null Előkészületben a glifozát hatóanyag státuszának megújítása

Előkészületben a glifozát hatóanyag státuszának megújítása

2021. június 15, kedd

Feszített ütemben halad az előkészítő szakmai munka annak érdekében, hogy a glifozát hatóanyag európai uniós státuszának megújításáról időben döntés születhessen. A négy előkészítő tagállam határidőre elkészítette jelentéstervezetét, melyben, az eddigi tudományos adatok alapján, a hatóanyag megújítására tettek javaslatot.

Mint azt korábbi cikkünkben jeleztük, a glifozát hatóanyag státuszának megújítására vonatkozó kérelem szakmai értékelését négy tagállam (Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország) közösen végzi. Az uniós jogszabályok alapján meghatározott adatkövetelmények és az egységes értékelési alapelvek szerint összeállított jelentéstervezet – a tagállami hatóságok összehangolt szakmai együttműködésének köszönhetően – határidőre elkészült. 

A megújítási folyamat következő szakaszában az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), valamint a hatóanyag harmonizált osztályozásának felülvizsgálatával kapcsolatos feladatok ellátása tekintetében az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) folytatja a megkezdett munkát. Amint a két uniós testület a jelentéstervezetet formai és tartalmi szempontból megfelelőnek ítéli, honlapján elérhetővé teszi és nyilvános konzultációra bocsátja. 

A nyilvános konzultáció előreláthatóan 2021. szeptember elején indul, ezt követően két hónap áll majd rendelkezésre, hogy bárki szakmai észrevételt tegyen a mintegy 11 ezer oldalas tervezettel kapcsolatban. Az észrevételek alapján a jelentéstervezetet, amennyiben szükséges, a négy tagállami hatóság szakemberei módosítani fogják. 

Az eddigi adatok alapján a jelentéstervezet a glifozát hatóanyag megújítására tesz javaslatot. Kiemelendő, hogy az összes rendelkezésre álló, releváns adatot és információt figyelembe véve, az értékelő tagállamok továbbra sem találtak bizonyítékot arra, hogy a hatóanyag rákkeltő (karcinogén) volna, vagyis ezen besorolására véleményük szerint nincs szükség.

Az ECHA által koordinált, harmonizált osztályozási vélemény várhatóan 2022 nyár elején lesz elérhető, a szakmai értékelést lezáró EFSA összefoglaló jelentés pedig jövő őszre készül el a tervek szerint. E kettő szolgál majd a hatóanyag megújításához kapcsolódó döntéshozatali eljárás alapjául. A végső döntés meghozatala mindenképpen a glifozát hatóanyag jelenlegi státuszának lejárati ideje, azaz 2022. december 15. előtt esedékes.

Bővebb információ az eljárásról, annak további szakaszairól, valamint az értékelő jelentéstervezet főbb megállapításairól az Assessment Group (europa.eu) oldalon tekinthető meg.


Friss hírek

2025. február 17, hétfő

Március végéig zajlik a szarvasmarha-, juh- kecske- és sertéstartók ENAR adategyeztetése

Az állattartók számára az ENAR adategyeztetés határideje idén a vonatkozó rendelet* alapján március 31. Újdonság, hogy a szarvasmarha-, valamint a juh- és kecskefélék mellett mostantól a sertések vonatkozásában is kötelező az adategyeztetést, melynek célja, hogy az ENAR (Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer) és a TIR (Tenyészet Információs Rendszer) naprakész adatokat tartalmazzon.

Tovább >

2025. február 17, hétfő

Felhívás ENAR adategyeztetésre szarvasmarha-, juh- és kecske-, valamint sertéstartók számára

Az állattartók számára ismételt adategyeztetésre kerül sor a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X.18) FVM rendelet alapján. A szarvasmarhafélék, valamint a juh- és kecskefélék mellett idén először a sertések vonatkozásában is szükséges az adategyeztetés, melynek határideje 2025. március 31.

Tovább >