null 60 éves a Növényvédelmi Szolgálat

60 éves a Növényvédelmi Szolgálat

2014. szeptember 15, hétfő

A megyei Növényvédő Állomások 60 évvel ezelőtti, 1954-es megalapításától működtek hazánkban a mai Növény- és Talajvédelmi Szolgálat jogelődei. A jeles évfordulót – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szervezésében – konferenciával és emlékplakettek átadásával ünnepelte szeptember 16-án a magyar növény- és talajvédelmi társadalom.

Mintegy 300 vendég, köztük alapító tagok, a megyei állomások és a budapesti központ egykori és jelenlegi munkatársai, igazgatók, felügyelők ünnepelték a Növényvédelmi Szolgálatot. Jordán László, növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettes megnyitó beszédében kiemelte, "a mai Növény- és Talajvédelmi Szolgálat feladatát nehéz lenne egy mondattal kifejezni, de azt megígérhetjük, hogy a ma és a holnap igényének megfelelően visszük tovább a Növényvédő Állomások örökségét!"

A szakembereket dr. Bognár Lajos élelmiszer-biztonságért felelős helyettes államtitkár, prof. Dr. Németh Tamás, az MTA Agrártudományi Osztályának elnöke és Szalkai Gábor főosztályvezető-helyettes, növény-egészségügyi főtisztviselő is köszöntötte. Szalkai Gábor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „tudományosan felkészült és a szakma iránti elhivatott munkatársak nélkül a szervezet nem lett volna képes választ adni a terület újabb és újabb kihívásaira. Jó emlékezni, mert látjuk, hogy az elmúlt 60 év hagyományaihoz méltóan tesszük a dolgunkat nap, mint nap és a múlt értékeiből, a jelen tapasztalataiból biztos jövőt építünk a következő generációknak.”

A szakemberek megvitatták, hogy kit is tekintenek ma Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnak, megvizsgálták a növényorvos és növényorvosi asszisztens szerepét az élelmiszer-biztonságban, Martin Ward, az Európai és Földközi-tenger melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) főigazgatója pedig elismerő szavakkal szólt a magyar növényvédelemről és az EPPO-val folytatott együttműködés eredményeiről. Az eseményen bemutatták a „60 éves a magyar növény- és talajvédelem” című, a növényvédelmi szakigazgatás történetét bemutató díszkiadványt is. A múlt felelevenítése mellett természetesen a Szolgálat előtt álló kihívásokról is szóltak az előadók.

A jubileumi rendezvény zárásaként több mint 90 szakembert jutalmaztak emlékplakettel a növényvédelmi szolgálat felállításáért és működésért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Emellett Martin Ward, az EPPO főigazgatója az  EPPO és a magyar növény- és talajvédelmi szolgálat együttműködése érdekében kifejtett munkájáért tiszteletbeli növényorvos és tiszteletbeli kamarai tag címet adományozta a NÉBIH és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara. 

 

Emlékplakettel kitüntetettek névsora:

Név

Titulus  

Agrofórum

.

Bagyinka Tamás

nyugalmazott  hatósági igazgató, Központ

Bálint János

alapító  tag, nyugalmazott permetezőmester, Veszprém megye

Bodor László

nyugalmazott  igazgatóhelyettes, növény- egészségügyi felügyelő Bács-Kiskun megye

Böszörményi  Ede

nyugalmazott  vezető főtanácsos, NÉBIH NTAI

Buzásné Dr.  Hartyányi Marietta

nyugalmazott  talajvédelmi osztályvezető, Szakminisztérium

Czifra Lajos

fotóriporter,  Magyar Mezőgazdaság

Dobi Dénes

nyugalmazott  laboratóriumvezető, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Dormannsné  Simon Erzsébet

nyugalmazott  növénykórtani mérnökszakértő, Csongrád megye

Dr. Barna  Sarolta

igazgató,  NÉBIH ÉKI

Dr. Bognár  Lajos

élelmiszerlánc-felügyeletért  felelős helyettes államtitkár, FM

Dr. Budai  Csaba

nyugalmazott  növényvédelmi nematológus, Csongrád megye

Dr. Bura  László

értékelési  szakértő, EFSA

Dr. Dienes  Gyula

nyugalmazott  igazgató, Hajdú-Bihar megye

Dr. Eke István

nyugalmazott  főosztályvezető, Szakminisztérium

Dr. Győrfi  László

nyugalmazott  laborvezető, Központ

Dr. Herczig  Béla

nyugalmazott  rovartanos mérnökszakértő, Komárom-Esztergom megye

Dr. Hertelendy  Lajos 

nyugalmazott  igazgatóhelyettes, előrejelző, Zala megye

Dr. Kajati  István

nyugalmazott  igazgatóhelyettes, Központ

Dr. Káldy  János

nyugalmazott  igazgató, Vas megye

Dr. Karamán  József

nyugalmazott  igazgató, Zala megye

Dr. Kis György

nyugalmazott  növénykórtani mérnökszakértő, Központ

Dr. Kölber  Mária

virológus,  volt laborvezető, KKDL

Dr. Koncz  László

nyugalmazott  igazgató, Nógrád megye

Dr. Kovács  Gábor

nyugalmazott  főigazgató-helyettes, Központ

Dr. Kurucz  Sándor

igazgató,  Baranya megye

Dr. Lánszki  Imre

volt  főosztályvezető, Szakminisztérium

Dr. Lovászy  Csaba

talajvédelmi  jogász, Szakminisztérium

Dr. Molnár  János

nyugalmazott  vezető főtanácsos, Szakminisztérium

Dr. Nagy  Bálint

nyugalmazott  főosztályvezető, Szakminisztérium

Dr. Ocskó  Zoltán

volt  engedélyezési igazgató, Központ

Dr. Pálmai  Ottó

igazgató,  Fejér megye

Dr. Pocsai  Emil

nyugalmazott  virológiai laborvezető, Fejér megye

Dr.  Princzinger Gábor

nyugalmazott  vezető főtanácsos, Szakminisztérium

Dr. Ripka Géza

osztályvezető,  NÉBIH NTAI

Dr. Szász  Árpád

nyugalmazott  főmunkatárs, MÉM Repülőgépes Szolgálat

Dr. Szeőke  Kálmán

nyugalmazott  rovartanos mérnökszakértő, Fejér megye

Dr. Titkos  Attila

nyugalmazott  igazgató, Komárom-Esztergom megye

Dr. Tőkés  Gábor

igazgatóhelyettes,  NÉBIH NTAI

Dr. Vályi  István

nyugalmazott  főosztályvezető, Szakminisztérium

Dr. Zaják  Árpád

ökötoxikológiai  laboratóriumvezető, Fácánkert

Fekete László

gazdasági  elnökhelyettes, NÉBIH

Gabonatermelők  Országos Szövetsége

.

Gulyás József

nyugalmazott  műszaki vezető, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Hartmann  Ferenc

nyugalmazott  növényvédelmi herbológus, Komárom-Esztergom megye

Hataláné  Zsellér Ibolya

osztályvezető,  Csongrád megye

Holló Gábor

növényegészségügyi  mérnökszakértő, EFSA 

Horváth Péter

nyugalmazott  talajvédelmi osztályvezető, Központ

Katona József

nyugalmazott osztályvezető, növény egészségügyi főfelügyelő,Főváros és Pest megye

Keresztes  László

nyugalmazott  igazgató, Tolna megye

Koncz István

nyugalmazott  igazgató, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Kossuth Rádió  Napközben

.

Dr. Kovács  István

nyugalmazott  igazgató, Heves megye

Kujáni  Lászlóné

alelnök,  Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Lang Balázs

igazgató,  Komárom-Esztergom megye

Lukács Mária

nyugalmazott  igazgatóhelyettes, növény egészségügyi főfelügyelő, Nógrád megye

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

.

Márfi Károly

nyugalmazott  osztályvezető, Központ

Marth Péter

nyugalmazott  osztályvezető, Központ

Merő Ferenc

nyugalmazott  osztályvezető, növény egészségügyi főfelügyelő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Mészáros  Ferencné

alapító  tag, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Mező Gábor

nyugalmazott  károsító diagnosztikai osztályvezető, Bács-Kiskun megye

Nagy József

nyugalmazott  műszaki vezető, Somogy megye

Nádler Miklós

nyugalmazott  igazgató, Borsod-Abaúj-Zemlén megye

Németh Ferenc

alapító  tag, traktoros, gépkocsivezető, Komárom-Esztergom megye

Növényvédelem  Szaklap

.

Pesti Jánosné

növényvédelmi  felügyelő, növényegészségügyi csoportvezető, Nógrád megye

Petőházi  Istvánné

nyugalmazott  főigazgatói titkárságvezető, Központ

Prof. Dr.  Ambrus Árpád

tudományos  főtanácsadó, NÉBIH

Prof. Dr.  Benedek Pál

intézetigazgató,  NYME, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár

Prof. Dr.  Horváth József

MTA  rendes tagja, professor emeritus, Pannon Egyetem Növényvédelmi Intézet,  Keszthely

Puchmüller  Sándor

nyugalmazott  anyagbeszerző, Központ

Sallai Pál

nyugalmazott  igazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Sipos Tibor

igazgató,  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szabó Gábor

osztályvezető,  Zala megye

Szabó Lajos

növényegészségügyi  mérnökszakértő, FM

Szabó Levente

igazgató,  Vas megye

Szabóné Kele  Gabriella

nyugalmazott  igazgatóhelyettes, Fejér megye

Szabóné  Komlósi Éva

károsító  diagnosztikai osztályvezető, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Szántóné  Veszelka Mária

károsító  diagnosztikai osztályvezető, Nógrád megye

Székely Tamás

osztályvezető,  Csongrád megye

Szente Jánosné

osztályiroda  munkatársa, Központ

Szojka Tamás

volt  osztályvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szőnyegi  Sándor

osztályvezető,  NÉBIH NTAI

Tatár József

nyugalmazott  növényvédelmi felügyelő, növény egészségügyi főfelügyelő, Békés megye

Tóth Ádám

nyugalmazott  osztályvezető, Központ

Tóth Béla

nyugalmazott  rovartanos mérnökszakértő, Baranya megye

Tóth Péter

méhészeti  szaktanácsadó, Országos  Magyar  Méhészeti Egyesület

Ujvári Botond

növényvédelmi  felügyelő, Baranya megye

Vígh László

szakigazgatási  szakreferens, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Zsigó György

elnök,  Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara fővárosi szervezete; titkár,  Magyar Növényvédelmi Társaság Növényvédelmi Klubja


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >