null Enyhítő intézkedést vezetett be a Nébih Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében

Enyhítő intézkedést vezetett be a Nébih Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében

2022. február 3, csütörtök

Lehetővé vált a korábban meghozott korlátozó intézkedések enyhítése Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében, mivel az elmúlt hetekben jelentősen csökkent a madárinfluenza-kitörések száma. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) mindkét megyében feloldotta a védőkörzetek nagy részét. Emellett a felügyeleti (megfigyelési) körzeten belül is lazultak a vízibaromfi-állományokra elrendelt szigorú mozgatási korlátozások, így mostantól lehetséges a tömő alapanyag mozgatása.

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a következetesen végrehajtott járványügyi intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani a járvány terjedését, ami lehetővé tette a védőkörzetek nagy részének feloldását. 

Ezzel párhuzamosan mindkét közigazgatási egységben engedélyezte az országos főállatorvos a felügyeleti (megfigyelési) körzeten belül a víziszárnyasok technológiai mozgatását. A könnyítés azonban nem érinti a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Fülöpjakab és Városföld területét, ahol továbbra is tilos a vízibaromfik technológiai mozgatása.

Mindkét megye korlátozás alatt nem álló területein, valamennyi baromfifajra vonatkozóan érvényben marad a mintavételi kötelezettség, mind a vágóhídra, mind a továbbtartásra szállítást megelőzően.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >