null Baromfi állományokban előforduló szalmonellózis elleni védekezéshez igénybe vehető támogatás igénylése

Baromfi állományokban előforduló szalmonellózis elleni védekezéshez igénybe vehető támogatás igénylése

A minden évben megjelenő az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok finanszírozásának szabályairól szóló FM rendelet szerint szalmonellózis elleni vakcinázásához szükséges oltóanyagok beszerzéséhez és a fertőzött állományok felszámolásához a rendeletben meghatározott mértékű támogatás vehető igénybe.

A szalmonella elleni vakcinázásához szükséges oltóanyagok beszerzéséhez és a fertőzött állományok felszámolásához a megyei kormányhivatalok a rendelet szerinti pénzügyi hozzájárulást csak olyan állattartónak történt kifizetést követően igényelhetik, aki a NÉBIH által rendszeresített és a honlapján közzétett, az 1. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet benyújtja a telephely szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz.

A kérelem mellé csatolni kell az adott naptári hónapra vonatkozóan egy alkalommal, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, (a rendelet megjelenését megelőző időszakban pedig a rendeletben meghatározott dátumig) az oltóanyag beszerzésének költségeit igazoló bizonylatoknak (számlák, kifizetést igazoló bizonylatok) hitelesített másolati példányait és az oltóanyag felhasználását igazoló bizonylatok másolati példányait valamint felszámolás esetén a felszámolt állatok és tojások Baromfi Termék Tanács által  vagy a helyi piaci viszonyoknak megfelelően becsült piaci értékét igazoló dokumentumokat, levágott állomány esetén a vágóhídi által kiállított számlát, leölt állomány esetén a megsemmisítés és ártalmatlanítás költségeit igazoló bizonylatokat.

A baromfi állomány szalmonellózis miatti felszámolása esetén  a levágott vagy leselejtezett állatok, illetve az ártalmatlanított vagy hőkezelt, nem keltetett tojások után az állattartónak járó összeg nem haladhatja meg az állatnak a közvetlenül a levágás vagy leselejtezés előtti piaci értékét, illetve a tojásoknak közvetlenül az ártalmatlanítás vagy a nem keltetett tojások hőkezelés előtti piaci értékét. Az összegből le kell vonni továbbá a maradványértéket a levágott állatok, illetve a hőkezelt, nem keltetett tojások esetében.
 


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >