Magyarország talajtípusai
Általában a talajt azzal a barna színű réteggel azonosítjuk, amelyen járunk, gazdálkodunk. Azonban talajaink nagyon változatosak, sokszínűek. Hazánkban három leggyakrabban előforduló típusuk a csernozjom, a barna erdőtalajok, az öntés- és lejtőhordalék talajok.
Csernozjom (mezőségi) talaj
A csernozjom, vagy más néven mezőségi talajok Magyarország termőterületének 22%-át teszik ki. Jellemző erre a típusra, hogy felső termőrétege („A” szint) humuszban gazdag, jó termőképességű, sötét színű, laza, morzsás szerkezetű. Ha mélyebbre ásunk (30-60 cm), a kissé világosabb színű, kevesebb humuszt tartalmazó altalajhoz („B” szint) érünk. A „B” szint alatt pedig a humuszt már nem tartalmazó talajképző kőzetre („C” szint) bukkanunk. Ezek a talajok a beszédes, mezőségi elnevezésükből is adódóan füves növénytakaró alatt alakulnak ki.
A növénytermesztés sikeressége sok, talajjal kapcsolatos tényezőtől függ: humusztartalom, termőréteg mélysége, kémhatás (pH), víz-, levegő- és hőgazdálkodás, tápanyag-szolgáltató képesség. A csernozjom talajok esetében magas humusztartalomról, semleges vagy gyengén lúgos pH-ról (mérhető mésztartalommal), kiváló vízgazdálkodásról, jó tápanyag-szolgáltató képességről és viszonylag könnyű művelhetőségről beszélhetünk. Magyarországon a csernozjom az „ideális” talaj, amelyen a legigényesebb, nagy odafigyelést igénylő, „kényes” növények is nagy biztonsággal és magas terméshozammal termeszthetők. Szántóföldi növények közül pl. őszi búza, kukorica, napraforgó, szója, a zöldségek közül gyökérzöldségek, hagymafélék is kedvelik és számos gyümölcsfaj szép termést hoz rajtuk.
Barna erdőtalajok
A barna erdőtalajok Magyarország mezőgazdasági területének mintegy 34%-át alkotják. E talajtípus is beszédes nevet kapott, hiszen erdők, fás területek, facsoportok, ligetek alatt alakul ki. Az erdőkben található speciális mikroklíma, a lehullott levelekből, ágakból származó nagy mennyiségű szerves anyag és egyéb folyamatok által jön létre. Bár az erdőtalaj erdők alatt alakul ki, sok esetben az erdő kivágása után, a területet művelésbe vonják, de a talaj főbb szerkezeti elemei nem változnak. Az erdőtalaj legfelső szintjén avart, bomló leveleket, ágakat találunk („A0” szint), mely alatt a barna színű humuszos „A” szint található. Ezt követi egy világosabb „E”, majd egy ismét sötétebb „B”, és végül a talajképző kőzet „C” szint.
A barna erdőtalajoknak több típusa létezik, azonban közös jellemzőjük a gazdag, humuszos feltalaj, a savanyú pH, amely miatt a tápanyag-szolgáltató képesség bizonyos típusoknál csökkenhet, illetve a savanyúságra érzékeny növényeknek sem ajánlott. Általában jó vízgazdálkodásúak és könnyen művelhetőek, azonban helytelen agrotechnika hatására a felső réteg porosodhat, amely rontja a talaj vízgazdálkodási jellemzőit, művelhetőségét is.
A barna erdőtalajok természetes növényzete igen változatos: tölgy, bükk, nyír, csarabosok. A barna erdőtalajok egyes típusai jellemzően jó tápanyag-szolgáltató képességgel rendelkeznek, ezért ezek szántóföldi művelésre is alkalmasak. A szántóföldi művelésbe volt területeken a csernozjom talajokon termeszthető növények jelentős része is megél, vagyis viszonylag magas termésbiztonsággal termeszthetők az igényesebb szántóföldi növények, mint például őszi búza, kukorica, napraforgó, szója vagy zab.
Öntés- és lejtőhordalék talajok
Az öntés- és lejtőhordalék talajok kialakulásában a víz nagy szerepet játszik.
Az öntéstalajok folyóvizek elöntése során képződnek, így elsősorban ártereken találhatók. Az erdőtalajokhoz és csernozjom talajokhoz képest jelentős különbség, hogy a talajképződés, „A-B-C” szintekre tagozódás nincs bennük. Amíg az előbb említett talajok esetében a szintekre tagozódás egy hosszú folyamat (talajképződési folyamat) eredménye, addig az öntéstalajoknál a rendszeres újabb és újabb elöntés és az ezekből visszamaradt, egymásra rakódott üledékek adják a talaj rétegzettségét. A talajképződés csak akkor indulhat meg, ha a talaj „nyugalomban” van, azonban ezt a nyugalmi állapotot a rendszeres elöntések gátolják.
A lejtőhordalék talajok esetében sem a talajképződési folyamatok hatására alakultak ki az egyes rétegek, hanem azokat a víz által szállított és egymásra rakott, különböző anyagok adják. Tehát rétegzettségük és tulajdonságuk attól függ, hogy a víz honnan szállította az anyagokat jelenlegi helyükre.
Az öntés- és lejtőhordalék talajok területi kiterjedése Magyarországon kb. 11%. Humusztartalmuk igen csekély, vízgazdálkodásuk általában jó, tápanyag-szolgáltató képességük a hordaléktól és az öntés jellegétől függ, de általában közepesnek mondható. Árterületeken elöntéskor jellemző a túlzott vízhatás, így őszi vetésű növényeknek nem ajánlott. Ezeket a területeket elsősorban állattartáshoz szorosan kapcsolódó legelőnek hasznosíthatják, de a mandula, dió, szilva, alma, körte, szamóca, cseresznye is szépen megélhet rajta.
