null Elérhető a kiszereléscsökkentést bejelentő űrlap

Elérhető a kiszereléscsökkentést bejelentő űrlap

2024. február 1, csütörtök

A Nébih honlapján elérhetővé vált a kiszereléscsökkentés bejelentésére szolgáló űrlap. Az online formula segítségével a gyártók, az első magyarországi forgalomba hozók, valamint a nagykereskedők jelezhetik a Nébih felé a kiszereléscsökkentésben érintett termékeket.

A Kormány döntése értelmében egyes kereskedelmi egységekben fel kell hívni a vásárlók figyelmét azon termékekre, melyek a korábban megszokotthoz képest kisebb kiszerelésben kaphatóak. A pontos előírásokat a 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet tartalmazza.

Az érintett termékekről a gyártók, az első hazai forgalmazók, vagy a nagykereskedők kötelesek értesíteni kereskedelmi partnereiket, valamint termékenként első alkalommal a Nébih-et is. A mai nappal elérhetővé vált a kötelezettség teljesítésre szolgáló űrlap a hivatal tematikus aloldalán, a https://portal.nebih.gov.hu/kiszereles-csokkentes oldalon.

Az adatszolgáltató felület előkészítése a gyártói és kereskedelmi szakmai szövetségek bevonásával zajlott. Az űrlap kitöltését kiegészítő információk is segítik, mely segédleteket a hivatal folyamatosan frissíti, bővíti a gyakorlati tapasztalatok alapján.

A Nébih az érintett termékekről nyilvános adatbázist állít össze, ami – a kereskedelmi tájékoztatók kihelyezéséhez igazodva – március 1-jétől lesz elérhető a hatóság honlapján.

Kapcsolódó jogszabály:
az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet

Friss hírek

2026. május 20, szerda

Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Tovább >

2026. május 19, kedd

Kiskunhalason mutatta ki a Nébih a lovak fertőző kevésvérűséget (FKV)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV). A helyileg illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság a vonatkozó jogszabályokban előírt intézkedéseket haladéktalanul megtette. A hatósági intézkedések során az érintett lótartó együttműködő volt, az állattartás körülményei rendezettek voltak. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a lovas rendezvényeken továbbra is kötelező az előírt állategészségügyi szabályok betartása.

Tovább >