null Lezárult a Nébih és a MATE közös projektje: az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium

Lezárult a Nébih és a MATE közös projektje: az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium

2024. augusztus 28, szerda

Sikeresen lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködésében. Az adatalapú tudásbázisok létrehozását célul kitűző projekthez a Nemzeti Laboratórium program több mint 1,2 milliárd forint forrást biztosított.

A Nébih és a MATE közös programjával létrejött a Nemzeti Talajtani Adatbázis. Az itt elérhető információk segítségével mind a gazdálkodók, mind a közigazgatási szervek – plusz anyagi, vagy adminisztratív teher nélkül – minden talajvédelemhez, tápanyag utánpótláshoz kapcsolódó feladatukat végre tudják hajtani. A fejlesztés révén a talajvizsgálati eredmények geokódoltan összegyűjtve is elérhetővé váltak, megkönnyítve ezzel az adatszolgáltatást. A létrejött adatbázis folyamatos bővülése pedig lehetőséget nyújt a hatósági eljárásokban kulcsszerepet játszó talajinformációs rendszer bővítésére, részletgazdag talajtérképek létrehozására. Mindezek mellett a projekt részeként létrejött egy országos szintű talajspektrális könyvtár, valamint egy erre az adatbázisra épülő talajtulajdonság-becslő szolgáltatást is kidolgozott a Nébih és a MATE. 

Az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium által biztosított fejlesztéseknek köszönhetően a korszerűsített analitikai háttérrel többek között pontosabban és gyorsabban meghatározhatóak a szilárd biomassza alapú minták energetikai tulajdonságai, beleértve az elemi összetételt, hamutartalmat, égéshőt, fűtőértéket és a nedvességtartalmat. Elkészült továbbá egy emissziós mobil laboratórium, amely kifejezetten a tüzelőberendezések vizsgálatára szolgál, és helyszíni mérési lehetőségeket biztosít, valamint megvalósult a növényvédő gépekre vonatkozó vizsgálati lehetőségek korszerűsítése. Ez utábbi fejlesztés magában foglalja például a szántóföldi vizsgálati területek kibővítését, a permetszer elsodródásának vizsgálatát, valamint további új módszerek fejlesztését. 
A 2022-2.1.1-NL-2022-00006 azonosító számú projekt során az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. segítette a Nébih és a MATE munkáját. A 2024 közepén zárult fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal Nemzeti Laboratórium programja 1 215 200 080 forint támogatást biztosított. 

Kapcsolódó anyag:
Lezárult a Nébih és a MATE közös projektje: az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium című közlemény letölthető formában (docx / pdf)

Friss hírek

2025. május 13, kedd

Madárinfluenza elleni vakcinázás indult ritka és nagy értékű állatkerti madárfajoknál

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közreműködve a Ceva-Phylaxia Zrt. országos vakcinázási programot indított. A nyolc állatkert részvételével megvalósuló kísérlet célja a magas patogenitású madárinfluenza elleni védelem biztosítása ritka, nagy értékű madárfajok számára. A március közepén lezárt első szakaszban mintegy 1 100 fogságban tartott madarat oltottak be, az ezt követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a vakcina megfelelő védettséget nyújt a betegséggel szemben.

Tovább >

2025. május 12, hétfő

A károsítók elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a Nébih a Növényegészségügy Nemzetközi Napja alkalmából

Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan e célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is szeretnék felhívni a figyelmet a károsítók elleni védekezésre. Ennek érdekében idén is csatlakozott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) PlantHealth4Life elnevezésű kampányához, valamint közösségi média felületén a legfontosabb alapszabályokat és a Xylella fastidiosa baktériumot bemutató social tartalmakkal és edukatív minikvízzel jelenik meg.

Tovább >