null Budapesten tanácskoztak az Európai Unió járványtani szakemberei

Budapesten tanácskoztak az Európai Unió járványtani szakemberei

2015. június 4, csütörtök

Budapesten rendezték meg június 2-4. között a referencialaboratóriumok 21. nemzetközi találkozóját. Magyarország először adott otthont a tudományos tanácskozásnak, ahol az unió tagállamaiból érkező szakemberek a madárinfluenza és a baromfipestis aktuális állat- és humán-egészségügyi kérdéseit vitatták meg.

A háromnapos eseményen mintegy 30 előadást hallgathattak meg a résztvevők. A tagállamok képviselői jellemzően konkrét eseteken keresztül dolgozták fel az egyes járványügyi helyzeteteket és azok kezelési módjait.

Az eseményt Bognár Lajos országos főállatorvos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a világszínvonalú magyar állatorvoslás érdemeit, a jövőbeli terveket és az élelmiszerbiztonság területén vállalt kiemelkedő szerepet. Emlékeztetett rá, hogy a magyar állatorvosi képzés és szolgálat az egyik legrégibb Európában. A képzés 1787-ben indult, míg maga a hivatalos szolgálat szerkezetét 1888-ban foglalták először törvénybe.

A rendezvény házigazdai feladatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága (NÉBIH ÁDI) vállalta. Az igazgatóság vezetője, Abonyi Tamás előadásában bemutatta a hazai állat-egészségügyi diagnosztika rendszer működését. Hangsúlyozta, hogy a 17 nemzeti referencialaboratóriummal rendelkező NÉBIH ÁDI akkreditált vizsgálatai biztosítják az állati termékek megfelelő minőségét és járványügyi biztonságát.

A madárinfluenza betegség hazai tapasztalatait Vecsei Anna Luca járványügyi referens ismertette a február végi füzesgyarmati eset részletes bemutatásával. Előadásában kiemelte, a járványügyi nyomozás során tett gyors és hatékony intézkedéseknek köszönhetően sikerült megakadályozni a betegség terjedését, április elején feloldották a korlátozó intézkedéseket, június elejére pedig a Nemzetközi Járványügyi Hivatal követelményei szerint is visszanyerte az ország a mentességét. Azonban a betegség súlyát mutatja, hogy még a gyors beavatkozás mellett is több mint 160 000 baromfit kellett leölni a sikeres védekezéshez.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság

Letölthető állományok:
Budapesten találkoztak az Európai Unió járványtani szakemberei


Friss hírek

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >