Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

2025. december 23, kedd

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

A kutatók a sejteket akkora eritritszintnek tették ki, amely egy azzal édesített üdítő elfogyasztása után a vérben jellemző, és olyan sejtkárosodási láncreakciót figyeltek meg, amely fogékonyabbá teheti az agyat a vérrög-képződésre. Ez az eredmény összhangban van a korábbi megfigyeléses vizsgálatokkal, amelyek az eritrit fogyasztását a szívinfarktus és a stroke gyakoribb előfordulásával hozták kapcsolatba. Az eritrit fokozott oxidatív stresszt váltott ki: elszaporodtak a káros, nagy reakcióképességű szabad gyökök, miközben gyengült a szervezet természetes antioxidáns védelme. Ez a kettős terhelés – helyenként sejtpusztulást okozva – rontotta a sejtműködést. Az édesítőszer az erek véráramlás-szabályozó hatását is megzavarta: csökkent a nitrogén-monoxid által közvetített értágulat, miközben emelkedett az endothelin-1 szintje, ami tartós érszűkülethez és az agyi véráramlás romlásához vezethet — jellegzetes mintázataként az ischaemiás stroke fokozott kockázatának. Emellett az eritrit csökkentette a szöveti plazminogén aktivátor (tPA, amely gátolja az alvadási folyamatot) felszabadulását, gyengítve a szervezet természetes vérrög-oldó védekezését. 

A laboratóriumi eredmények egybevágnak több nagymintás megfigyeléses vizsgálatéval, amelyek szerint a rendszeres eritritfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke emelkedett kockázatával jár: egy több ezer fős kutatásban a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők nagyjából kétszer nagyobb eséllyel szenvedtek el súlyos kardiovaszkuláris eseményt. A kutatás klinikai jelentőségének pontos megítéléséhez további, komplexebb vizsgálatokra van szükség.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Több zöldség és gyümölcs fogyasztása a pihentető alvás titka

A Chicagói és a Columbia Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése gyorsan és természetes módon javíthatja az alvás minőségét.

Tovább >

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

2025. december 22, hétfő

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

A karácsony egyik legkedveltebb étele a halászlé, melynek elkészítése minden családban eltérő, azonban az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok megegyeznek. A tökéletes halászlé alapja a friss alapanyag, ezért fontos megbízható helyről vásárolni a halat, figyelve arra, hogy húsa rugalmas, szeme tiszta, illata pedig friss legyen. Fagyasztott hal esetén ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta jégkristály vagy elszíneződés, mert ezek többszöri kiolvasztásra utalhatnak. A friss halat 0–2°C között, a hűtő legalsó részében tároljuk, és lehetőség szerint 24 órán belül készítsük el. Fontos, hogy a nyers hal más élelmiszerekkel, különösen készételekkel, ne érintkezzen, így elkerülhetjük a keresztszennyeződés veszélyét. A hal megtisztítása után minden eszközt és munkafelületet alaposan mossunk el forró, mosogatószeres vízzel, és a halas vágódeszkát ne használjuk más alapanyagokhoz. A megfelelő hőkezelés is kulcsfontosságú. A halászlé biztonságos, ha a halhús legalább 10 percig lobogva forr, a kész ételt két órán belül fogyasszuk vagy hűtsük le, a maradékot 1–2 napig tároljuk, újra melegítéskor mindig forraljuk fel. 

Az ünnepi asztal másik nagy klasszikus fogása a májas töltelékkel készített, egészben sült pulyka, amely kiemelt odafigyelést igényel. A tölteléket - közvetlen a töltés előtt - frissen készítsük, a májat és a többi hozzávalót lehetőség szerint előre hőkezeljük. A legfontosabb szabály, hogy a pulyka és a töltelék belső hőmérséklete egyaránt elérje a 75°C-ot, ami garantálja, hogy az esetleges kórokozók (pl. Salmonella, Campylobacter) elpusztuljanak. Maghőmérő segítségével érdemes a comb legvastagabb részén, a mellben és a töltelék közepében is ellenőrizni a hőmérsékletet.  Az egészben sült pulyka sütése hosszabb időt vesz igénybe: 180°C-on általában 3,5–4,5 óra szükséges a mérettől függően. A maradékokat két órán belül ajánlott lehűteni, és maximum 1–2 napig tároljuk vagy fagyasszuk le. 

A mézeskalács a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan finomsága, melynek készítése során elsősorban a tojás felhasználása igényel nagyobb odafigyelést. A tojást nem szükséges megmosni, legfeljebb közvetlenül a felhasználás előtt. Ha a boltban hűtőből vettük ki a tojást, otthon is tároljuk hűtve. Friss tojásokat használjunk és mindig külön edénybe üssük fel őket. A romlott tojást kellemetlen, kénes szag, híg fehérje és széteső vagy elszíneződött sárgája jelzi, ilyen tojásokat ne használjunk. A mézeskalács készítése közben nehéz megállni, hogy a készülő nyers tésztából ne csipegessen a család, legfőképp a gyerekek. Élelmiszerbiztonsági szempontból azonban nem javasolt nyers tésztát fogyasztani. A tojást tartalmazó ételeket alaposan meg kell sütni vagy főzni, hogy belső hőmérsékletük legalább 75 °C legyen, így elpusztulnak a kórokozók. A nyers süteménytészta fogyasztása is kockázatos, mert a liszt E. coli-t tartalmazhat. 

A díszítésnél kerüljük a nyers tojásos máz használatát. A tojás hőkezelés nélkül Salmonella baktériumot tartalmazhat, ami már kis mennyiségben is káros lehet az egészségre. Különösen veszélyes lehet a gyermekekre, idősekre, kismamákra vagy legyengült immunrendszerű személyekre. A biztonságos megoldás a hőkezelt máz (vízgőz felett felvert tojáshab), amely ugyanolyan szép és tartós, mégis alacsonyabb kockázatú.

További hasznos tanácsok és oktatási anyagok a Nébih Oktatási Program oldalán elérhetők:
https://nebihoktatas.hu


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >

null Hogyan készül a sör?

Hogyan készül a sör?

2016. szeptember 15, csütörtök

A sörgyártás összetett és szerteágazó lépések sorozatából áll. Cikkünkben elsőként a hagyományos-, majd termék tesztünk apropóján a búzasör gyártással foglalkozunk.

Mit nevezünk sörnek?

 „A sör malátából és pótanyagokból vízzel cefrézett, komlóval (illetve egyéb engedélyezett anyagokkal) ízesített, sörélesztővel erjesztett, széndioxidban dús, általában alkoholtartalmú ital. Átlagban: 90% vizet, 1-6% alkoholt, 0,35-0,45% szén-dioxidot és 4-5% extraktot tartalmaz”. (Lakatos Erika: Élelmiszeripari technológiák II.)

Lépésről-lépésre, avagy a sörfőzés folyamata

1. Főzőházi folyamatok

Az alapanyag előkészítése

Az alapanyag előkészítésnek igen sok állomása van, melyek a következő sorrendben követik egymást: árpaátvétel, -tisztítás, -osztályozás, -tárolás, -áztatás, majd csíráztatás, malátaaszalás, malátatisztítás, karamell- és festőmaláta gyártás, pótanyagok feldolgozása, malátaőrlés, maláta szemek kíméletes feltárása, végül a magbelső teljes feltárása.

Cefrézés

[brew-1031484_640] Az őrölt malátát kukoricadarával és vízzel együtt cefrézik, mely során a maláta és kukorica oldható részei az oldatba kerülnek, az oldhatatlanok egy része pedig enzimhatás következtében lebomlanak és oldhatóvá válnak. A keletkezett oldat a sörlé, az oldott alkotórészek pedig az extraktok.

Cefreszűrés

Ennek célja szűréssel elválasztani a kész cefréből az oldott anyagokat tartalmazó sörlevet és az oldhatatlan törkölyt. A szűrés során a törköly képezi a szűrőréteget, amely alatt a lehető legtöbb extrakt kinyerésére törekszenek. A szűrés két szakaszból tevődik össze, a színlé szűrésből és a máslásból (törkölyből a maradék extrakt forró vízzel illetve lúggal történő kioldása).

Komlóforralás

Célja a sörlé besűrítése, illat-, íz- és színanyagok képzése, továbbá a komló keserűanyagok kioldása és átalakítása.

Örvénykád

Ezáltal távolítják el a forró seprőt, amely során a sörlevet érintőlegesen a Whirlpoolba vezetik. A forgó mozgás következtében másodlagos áramlások hatására a seprő és a komlótörköly a kádfenék közepén kúp formában összegyülemlik, amely innen leereszthető, eltávolítható.

Sörléhűtés és levegőztetés

A forró sörlét az élesztővel történő beoltás előtt, az erjesztés kezdeti hőfokára hűtik és oxigénnel telítik. A hideg seprő kirakódik, majd élesztővel oltják be és levegőztetik, amely az élesztő szaporodáshoz elengedhetetlen tényező.

2. Erjesztés

Az erjesztés célja átalakítani a sörlében lévő cukrokat etil-alkohollá és szén-dioxiddá a használt élesztő enzimjeinek segítségével. A hagyományos sörgyártás szakaszos erjesztésekkel történik. Az ízt és illatot befolyásoló melléktermékek az élesztő anyagcseréjének folyamán keletkeznek. Az erjesztés során első lépésként megtörténik a beélesztőzés, ezt követi a szaporodási fázis, amely szabad hőemelkedést jelent az erjedés hőmérsékletének eléréséig. Hőn tartják a sört, majd a kondicionálóba történő szivattyúzás előtt lehűtik. Az erjesztéssel alkohol képződik, csökken az extrakt mennyiség, szén-dioxid keletkezik, csökken a sör pH-ja, ízanyagok és hab keletkezik.

3. Kondicionálás

A kondicionálás célja a maradék extrakt leerjesztése, ízhibák csökkentése, a sör hidegstabilizálása és tisztulása, illetve az élesztő kiülepedése. A kondicionálás előtt a sört hűtik, majd centrifugálják. A folyamat, kondicionáló tankban történik, hideg érleléssel 0-2°C-on.

4. Szűrés

A szűrésnek két fajtája van, a gyertyás- és lapszűrő típusok. A folyamatnak köszönhetően a sör csíratartalma csökken, tartóssága nő. Itt állítják be a végső paramétereket, amely alatt a koncentráció, CO2, szín, keserűérték, habtartósság, illetve a stabilizálás pozícionálása értendő.

5. Pasztőrözés

A pasztőrözés gyakorlati csíramentesítésként is nevezhető, biológiai stabilitás növelését valamint tartósítást jelent. Célja a sörben esetlegesen jelenlévő, sörromlást okozó élesztő- és baktériumsejtek szaporodásának megszűntetése, működésképtelenné tétele. Alapelve a sör minőségét károsan befolyásoló élesztők és baktériumok hővel való elpusztítása. A sterilezéshez szükséges hőmennyiség függ a sör hőmérsékletétől és azon időtartamtól, ameddig a sört ezen a hőmérsékleten tartották. Ha túl alacsony a hőmérséklet a mikroorganizmusok átvészelik, viszont ha túl magas az a sörben minőségbeli romlást eredményez. Kéttípusú pasztőrözési mód létezik a söriparban, az alagútpasztőr és a pillanatpasztőr.

6. Palackfejtés

A sört, mint a többi szén-dioxid tartalmú italt, nyomás alatt töltik, annak érdekében, hogy a CO2 veszteséget és a termék kihabzását elkerülhessék.

Miben tér el a búzasör gyártási folyamata az árpamalátából készülő söröktől?

Alapanyagok

A búzasör két legfontosabb alapanyaga, a búzamaláta és a búzasör élesztő. A búzamaláta búzaszemek malátázásával készül, amelyek héj nélküliek, így a szűrési folyamatot jelentősen megnehezítik. A búzamalátát, az előállítók 50%-os arányban adagolhatják a sörökhöz (Német Tisztasági Törvény), de napjainkban már találhatunk 60-70%-os malátatartalmú búzasöröket is.

Cefrézés

A búzasör opálos megjelenésének hátterében, a magas fehérjetartalom áll, amely alapos fehérjebontást igényel a cefrézés során. Ez a sörfajta nem az erős típusok közé tartozik, így a cefrézővízzel négyszeres arányig is elmehetnek az előállítás során. Ekkor még, az ideálisnál lúgosabb pH-val rendelkező cefrét, savasítani szükséges, amelyet savas pihentetéssel, vagy savas maláta használatával, esetleg tiszta tejsav adagolásával oldanak meg.

Szűrés

A szűrés lebonyolítása érdekében egész búzamaláta szemeket kevernek az elegybe, vagy rizshéjat, esetleg az előző napi főzés után megmaradt száraz malátát keverik a cefrébe.

Komlóforralás

A komlóforralás sterilitás szempontjából különösen fontos! A búzasörök esetében különösképp, mivel kevés komlót tartalmaznak (ami egyébként antibakteriális hatással bír), emiatt intenzív forralás szükséges.

Hűtés, beoltás, levegőztetés

Ez az állomás teljesen megegyezik a hagyományos sörfajták hűtésével, beoltásával, levegőztetésével. Egy dologtól eltekintve, hogy a búzasör esetében különösen ügyelni kell a fertőzésveszélyre, az alacsony komló-, illetve magas oldott fehérjetartalom miatt.

Erjesztés

A búzasöröket felsőerjesztésű élesztővel erjesztik és az erjedés végbemenetele után lágerezik, a búzasör tulajdonképpen egy hibrid sör.

Forrás: NÉBIH Szupermenta


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >