Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

2025. december 23, kedd

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

A kutatók a sejteket akkora eritritszintnek tették ki, amely egy azzal édesített üdítő elfogyasztása után a vérben jellemző, és olyan sejtkárosodási láncreakciót figyeltek meg, amely fogékonyabbá teheti az agyat a vérrög-képződésre. Ez az eredmény összhangban van a korábbi megfigyeléses vizsgálatokkal, amelyek az eritrit fogyasztását a szívinfarktus és a stroke gyakoribb előfordulásával hozták kapcsolatba. Az eritrit fokozott oxidatív stresszt váltott ki: elszaporodtak a káros, nagy reakcióképességű szabad gyökök, miközben gyengült a szervezet természetes antioxidáns védelme. Ez a kettős terhelés – helyenként sejtpusztulást okozva – rontotta a sejtműködést. Az édesítőszer az erek véráramlás-szabályozó hatását is megzavarta: csökkent a nitrogén-monoxid által közvetített értágulat, miközben emelkedett az endothelin-1 szintje, ami tartós érszűkülethez és az agyi véráramlás romlásához vezethet — jellegzetes mintázataként az ischaemiás stroke fokozott kockázatának. Emellett az eritrit csökkentette a szöveti plazminogén aktivátor (tPA, amely gátolja az alvadási folyamatot) felszabadulását, gyengítve a szervezet természetes vérrög-oldó védekezését. 

A laboratóriumi eredmények egybevágnak több nagymintás megfigyeléses vizsgálatéval, amelyek szerint a rendszeres eritritfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke emelkedett kockázatával jár: egy több ezer fős kutatásban a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők nagyjából kétszer nagyobb eséllyel szenvedtek el súlyos kardiovaszkuláris eseményt. A kutatás klinikai jelentőségének pontos megítéléséhez további, komplexebb vizsgálatokra van szükség.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Több zöldség és gyümölcs fogyasztása a pihentető alvás titka

A Chicagói és a Columbia Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése gyorsan és természetes módon javíthatja az alvás minőségét.

Tovább >

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

2025. december 22, hétfő

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

A karácsony egyik legkedveltebb étele a halászlé, melynek elkészítése minden családban eltérő, azonban az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok megegyeznek. A tökéletes halászlé alapja a friss alapanyag, ezért fontos megbízható helyről vásárolni a halat, figyelve arra, hogy húsa rugalmas, szeme tiszta, illata pedig friss legyen. Fagyasztott hal esetén ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta jégkristály vagy elszíneződés, mert ezek többszöri kiolvasztásra utalhatnak. A friss halat 0–2°C között, a hűtő legalsó részében tároljuk, és lehetőség szerint 24 órán belül készítsük el. Fontos, hogy a nyers hal más élelmiszerekkel, különösen készételekkel, ne érintkezzen, így elkerülhetjük a keresztszennyeződés veszélyét. A hal megtisztítása után minden eszközt és munkafelületet alaposan mossunk el forró, mosogatószeres vízzel, és a halas vágódeszkát ne használjuk más alapanyagokhoz. A megfelelő hőkezelés is kulcsfontosságú. A halászlé biztonságos, ha a halhús legalább 10 percig lobogva forr, a kész ételt két órán belül fogyasszuk vagy hűtsük le, a maradékot 1–2 napig tároljuk, újra melegítéskor mindig forraljuk fel. 

Az ünnepi asztal másik nagy klasszikus fogása a májas töltelékkel készített, egészben sült pulyka, amely kiemelt odafigyelést igényel. A tölteléket - közvetlen a töltés előtt - frissen készítsük, a májat és a többi hozzávalót lehetőség szerint előre hőkezeljük. A legfontosabb szabály, hogy a pulyka és a töltelék belső hőmérséklete egyaránt elérje a 75°C-ot, ami garantálja, hogy az esetleges kórokozók (pl. Salmonella, Campylobacter) elpusztuljanak. Maghőmérő segítségével érdemes a comb legvastagabb részén, a mellben és a töltelék közepében is ellenőrizni a hőmérsékletet.  Az egészben sült pulyka sütése hosszabb időt vesz igénybe: 180°C-on általában 3,5–4,5 óra szükséges a mérettől függően. A maradékokat két órán belül ajánlott lehűteni, és maximum 1–2 napig tároljuk vagy fagyasszuk le. 

A mézeskalács a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan finomsága, melynek készítése során elsősorban a tojás felhasználása igényel nagyobb odafigyelést. A tojást nem szükséges megmosni, legfeljebb közvetlenül a felhasználás előtt. Ha a boltban hűtőből vettük ki a tojást, otthon is tároljuk hűtve. Friss tojásokat használjunk és mindig külön edénybe üssük fel őket. A romlott tojást kellemetlen, kénes szag, híg fehérje és széteső vagy elszíneződött sárgája jelzi, ilyen tojásokat ne használjunk. A mézeskalács készítése közben nehéz megállni, hogy a készülő nyers tésztából ne csipegessen a család, legfőképp a gyerekek. Élelmiszerbiztonsági szempontból azonban nem javasolt nyers tésztát fogyasztani. A tojást tartalmazó ételeket alaposan meg kell sütni vagy főzni, hogy belső hőmérsékletük legalább 75 °C legyen, így elpusztulnak a kórokozók. A nyers süteménytészta fogyasztása is kockázatos, mert a liszt E. coli-t tartalmazhat. 

A díszítésnél kerüljük a nyers tojásos máz használatát. A tojás hőkezelés nélkül Salmonella baktériumot tartalmazhat, ami már kis mennyiségben is káros lehet az egészségre. Különösen veszélyes lehet a gyermekekre, idősekre, kismamákra vagy legyengült immunrendszerű személyekre. A biztonságos megoldás a hőkezelt máz (vízgőz felett felvert tojáshab), amely ugyanolyan szép és tartós, mégis alacsonyabb kockázatú.

További hasznos tanácsok és oktatási anyagok a Nébih Oktatási Program oldalán elérhetők:
https://nebihoktatas.hu


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >

null Komárom-Esztergom megye-27. számú vizsgálat-Élménygazdag Néphagyományőrző Alalpítványi Óvoda -Tatabánya

Komárom-Esztergom megye-27. számú vizsgálat-Élménygazdag Néphagyományőrző Alalpítványi Óvoda -Tatabánya

Komárom-Esztergom megye-27. számú vizsgálat-Élménygazdag Néphagyományőrző Alalpítványi Óvoda -Tatabánya

27. számú vizsgálat - Mintavétel helye (tálalókonyha):

Élménygazdag Néphagyományőrző Alalpítványi Óvoda (2800 Tatabánya, Balaton utca 5/a)

A menü minősítése:

 

kiválóan megfelelt

átlag feletti

ÁTLAGOS

átlag alatti

nem
megfelelő

 

Menü: Burgonyakrém leves, Párizsi szelet, rizi-bizi,

Őszibarack befőtt

 

Mintavétel ideje: 2017.02.14.

Napi adag: 11 adag/ebéd

Főzőkonyha: Lővér Vendéglő

(2800 Tatabánya, Szőlődomb út 144.)

Részletes érzékszervi minősítés:

Burgonyakrém leves (2 dl /adag)

Külső megjelenés:

Drappos-zöldes színű lében apró sárgarépa darabok, burgonya reszelék foszlányok és sok aprított zöldfűszer levél látható. A lében fűszerszemcsék, tetején kevés színtelen zsiradékcsepp található. A levesbetét aranybarnára sült, közel azonos méretű leves gyöngy.

Állomány:

A lé krémleveshez képest kissé hígabban folyó. A sárgarépa és a burgonya darabkák puhák, de nem szétmállók. A leves gyöngy ropogós, friss.

Illat:

Burgonyalevesre jellemző, kellemes, kissé zöldséges illatú. Enyhén fűszeres, idegen szagtól mentes. A leves gyöngy enyhén olajos, friss, idegen szagtól mentes.

Íz:

Kellemes, kellően sós, kevésbé fűszeres. A leves gyöngy jellegzetes, tiszta, idegen íztől mentes. Együtt fogyasztva ízhatása harmonikus.

Párizsi szelet, rizi-bizi (4 dkg + 10 dkg /adag)

Külső megjelenés:

Törtfehér színű, hosszúkás szemű rizs. Viszonylag ép, különálló rizsszemek, de néhol kisebb csomókba összeállnak. Kellő mennyiségű, élénkzöld színű, kissé ráncos héjú zöldborsó szemek. A húst közel egyenletesen vastag, aranybarnára sült panírréteg jól fedi. A kisült szeletet csíkokra vágva tálalják. A hús fehér színű, kellő gondossággal tisztított. Megjelenése tetszetős.

Állomány:

A rizs részben pergős, de kisebb, villával könnyen szétnyomható csomót is tartalmaz. A zöldborsó puha, héja vékony, kissé "töppedt" hatású. A hús csirkemellre jellemzően rugalmasan puha, jól rágható, egyenletesen átsült. A panírréteg kissé száraz.

Illat:

A rizi-bizi jellegzetes, tiszta, minden idegen szagtól mentes. A párizsi szelet, enyhén olajos, a panírréteg tojásos illatú. A hús illata nem egységes, némely falat érezhetően kevésbé harmonikus.

Íz:

A rizi-bizi kellemesen sós, jellegének megfelelő. A párizsi szelet tojásos, enyhén olajos íze mellett a hús íze kevésbé érezhető. Együtt fogyasztva kissé száraz hatású, nem teljesen harmonikus.

Őszibarack befőtt (6 dkg/adag)

Külső megjelenés:

Élénknarancssárga színű, közel azonos méretű kockákra aprított őszibarack befőtt darabok. Lé nincs.

Állomány:

Roppanós, nem elpuhult, egyenletes állományú.

Illat:

Kellemes, gyümölcsös illatú, enyhén savanykás- édeskés.

Íz:

Kellemesen savanykás, édeskés. Kevésbé érett őszibarackra jellemző.

Részletes összetétel/

anyaghányad

Burgonyakrém leves

Burgonya

Főzőtejszín

Petrezselyemgyökér

Sárgarépa

Búzaliszt

Vöröshagyma

Olaj

Petrezselyemlevél

Fűszerpaprika

Őrölt bors

Párizs sertésszelet

Sertés soványhús

Liszt

Tej

Olaj

Tojás

Rizibizi

Rizs

Zöldborsó

Olaj

Petrezselyemzöld


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >