null 18 mascarpone „versengett” a Szupermenta teszten

18 mascarpone „versengett” a Szupermenta teszten

2021. június 8, kedd

A Szupermenta termékteszten ezúttal 18 mascarponét vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, négy mascarpone esetében azonban előfordultak jelölési hibák.

18 friss és krémes mascarponét tesztelt a Szupermenta. Származást tekintve nyolc külföldön gyártott – hat olasz, két osztrák – és tíz hazai előállítású terméket vettek nagyító alá az analitikus szakemberek. A vizsgált termékek zsírtartalma a laboratóriumi eredmények alapján 21,6-50,2 % között mozgott.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat, többek között ellenőrizték a hamisítás előfordulását, továbbá a tartósítószer-, a laktóztartalom és a mikrobiológiai vizsgálatokra is sor került. E szempontok mentén mindent rendben találtak a hozzáértők.

A hatósági felügyelők a helyes jelölés ellenőrzése céljából megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsírra, a telített zsírsavakra és a szárazanyagban lévő zsírtartalomra vonatkozó jelöléseket, de a fehérjetartalom, a GMO mentességre utaló felirat és az allergének jelölésének ellenőrzése sem maradhatott el. Munkatársaink ezek vonatkozásában is mindent rendben találtak. 

Négy termék esetében azonban akadtak egyéb jelölési hibák, a tápértékjelöléssel, a nem megfelelően jelölt összetevőkkel és a mennyiség jelölésével kapcsolatban egyaránt. A hibák miatt az érintett mascarponék forgalmazói ellen hatósági eljárás indult; a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki, amelynek várható összege együttesen mintegy 150.000 forint.

Az elméleti vizsgálódást követően végül elérkeztünk a Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanatához: a kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Galbani Mascarpone Érlelés nélkül készült, zsírdús, friss sajt állhatott, a második helyen a Milfina Mascarpone Tejszínes, zsírdús, friss krémsajt végzett, míg a harmadik helyet a Kisteleki Mascarpone krém Utóhőkezelt cukrászati és gasztronómiai készítmény érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/a-tiramisuk-kiralya-mar-a-tronjan-itt-a-mascarpone-teszt/
 


Friss hírek

2025. november 25, kedd

A grillsajt nem csak a nyár slágere – így szerepeltek a hazai termékek a Nébih tesztjén

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 33 magyar előállítású grillezhető sajtot vizsgáltak a Szupermenta terméktesztjén, melyek között – újdonságként – kilenc kistermelői termék is szerepelt. A jelölési problémák mellett a hatósági felügyelők három terméknél minőségi hibát állapítottak meg, egy esetben pedig a technológiai higiéniai kritérium nem volt megfelelő, ezért az érintett gyártóknak helyesbítő intézkedéseket kell tenniük.

Tovább >

2025. november 6, csütörtök

Új vizekre evezett a Szupermenta: horgásztavakat teszteltek

A Szupermenta programban 13 horgásztavat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzéseken azonnali hatósági intézkedést indokoló problémát nem tártak fel. Ugyanakkor egy horgásztó üzemeltetője nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, emiatt a hatóság eljárást indított az ügyben. További két horgásztó vezetőjét a halgazdálkodási terv teljesítésére szólították fel az Állami Halőri Szolgálat felügyelői. A hatósági ellenőrzés tapasztalatai és a vendéghorgász szempontú kérdőíves felmérés alapján végül két horgásztó érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést.

Tovább >