Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak

2025. május 9, péntek

A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy a hazai állattartók szigorúan tartsák be a magyarországi megelőzési intézkedéseket és járványvédelmi szabályokat - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában a házi sertésállományban is megjelent az ASP-vírus, ennek következtében több mint 18 ezer állatot kell felszámolni egy, az északi szomszédunknál érintett gazdaságban. A betegség kapcsán megfigyelési körzetet alakítottak ki, amely minimálisan átlóg Magyarországra, azonban ezen a területen nincsenek sertéstelepek és a betegségre fogékony háziállatok.
A kialakult helyzetre tekintettel különösen fontos felhívni a hazai sertéstartók figyelmét a megelőzésre és a járványvédelmi szabályok betartásának fontosságára - tette hozzá. Nagy István kitért arra is, hogy az állatorvosoknak, sertéstartóknak és vadászoknak fokozottan oda kell figyelniük a védekezésre. Magyarországon jelenleg csak a vaddisznóállományban van jelen a betegség. Kizárólag a járványügyi előírások szigorú és következetes betartása jelenthet garanciát. A legfontosabb cél - a magyarországi házisertés-állomány ASP-vírustól való mentességének megőrzése. Éppen ezért elengedhetetlen a sertéstartó telepek járványvédelmi zártságának fenntartása, a személy- és gépjárműforgalom korlátozása, az alom és a takarmány-alapanyagok megfelelő tárolása, tilos az állatok állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal történő etetése. A vírus behurcolásának megakadályozása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a határ menti forgalomból, rokonlátogatásból ne kerüljön hazánkba friss hús vagy hőkezeletlen sertéstermék. A sertések állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal való etetése szigorúan tilos - hívta fel a figyelmet a miniszter. Az aktuális járványhelyzetről és a védekezéshez hasznos információkat a Nébih honlapján, a
https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis oldalon találhatnak - fűzték hozzá a közleményben.


Forrás: MTI

 


Friss hírek

2025. május 8, csütörtök

Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy hajmáskéri élelmiszer-előállító üzemben: a szakemberek 3,4 tonna jogsértő, részben nem nyomon követhető, részben lejárt fogyaszthatósági idejű tételt vontak ki a forgalomból. A forgalomba hozatalát azonnal megtiltották, és a tételeket zár alá helyezték, így a fogyasztókhoz ezek a termékek nem juthattak el.

Tovább >

2025. május 7, szerda

Meghosszabbították a X. Közétkeztetési Szakácsverseny nevezési határidejét

Az intézményi és munkahelyi étkeztetés szereplői 2025. május 23-ig még jelentkezhetnek a X. Közétkeztetési Szakácsversenyre. Fontos azonban, hogy a nevezési szándékot legkésőbb május 9-ig jelezni szükséges a KÖZSZÖV-nél!

Tovább >

A vágósertést tartók kártalanításához kapcsolódó információk

2025. április 29, kedd

Összefoglaló a vágósertések kártalanításához kapcsolódó információkról.

Kapcsolódó jogszabály: Kormány 82/2025. (IV. 17.) Korm. rendelete különleges állattenyésztés-ágazati intézkedésekről (a továbbiakban: Rendelet)

Érintett körzetek:
•    megfigyelési (felügyeleti körzet): a ragadós száj- és körömfájás kitörések körüli 10 km-es sugarú kör
•    további korlátozás alá eső területek: Győr-Moson Sopron vármegye (megfigyelési körzetbe nem eső) területe, Komárom-Esztergom vármegye Esztergomi, Komáromi és Tatai járása, Veszprém vármegye Pápai járása, valamint Vas vármegye tíz települése (Csánig, Csönge, Kemenesmagasi, Kemenessömjén, Kenyeri, Nick, Pápoc, Répcelak, Szergény, Vönöck)

Körzet Intézkedés
megfigyelési körzet vágósertések felvásárlása
további korlátozás alá eső területek eladási ár kiegészítése maximum 40%-os mértékben


 

Vágósertés felvásárláshoz kapcsolódó információk

Az igényeket a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége gyűjti és továbbítja az Élbc nonprofit Kft. részére. További részletek hamarosan.


További korlátozás alá eső területekről származó vágósertések kártalanításához kapcsolódó információk

1.    A további korlátozás alatt álló körzetből származó vágósertés értékesítésekor az állat tulajdonosa kártalanításra jogosult a Rendelet hatályba lépését követően kiállított számlák vonatkozásában.
2.    A Rendelet értelmében a vágósertések forgalmi értéke az Agárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. (AKI) által működtetett Piaci Árinformációs Rendszerben (PÁIR) meghatározott hazai termelésből származó vágósertés heti termelői nettó havi átlagára élősúlyban. A hasított meleg súlyban gyűjtött árak élősúlyra való átszámítása az 1,238 átszámítási tényező figyelembevételével történik.
3.    Az állat tulajdonosa kártalanításra jogosult az, AKI PAIR nettó hazai termelői nettó havi átlagár szerinti forgalmi érték és a vágóhíd általa számlával igazolt nettó felvásárlási ár különbözete vonatkozásában. A kártalanításra kerülő ár legfeljebb az, AKI PAIR nettó hazai termelői nettó havi átlagár 40%-a lehet. A kártalanítás mértéke és az adásvételi szerződésben meghatározott vételár együttes összege nem haladhatja meg a hivatkozott hazai termelői ár 100%-át.
4.    Az értékcsökkenés kártalanítási eljárásához az állat tulajdonosa által tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig a területileg illetékes járási hivatal állategészségügyi osztályához beadandó dokumentumok.
     a) Az állatok tulajdonjogát igazoló dokumentum.
     b) A vágósertés elszállítását igazoló sertésszállító levél, levelek (sertés ENAR 2611-es nyomtatvány) állattartói példányá(ai)nak másolata.
     c) Az élő állatok belföldi szállításának állat-egészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott „Állategészségügyi bizonyítvány a gazdaságból” állatorvosi igazolás példányá(ai)nak másolata.
     d) Az állattartó (tulajdonos) által kiállított számla hiteles másolata.
5.    Az értékcsökkenés kártalanítását kérő állattartók esetében a kártalanítási eljárást havonta egyszer folytatja le a hatóság, amelyről az illetékes hatóság határozatot hoz.


Friss hírek

2025. május 8, csütörtök

Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy hajmáskéri élelmiszer-előállító üzemben: a szakemberek 3,4 tonna jogsértő, részben nem nyomon követhető, részben lejárt fogyaszthatósági idejű tételt vontak ki a forgalomból. A forgalomba hozatalát azonnal megtiltották, és a tételeket zár alá helyezték, így a fogyasztókhoz ezek a termékek nem juthattak el.

Tovább >