null Egyelőre csak vadmadárnál, de ismét megjelent Magyarországon a madárinfluenza

Egyelőre csak vadmadárnál, de ismét megjelent Magyarországon a madárinfluenza

2021. november 12, péntek

Magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból Baranya megyében. Az eset a vonuló vadmadarak vírusterjesztésben játszott kiemelt szerepét támasztja alá. A baromfitartók fokozottan ügyeljenek állataik megóvására, a baromfik vadmadarakkal való érintkezésének megakadályozására.

A madárinfluenza vírusát Baranya megyében, Sumony településen egy elhullottan talált nagy lilikből mutatta ki a Nébih laboratóriuma. A kórokozó újbóli megjelenése hazánkban az őszi vadmadárvonulásokkal hozható összefüggésbe, hiszen a vonulási útvonalak átszelik az egész országot. A fertőzött vadmadarat egy halastó közelében találták. A madárinfluenza szempontjából ezek a nagyobb, összefüggő vizes területek különösen nagy kockázatot jelentenek, ugyanis a vadmadarak kedvelt pihenőhelyei.

A madárinfluenza elleni védekezésben kiemelten fontos a baromfiállomány és a vadmadarak találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése. Emiatt továbbra is hangsúlyozzuk, hogy elengedhetetlen a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása. Az állatokat többek között a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Az esetet az EU-s és az ún. harmadik országok felé is jelenteni kell, ugyanakkor kereskedelmi korlátozás – mivel vadmadár fertőzésről van szó – nem lép életbe. A hazai előírások szigorítására sem kell egyelőre számítani, azonban a szakemberek a járványügyi helyzetet folyamatosan elemzik. Indokolt esetben az országos főállatorvos az aktuálisan érvényes intézkedéseken túl szigorúbb előírások bevezetéséről dönt.

A madárinfluenzával kapcsolatos aktuális információk elérhetők a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza.


Friss hírek

2025. március 6, csütörtök

Péntektől tűzgyújtási tilalom lép életbe 6 vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti szakemberei és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) munkatársai a fokozott erdőtűzkockázat miatt megkezdték az erdőtűzkockázat-értékelő rendszer működtetését. A rendszer segítségével a szakértők naponta jelölik ki a tűzgyújtási tilalommal érintett területet, mérlegelve a várható időjárást, az erdei biomassza állapotát, valamint a megelőző időszak tűzeseteit. A jelenlegi fokozott tűzkockázatot mérlegelve, a Nébih az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve, 2025. március 7-én 00:00 órától Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Veszprém, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád vármegye egész területén elrendeli a tűzgyújtási tilalmat.

Tovább >

2025. március 6, csütörtök

Mezőgazdasági repülésre jogosító légi tevékenységi engedéllyel rendelkezők listája

Elérhető a repülőgépes és helikopteres légi növényvédelemre vonatkozó hatósági engedéllyel rendelkező szervezetek listája. A táblázat jelenleg a 2025. 02. 25-ei állás szerint letölthető.

Tovább >