Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

2025. december 23, kedd

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

A kutatók a sejteket akkora eritritszintnek tették ki, amely egy azzal édesített üdítő elfogyasztása után a vérben jellemző, és olyan sejtkárosodási láncreakciót figyeltek meg, amely fogékonyabbá teheti az agyat a vérrög-képződésre. Ez az eredmény összhangban van a korábbi megfigyeléses vizsgálatokkal, amelyek az eritrit fogyasztását a szívinfarktus és a stroke gyakoribb előfordulásával hozták kapcsolatba. Az eritrit fokozott oxidatív stresszt váltott ki: elszaporodtak a káros, nagy reakcióképességű szabad gyökök, miközben gyengült a szervezet természetes antioxidáns védelme. Ez a kettős terhelés – helyenként sejtpusztulást okozva – rontotta a sejtműködést. Az édesítőszer az erek véráramlás-szabályozó hatását is megzavarta: csökkent a nitrogén-monoxid által közvetített értágulat, miközben emelkedett az endothelin-1 szintje, ami tartós érszűkülethez és az agyi véráramlás romlásához vezethet — jellegzetes mintázataként az ischaemiás stroke fokozott kockázatának. Emellett az eritrit csökkentette a szöveti plazminogén aktivátor (tPA, amely gátolja az alvadási folyamatot) felszabadulását, gyengítve a szervezet természetes vérrög-oldó védekezését. 

A laboratóriumi eredmények egybevágnak több nagymintás megfigyeléses vizsgálatéval, amelyek szerint a rendszeres eritritfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke emelkedett kockázatával jár: egy több ezer fős kutatásban a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők nagyjából kétszer nagyobb eséllyel szenvedtek el súlyos kardiovaszkuláris eseményt. A kutatás klinikai jelentőségének pontos megítéléséhez további, komplexebb vizsgálatokra van szükség.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Több zöldség és gyümölcs fogyasztása a pihentető alvás titka

A Chicagói és a Columbia Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése gyorsan és természetes módon javíthatja az alvás minőségét.

Tovább >

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

2025. december 22, hétfő

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

A karácsony egyik legkedveltebb étele a halászlé, melynek elkészítése minden családban eltérő, azonban az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok megegyeznek. A tökéletes halászlé alapja a friss alapanyag, ezért fontos megbízható helyről vásárolni a halat, figyelve arra, hogy húsa rugalmas, szeme tiszta, illata pedig friss legyen. Fagyasztott hal esetén ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta jégkristály vagy elszíneződés, mert ezek többszöri kiolvasztásra utalhatnak. A friss halat 0–2°C között, a hűtő legalsó részében tároljuk, és lehetőség szerint 24 órán belül készítsük el. Fontos, hogy a nyers hal más élelmiszerekkel, különösen készételekkel, ne érintkezzen, így elkerülhetjük a keresztszennyeződés veszélyét. A hal megtisztítása után minden eszközt és munkafelületet alaposan mossunk el forró, mosogatószeres vízzel, és a halas vágódeszkát ne használjuk más alapanyagokhoz. A megfelelő hőkezelés is kulcsfontosságú. A halászlé biztonságos, ha a halhús legalább 10 percig lobogva forr, a kész ételt két órán belül fogyasszuk vagy hűtsük le, a maradékot 1–2 napig tároljuk, újra melegítéskor mindig forraljuk fel. 

Az ünnepi asztal másik nagy klasszikus fogása a májas töltelékkel készített, egészben sült pulyka, amely kiemelt odafigyelést igényel. A tölteléket - közvetlen a töltés előtt - frissen készítsük, a májat és a többi hozzávalót lehetőség szerint előre hőkezeljük. A legfontosabb szabály, hogy a pulyka és a töltelék belső hőmérséklete egyaránt elérje a 75°C-ot, ami garantálja, hogy az esetleges kórokozók (pl. Salmonella, Campylobacter) elpusztuljanak. Maghőmérő segítségével érdemes a comb legvastagabb részén, a mellben és a töltelék közepében is ellenőrizni a hőmérsékletet.  Az egészben sült pulyka sütése hosszabb időt vesz igénybe: 180°C-on általában 3,5–4,5 óra szükséges a mérettől függően. A maradékokat két órán belül ajánlott lehűteni, és maximum 1–2 napig tároljuk vagy fagyasszuk le. 

A mézeskalács a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan finomsága, melynek készítése során elsősorban a tojás felhasználása igényel nagyobb odafigyelést. A tojást nem szükséges megmosni, legfeljebb közvetlenül a felhasználás előtt. Ha a boltban hűtőből vettük ki a tojást, otthon is tároljuk hűtve. Friss tojásokat használjunk és mindig külön edénybe üssük fel őket. A romlott tojást kellemetlen, kénes szag, híg fehérje és széteső vagy elszíneződött sárgája jelzi, ilyen tojásokat ne használjunk. A mézeskalács készítése közben nehéz megállni, hogy a készülő nyers tésztából ne csipegessen a család, legfőképp a gyerekek. Élelmiszerbiztonsági szempontból azonban nem javasolt nyers tésztát fogyasztani. A tojást tartalmazó ételeket alaposan meg kell sütni vagy főzni, hogy belső hőmérsékletük legalább 75 °C legyen, így elpusztulnak a kórokozók. A nyers süteménytészta fogyasztása is kockázatos, mert a liszt E. coli-t tartalmazhat. 

A díszítésnél kerüljük a nyers tojásos máz használatát. A tojás hőkezelés nélkül Salmonella baktériumot tartalmazhat, ami már kis mennyiségben is káros lehet az egészségre. Különösen veszélyes lehet a gyermekekre, idősekre, kismamákra vagy legyengült immunrendszerű személyekre. A biztonságos megoldás a hőkezelt máz (vízgőz felett felvert tojáshab), amely ugyanolyan szép és tartós, mégis alacsonyabb kockázatú.

További hasznos tanácsok és oktatási anyagok a Nébih Oktatási Program oldalán elérhetők:
https://nebihoktatas.hu


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >

null A kaukázusi kefirek is rangsorba álltak a Szupermentán

A kaukázusi kefirek is rangsorba álltak a Szupermentán

2017. július 14, péntek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tesztsorozatának következő állomása a kaukázusi kefirek vizsgálata volt. Laboratóriumban mérték a 18 natúr termék fehérje és zsírtartalmát, ahogyan a csomagolóanyagból történő káros anyag kioldódását is ellenőrizték. A komplex tesztelés ezúttal is magába foglalta a termékek kedveltségi értékelését is.

A kefir olyan savanyított tejtermék, amelynek jellemzőit a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza, jóllehet kaukázusi kefirre vonatkozó egyedi előírás nem található benne. A hivatal által vizsgált 18 különböző márkanevű termékből 1-et más uniós tagállamban készítettek, míg 17-et hazai üzemekben 8 előállító gyártott.

 

A szakemberek laboratóriumban mérték a minták fehérje és zsírtartalmát, továbbá vizsgálták a termékekkel közvetlen kapcsolatba kerülő csomagolóanyagból, azaz a PET palackból és kupakból történő káros anyag kioldódást is. Ezeknek a szempontnak maradéktalanul megfeleltek a vizsgált kaukázusi kefirek.

 

Ugyan konkrét szabály nincsen a kefir alkoholtartalmára, érdekességként ebből a szempontból is górcső alá vették a termékeket. A vizsgált 18 kaukázusi kefirből 7 esetben kimutathatósági határ feletti etil-alkohol jelentkezett. Természetesen ettől még a kefir nem sorolható az „alkoholos italok” közé, de nagyobb mennyiség elfogyasztása esetén azért érdemes számításba venni.

 

A Magyar Élelmiszerkönyv savanyú tejtermékekről szóló fejezete pontosan definiálja, hogy a kefirt milyen speciális mikrobatenyészetek hozzáadásával kell készíteni, és hogy élőflórás termék esetében mennyi a minimális, kultúrából származó élő tejsavbaktériumok és élesztők száma.

 

Az élőcsíra számra vonatkozó vizsgálatok vegyes eredménnyel záródtak. A Magyar Élelmiszerkönyv kefir vonatkozású előírásainak teljes mértékben csak 2 termék felelt meg. A kötelező, minimális mennyiségű élesztőt minden terméknél sikerült kimutatni, de a tejsavbaktériumok száma 16 kefir esetében alacsonyabb volt az előírt minimális értéknél.

 

A vizsgálatok továbbra is folyamatban vannak a kifogásolt termékek esetében. Nem megfelelőség esetén, amennyiben bebizonyosodik, hogy a kifogásolt csíraszám az előállítás hiányosságainak következménye, a vállalkozásokat figyelmeztetésben részesíti a NÉBIH.

 

A terméktesztnek megfelelően ezúttal is sor került a kedveltségi vizsgálatra, ahol laikus és profi kóstolók értékelték a termékeket. A külső megjelenés, szín, illat, íz, állomány pontozása alapján alakult ki a Szupermenta rangsora, amelynek nyertese a Danone kaukázusi kefir lett. Másodikként végzett a Milli, míg harmadikként a Sissy márkajelzésű termék.

 

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a NÉBIH Szupermenta termékteszt oldalán:
http://szupermenta.hu/a-teszt-lezarult-a-vizsgalat-folytatodik/

 


Friss hírek

2025. december 15, hétfő

Év végi nagy durranás: rozé pezsgőket vizsgált a Szupermenta

A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tesztben 23 alkoholos ital vett részt, melyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek voltak, jogsértő jelölés miatt azonban öt esetben hatósági intézkedések elrendelésére volt szükség. A kedveltségi vizsgálat eredményeiből kiderült, hogy melyek a kóstolók által legkedveltebbnek ítélt rozé pezsgők.

Tovább >

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >