null Bővült az ASP miatti fertőzött terület Pest megyében

Bővült az ASP miatti fertőzött terület Pest megyében

2019. december 6, péntek

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nébih laboratóriuma 2019. december 4-én. A vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.

Pest megyében korábban kizárólag egy zárt vadaskertben találtak fertőzött állatokat a szakemberek, ahova feltételezhetően emberi közvetítéssel jutott el a vírus. A betegség megjelenésekor az országos főállatorvos, a vadaskert vaddisznó-állományának felszámolása mellett, a környező, fertőzöttnek nyilvánított területen is elrendelte az állatok fokozott kilövését és a hullák aktív keresését.

2019. december 4-én a Nébih diagnosztikai laboratóriuma két, a vadaskert közelében, elhullottan talált vaddisznó mintájából is kimutatta az ASP-t. A vírus zárt vadaskerten kívüli, szabad területen való megjelenése miatt az országos főállatorvos – a Szakértői Csoport* javaslata alapján – a fertőzött és a magas kockázatú terület bővítése mellett döntött. Az intézkedés Fejér megye 11, míg Komárom-Esztergom megye 10 vadgazdálkodási egységének teljes területét érinti. A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv 

Fontos, hogy az „erdő lezárására” nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak. Néhány alapvető szabályt azonban a kirándulóknak is be kell tartaniuk a járvány terjedésének megelőzése érdekében. A legfontosabbak, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően. Továbbá, ha valaki elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót lát, ne érjen hozzá és azonnal értesítse a Nébih-et ingyenesen hívható zöldszámán (06-80/263-244).

* Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport


Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >