null Együttműködési megállapodást kötött a NÉBIH a jövedéki szolgáltatók szövetségével

Együttműködési megállapodást kötött a NÉBIH a jövedéki szolgáltatók szövetségével

2017. március 14, kedd

Az élelmiszerhamisítás és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) - hangzott el a szervezetek keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke elmondta: az együttműködés részeként a jövőben a NÉBIH szakmai előadásokkal és a termékimport vámeljárásban szakmai konzultációval segíti a VJASZSZ munkáját.

Hozzátette: a szövetség pedig tájékoztatja a hatóságot a harmadik országból származó importtal kapcsolatos jogszabályok érvényesülésében szerzett gyakorlati tapasztalatairól, valamint szakterületét érintő továbbképzéseket tart a NÉBIH munkatársainak.

A megállapodásban rögzítettek teljesülését a két szervezet évente egyezteti, és megvitatja az együttműködés további lehetőségeit.

A NÉBIH elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a hamisítások, az illegális tevékenységek terén a kábítószer után az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb terület. Ezért az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában kiemelt területként szerepel a vásárlók védelme, a vásárlói tudatosság növelése, továbbá a tudásmegosztás és a stratégiai együttműködések, partnerségek kialakítása.

Bók Mihály, a VJASZSZ társelnöke kifejtette: az együttműködés elősegíti azt, hogy a magyar piac mindenkor első osztályú minőségű áruval találkozzon. A vámhatóság a hivatallal bővülve hozzájárul ahhoz, hogy a feketegazdaság visszaszorításával a magyar gazdaság egészséges élelmiszerhez jusson.

Szabó Károly, pénzügyőr vezérőrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója kiemelte: a NAV tevékenysége során védelmi funkciót is ellát, ami nemcsak az élelmiszerlánc biztonságának javítására terjed ki, hanem többek között az áruhamisításhoz kapcsolódó intézkedések ellenőrzésére is.

Forrás: MTI


Friss hírek

2026. január 21, szerda

Kabalatervező pályázatot hirdet a Nébih 10 éves Maradék nélkül programja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja országos Kabalatervező pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára a program megalapításának 10. évfordulója alkalmából. A cél, hogy egy olyan szerethető és könnyen felismerhető kabalafigura szülessen, amelynek segítségével még eredményesebbé válhat az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó szemléletformálás. A Maradék nélkül program meghatározó elemének szánt figurára március 22-ig várja a javaslatokat a hivatal.

Tovább >

2026. január 20, kedd

2026-tól bővül az antibiotikum-adatgyűjtés, már az akvakultúrák esetében is kötelező a jelentés

Magyarországon is folyamatosan bővül az állatgyógyászati célra felhasznált antibiotikumok adatgyűjtése az uniós jogszabályoknak megfelelően. A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy az újonnan bevont állatfajok esetében az első jelentést a 2026 januári antibiotikum kezelésekről 2026. február 15-ig kell benyújtani. 2027-ben újabb állatfajok a halak, lovak, nyulak, kiskérődzők és víziszárnyasok is bekerülnek a kötelező, uniós adatszolgáltatási körbe a 2026. évben gyűjtött adatokkal.

Tovább >