szakács

Közétkeztetési Szakácsverseny

A Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Közétkeztetési Szakácsversenyt hirdetett a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2023-2024

    • Két határidő van:
      1. A jelentkezési (nevezési) szándék jelzése és a 
      2. A nevezés beküldési határideje.
      A jelentkezési (nevezési) szándék 2023. március 30-ig a megadott e-mail címre küldendő ( szakacsverseny@kozszov.hu ).
      Az e-mailben megküldött nevezési szándékban a csapat azonosító adatait kell megadni (csapatnév, hátteret biztosító főzőkonyha neve, címe, e-mail-címe, a csapatot irányító versenyző neve, telefon és e-mail elérhetősége). 
      További információkat későbbiekben, a nevezésben kell majd megadni. 
      A szervezők a nevezési szándékot jelzőkkel felveszik a kapcsolatot, biztosítják számukra a nevezéshez szükséges formanyomtatványokat, a kitöltéshez szükséges instrukciókat, és kérésre további segítséget adnak a nevezések elkészítéséhez.
      A nevezés ingyenes, de támogató, vagy háttér közétkeztető főzőkonyhához kötött. 
      Az ételsor felnőttek részére készül, de mellékelni kell egy leírást arról, hogy a gyermekélelmezésben milyen formában és technológiával lehet elkészíteni a versenymenüt.
      A nevezésben jelölni kell a versenyre való felkészülésben részt vevő szakmai mentort, szakmai segítőt. 
      Amennyiben a határidőre megküldött nevezési dokumentáció megfelel a tartalmi és formai követelményeknek, a nevezés elfogadásáról, valamint az októberi elődöntőbe jutásról értesítést kap a csapat.
      Szabálytalan nevezés esetén a csapat kizárásra kerül.

      • A szakácsverseny hivatalos levelezési címe: szakacsverseny@kozszov.hu

      • sorszám

        forduló

        helyszín

        időpont

        1.

        Selejtező

        Nevezés pontosságának

        (dokumentum) bírálata

        2023. június 1-15.

        2.

        Elődöntők

        Budaörs, METRO Gasztroakadémia

        2023. október- november

        3.

        Döntő

        Hungexpo, SIRHA Budapest 2024 kiállítás részeként

        2024. március 5-6. (2 napos)

        A beérkezett nevezések bírálata után a szervezők 2023. június 15-ig értesítik a csapatokat a selejtező eredményéről, illetve a továbbjutott csapatokat tájékoztatják az elődöntő időpontjáról és helyszínéről.  

        Az elődöntőben az ételek elkészítéséhez – a nevezés szerinti – alapanyagokat a szervezők a csapatok számára kimérve biztosítják. A rendelkezésre álló eszközökkel ezekből az alapanyagokból kell a 3 fogásos, felnőtt menüt elkészíteni, 10 adagban.

        A versenymenü elkészítésére rendelkezésre álló idő: 
        4 óra, mely magában foglalja a tálalási időt is. A verseny előtti bepakolás, felkészülés nem tartozik a versenyidőbe.
        Az összesített pontozás alapján az elődöntőkből az első 8 csapat kerül az országos döntőbe.

    • 2024. januárban sajtónyilvános rendezvényen kerülnek kisorsolásra a döntős rajtidőpontok.
      A döntő a Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa Szakkiállítás, Sirha, Budapest 2024 keretében, nyilvánosan, közönség előtt 2 napon át kerül megrendezésre, melynek részleteiről a versenyzők időben tájékoztatást kapnak. 
      A verseny helyszínén a versennyel párhuzamosan szakmai továbbképző konferenciát is szervezünk, ezzel is támogatva a nézők, érdeklődők számára a verseny szakmai továbbképzésre vonatkozó célját. 
       
      A döntőbe jutott csapatok továbbra is igényelhetik a szervezők által biztosított felkészítő mentor támogatását, és a szervezőktől minden segítséget megkapnak a verseny folyamatának megismeréséhez. A felkészülés alatt lehetőségük lesz meglátogatni és megismerni a versenykonyhát, valamint az előző versenyekről készült videofilmeket is. 
      Figyelem! Az országos döntőben az eddigi versenyektől eltér a tálalás! Ezúttal ugyanis a közönség is kóstolhat.

      Az országos döntőben lefőzendő mennyiség: 30 adag. Ebből tálcás tálalással 15 adagot kell a zsűrinek, valamint fotózásra kitálalni, a megmaradt mennyiséget pedig kóstolásra, eldobható, környezetbarát, lebomló eszközökkel kell kiszolgálni a nézők körében.
      A közönség kiszolgálásához szükséges idő a 4 órás versenyidő felett áll rendelkezésre, a konyhai zsűri azonban ezt a tálalást is bírálja!
      Az ehhez szükséges eszközöket és segítséget, szükséges engedélyeket a szervezők biztosítják.

      A véglegesített és megküldött versenydokumentáció alapján az országos döntőben valamennyi alapanyagot a – nevezés szerinti – mennyiségben a szervezők biztosítják.
      Értékelési szempont a nevezésben foglaltak teljesíthetősége, a tradicionális ételek újszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő, élelmiszerbiztonsági szabályokat figyelembe vevő elkészítése.
      Az országos döntőről kiadvány készül, melyben a döntőbe jutott csapatok bemutatása mellett a versenyen szereplő receptek, ételkészítési, tálalási leírások, valamint az ételek hétköznapi tálalási és versenytálalási fotói is szerepelnek majd.
      Az országos döntő eredményének kihirdetése 2024. március 6-án délután lesz.
      Az érdeklődés függvényében közönségdíj átadására is sor kerül.

      • Az ételek a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával, 4 óra alatt, egy átlagosan felszerelt étkeztető főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között, akár többszáz fogyasztó részére is elkészíthetők legyenek.
        Az ételek legyenek közétkeztetési körülmények között is jól tálalhatóak. 
        Az elkészített ételeket a szervezők és szakmai támogatók által delegált szakértőkből álló szakmai zsűri bírálja, melynek során szempont a nevezés és a kivitelezés egyezősége: technológia, újszerűség, kalkuláció, elkészítési idő, a közétkeztetésben kivitelezhetőség, tálalás, íz és további érzékszervi megfelelés. 
        A konyhai munkát szakmai zsűri felügyeli és értékeli.

Kapcsolódó cikkek

null Neonikotinoid korlátozás miatt visszavont vagy módosított növényvédő szer engedélyek

Neonikotinoid korlátozás miatt visszavont vagy módosított növényvédő szer engedélyek

2018. november 9, péntek

A neonikotinoid hatóanyagokra vonatkozó, 2018. december 19-étől életbe lépő új előírások miatt több növényvédő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét módosította vagy visszavonta a Nébih.

Visszavont forgalomba hozatali és felhasználási engedélyek:

  • Luzindo rovarölő permetezőszer,
  • Monceren G rovar- és gombaölő csávázószer,
  • Santana 1 G rovarölő talajfertőtlenítő szer
  • Cheyenne 1 G rovarölő talajfertőtlenítő szer.

Módosított forgalomba hozatali és felhasználási engedélyek (szabadföldi felhasználások törlése)*:

  • Actara SC rovarölő permetezőszer,
  • Apacs 50 WG rovarölő permetezőszer,
  • Celest Top gomba- és rovarölő csávázószer,
  • Chinook 200 FS rovarölő csávázószer,
  • Chinook Blue rovarölő csávázószer,
  • Confidor 200 SL rovarölő permetezőszer,
  • Cruiser 70 WS rovarölő csávázószer,
  • Cruiser 350 FS rovarölő csávázószer,
  • Cruiser 600 FS rovarölő csávázószer,
  • Cruiser Force Mais rovarölő csávázószer,
  • Cruiser OSR 322 FS gomba- és rovarölő csávázószer,
  • Ellado rovarölő csávázószer,
  • Kohinor 200 SL rovarölő permetezőszer,
  • Mido rovarölő permetezőszer,
  • Nuprid 600 FS red rovarölő csávázószer,
  • Nuprid Max rovar- és gombaölő csávázószer,
  • Poncho 600 FS rovarölő csávázószer,
  • Poncho Beta rovarölő csávázószer,
  • Seed Oprid 600 FS rovarölő csávázószer,
  • Warrant 200 SL rovarölő permetezőszer,
  • Yunta Quattro gomba- és rovarölő csávázószer.

*A felsorolás csak az alapengedélyekre vonatkozik, származtatott engedélyeik követik az alapengedélyben előírtakat.

A módosított engedélyokiratok itt érhetők el.

 


Friss hírek

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.02.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. április 30, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.04.30.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >