzte ki a vizsgálati módszer szabvány, a mintavételi útmutató, valamint a mérési bizonytalanság útmutatójának felülvizsgálatát, ami a következő években meghatározza majd a szakbizottság tevékenységének irányát. A szakmai találkozó további eredményei közt kiemelendő, hogy tájékoztató dokumentumokat dolgoztak ki a több komponenst vizsgáló módszerek követelményeivel, valamint a mintavételi tervek kialakításával kapcsolatban, továbbá megegyeztek, hogy a biológiai módszerek jelentősége miatt, alacsony számuk ellenére is tovább szükséges dolgozni a követelményrendszerük kialakításán.


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >