ASP miatt korlátozás alatt álló, valamint alacsony, közepes és magas kockázati besorolású települések

Alábbi táblázatunkban tájékozódhatnak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alatt álló, valamint az alacsony, közepes és magas kockázati besorolású településekről.

A táblázatban használt korlátozási típusok:

  • Fertőzött terület
  • Szigorúan korlátozott terület
  • Megfigyelési körzet
  • Védőkörzet

A táblázatban szereplő információk tájékoztató jellegűek. Egy település közigazgatási területén akár eltérő korlátozású területek is lehetnek! További tájékozódáshoz figyelmükbe ajánljuk interaktív térképünket. Az adott területeken elrendelt pontos intézkedésekről a helyi hatósági állatorvosnál érdeklődjenek!

Az alacsony, közepes és magas kockázati besorolású területekre vonatkozó információkat, előírásokat a 5/2025 számú OFÁ határozat tartalmazza.

Frissítve: 2025.07.08.

Település
Megye
Kockázati besorolás 2025.07.07
Település Megye Kockázati besorolás 2025.07.07
Aba Fejér magas
Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Abaliget Baranya közepes
Abasár Heves fertőzött
Abaújalpár Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abaújkér Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abaújlak Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abaújszántó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abaújszolnok Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abaújvár Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abda Győr-Moson-Sopron közepes
Abod Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Abony Pest magas
Ábrahámhegy Veszprém közepes
Ács Komárom-Esztergom magas
Acsa Pest fertőzött
Acsád Vas közepes
Acsalag Győr-Moson-Sopron közepes
Ácsteszér Komárom-Esztergom magas
Adács Heves fertőzött
Ádánd Somogy közepes
Adásztevel Veszprém közepes
Adony Fejér magas
Adorjánháza Veszprém közepes
Adorjás Baranya közepes
Ág Baranya közepes
Ágasegyháza Bács-Kiskun közepes
Ágfalva Győr-Moson-Sopron közepes
Aggtelek Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Agyagosszergény Győr-Moson-Sopron közepes
Ajak Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Ajka Veszprém közepes
Aka Komárom-Esztergom magas
Akasztó Bács-Kiskun közepes
Alacska Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alap Fejér közepes
Alattyán Jász-Nagykun-Szolnok magas
Albertirsa Pest magas
Alcsútdoboz Fejér fertőzött
Aldebrő Heves fertőzött
Algyő Csongrád közepes
Alibánfa Zala közepes
Almamellék Baranya közepes
Almásfüzitő Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Almásháza Zala közepes
Almáskamarás Békés magas
Almáskeresztúr Baranya közepes
Álmosd Hajdú-Bihar szigorúan korlátozott terület
Alsóberecki Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsóbogát Somogy közepes
Alsódobsza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsógagy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsómocsolád Baranya közepes
Alsónána Tolna közepes
Alsónémedi Pest magas
Alsónemesapáti Zala közepes
Alsónyék Tolna közepes
Alsóörs Veszprém közepes
Alsópáhok Zala közepes
Alsópetény Nógrád fertőzött
Alsórajk Zala közepes
Alsóregmec Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsószenterzsébet Zala közepes
Alsószentiván Fejér közepes
Alsószentmárton Baranya közepes
Alsószölnök Vas közepes
Alsószuha Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsótelekes Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsótold Nógrád fertőzött
Alsóújlak Vas közepes
Alsóvadász Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Alsózsolca Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ambrózfalva Csongrád közepes
Anarcs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Andocs Somogy közepes
Andornaktálya Heves fertőzött
Andrásfa Vas közepes
Annavölgy Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Apácatorna Veszprém közepes
Apagy Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Apaj Pest magas
Aparhant Tolna közepes
Apátfalva Csongrád közepes
Apátistvánfalva Vas közepes
Apátvarasd Baranya közepes
Apc Heves fertőzött
Áporka Pest magas
Apostag Bács-Kiskun közepes
Aranyosapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Aranyosgadány Baranya közepes
Arka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Arló Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Arnót Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ároktő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Árpádhalom Csongrád közepes
Árpás Győr-Moson-Sopron közepes
Ártánd Hajdú-Bihar fertőzött
Ásotthalom Csongrád közepes
Ásványráró Győr-Moson-Sopron közepes
Aszaló Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ászár Komárom-Esztergom magas
Aszód Pest magas
Aszófő Veszprém közepes
Áta Baranya közepes
Átány Heves fertőzött
Atkár Heves fertőzött
Attala Tolna közepes
Babarc Baranya közepes
Babarcszőlős Baranya közepes
Babócsa Somogy közepes
Bábolna Komárom-Esztergom magas
Bábonymegyer Somogy közepes
Babosdöbréte Zala közepes
Babót Győr-Moson-Sopron közepes
Bácsalmás Bács-Kiskun közepes
Bácsbokod Bács-Kiskun közepes
Bácsborsód Bács-Kiskun közepes
Bácsszentgyörgy Bács-Kiskun közepes
Bácsszőlős Bács-Kiskun közepes
Badacsonytomaj Veszprém közepes
Badacsonytördemic Veszprém közepes
Bag Pest magas
Bagamér Hajdú-Bihar fertőzött
Baglad Zala közepes
Bagod Zala közepes
Bágyogszovát Győr-Moson-Sopron közepes
Baj Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Baja Bács-Kiskun közepes
Bajánsenye Vas közepes
Bajna Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Bajót Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Bak Zala közepes
Bakháza Somogy közepes
Bakóca Baranya közepes
Bakonszeg Hajdú-Bihar fertőzött
Bakonya Baranya közepes
Bakonybánk Komárom-Esztergom magas
Bakonybél Veszprém közepes
Bakonycsernye Fejér magas
Bakonygyirót Győr-Moson-Sopron közepes
Bakonyjákó Veszprém közepes
Bakonykoppány Veszprém közepes
Bakonykúti Fejér magas
Bakonynána Veszprém közepes
Bakonyoszlop Veszprém közepes
Bakonypéterd Győr-Moson-Sopron közepes
Bakonypölöske Veszprém közepes
Bakonyság Veszprém közepes
Bakonysárkány Komárom-Esztergom magas
Bakonyszentiván Veszprém közepes
Bakonyszentkirály Veszprém közepes
Bakonyszentlászló Győr-Moson-Sopron közepes
Bakonyszombathely Komárom-Esztergom magas
Bakonyszücs Veszprém közepes
Bakonytamási Veszprém közepes
Baks Csongrád közepes
Baksa Baranya közepes
Baktakék Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Baktalórántháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Baktüttös Zala közepes
Balajt Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Balassagyarmat Nógrád fertőzött
Balástya Csongrád közepes
Balaton Heves fertőzött
Balatonakali Veszprém közepes
Balatonakarattya Veszprém közepes
Balatonalmádi Veszprém közepes
Balatonberény Somogy közepes
Balatonboglár Somogy közepes
Balatoncsicsó Veszprém közepes
Balatonederics Veszprém közepes
Balatonendréd Somogy közepes
Balatonfenyves Somogy közepes
Balatonfőkajár Veszprém közepes
Balatonföldvár Somogy közepes
Balatonfüred Veszprém közepes
Balatonfűzfő Veszprém közepes
Balatongyörök Zala közepes
Balatonhenye Veszprém közepes
Balatonkenese Veszprém közepes
Balatonkeresztúr Somogy közepes
Balatonlelle Somogy közepes
Balatonmagyaród Zala közepes
Balatonmáriafürdő Somogy közepes
Balatonőszöd Somogy közepes
Balatonrendes Veszprém közepes
Balatonszabadi Somogy közepes
Balatonszárszó Somogy közepes
Balatonszemes Somogy közepes
Balatonszentgyörgy Somogy közepes
Balatonszepezd Veszprém közepes
Balatonszőlős Veszprém közepes
Balatonudvari Veszprém közepes
Balatonújlak Somogy közepes
Balatonvilágos Somogy közepes
Balinka Fejér magas
Balkány Szabolcs-Szatmár-Bereg szigorúan korlátozott terület
Ballószög Bács-Kiskun közepes
Balmazújváros Hajdú-Bihar fertőzött
Balogunyom Vas közepes
Balotaszállás Bács-Kiskun közepes
Balsa Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Bálványos Somogy közepes
Bana Komárom-Esztergom magas
Bánd Veszprém közepes
Bánfa Baranya közepes
Bánhorváti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bánk Nógrád szigorúan korlátozott terület
Bánokszentgyörgy Zala közepes
Bánréve Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bár Baranya közepes
Barabás Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Baracs Fejér közepes
Baracska Fejér magas
Báránd Hajdú-Bihar fertőzött
Baranyahídvég Baranya közepes
Baranyajenő Baranya közepes
Baranyaszentgyörgy Baranya közepes
Barbacs Győr-Moson-Sopron közepes
Barcs Somogy közepes
Bárdudvarnok Somogy közepes
Barlahida Zala közepes
Bárna Nógrád fertőzött
Barnag Veszprém közepes
Bársonyos Komárom-Esztergom magas
Basal Baranya közepes
Baskó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Báta Tolna közepes
Bátaapáti Tolna közepes
Bátaszék Tolna közepes
Baté Somogy közepes
Bátmonostor Bács-Kiskun közepes
Bátonyterenye Nógrád fertőzött
Bátor Heves fertőzött
Bátorliget Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Battonya Békés magas
Bátya Bács-Kiskun közepes
Batyk Zala közepes
Bázakerettye Zala közepes
Bazsi Veszprém közepes
Béb Veszprém közepes
Becsehely Zala közepes
Becske Nógrád fertőzött
Becskeháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Becsvölgye Zala közepes
Bedegkér Somogy közepes
Bedő Hajdú-Bihar fertőzött
Bejcgyertyános Vas közepes
Békás Veszprém közepes
Bekecs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Békés Békés magas
Békéscsaba Békés magas
Békéssámson Békés közepes
Békésszentandrás Békés közepes
Bekölce Heves fertőzött
Bélapátfalva Heves fertőzött
Bélavár Somogy közepes
Belecska Tolna közepes
Beled Győr-Moson-Sopron közepes
Beleg Somogy közepes
Belezna Zala közepes
Bélmegyer Békés magas
Beloiannisz Fejér magas
Belsősárd Zala közepes
Belvárdgyula Baranya közepes
Benk Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Bénye Pest magas
Bér Nógrád fertőzött
Bérbaltavár Vas közepes
Bercel Nógrád fertőzött
Beregdaróc Szabolcs-Szatmár-Bereg szigorúan korlátozott terület
Beregsurány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Berekböszörmény Hajdú-Bihar fertőzött
Berekfürdő Jász-Nagykun-Szolnok magas
Beremend Baranya közepes
Berente Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Beret Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Berettyóújfalu Hajdú-Bihar fertőzött
Berhida Veszprém közepes
Berkenye Nógrád fertőzött
Berkesd Baranya közepes
Berkesz Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Bernecebaráti Pest szigorúan korlátozott terület
Berzék Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Berzence Somogy közepes
Besence Baranya közepes
Besenyőd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Besenyőtelek Heves fertőzött
Besenyszög Jász-Nagykun-Szolnok magas
Besnyő Fejér magas
Beszterec Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Bezedek Baranya közepes
Bezenye Győr-Moson-Sopron közepes
Bezeréd Zala közepes
Bezi Győr-Moson-Sopron közepes
Biatorbágy Pest fertőzött
Bicsérd Baranya közepes
Bicske Fejér fertőzött
Bihardancsháza Hajdú-Bihar fertőzött
Biharkeresztes Hajdú-Bihar fertőzött
Biharnagybajom Hajdú-Bihar fertőzött
Bihartorda Hajdú-Bihar fertőzött
Biharugra Békés magas
Bikács Tolna közepes
Bikal Baranya közepes
Biri Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Birján Baranya közepes
Bisse Baranya közepes
Boba Vas közepes
Bocfölde Zala közepes
Boconád Heves fertőzött
Bócsa Bács-Kiskun közepes
Bocska Zala közepes
Bocskaikert Hajdú-Bihar szigorúan korlátozott terület
Boda Baranya közepes
Bodajk Fejér magas
Bodmér Fejér fertőzött
Bodolyabér Baranya közepes
Bodonhely Győr-Moson-Sopron közepes
Bodony Heves fertőzött
Bodorfa Veszprém közepes
Bodrog Somogy közepes
Bodroghalom Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bodrogkeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bodrogkisfalud Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bodrogolaszi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bódvalenke Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bódvarákó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bódvaszilas Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bogács Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bogád Baranya közepes
Bogádmindszent Baranya közepes
Bogdása Baranya közepes
Bogyiszló Tolna közepes
Bogyoszló Győr-Moson-Sopron közepes
Bojt Hajdú-Bihar fertőzött
Bókaháza Zala közepes
Bokod Komárom-Esztergom magas
Bokor Nógrád fertőzött
Boldog Heves fertőzött
Boldogasszonyfa Baranya közepes
Boldogkőújfalu Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Boldogkőváralja Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Boldva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bolhás Somogy közepes
Bolhó Somogy közepes
Bóly Baranya közepes
Boncodfölde Zala közepes
Bonyhád Tolna közepes
Bonyhádvarasd Tolna közepes
Bonnya Somogy közepes
Bordány Csongrád közepes
Borgáta Vas közepes
Borjád Baranya közepes
Borota Bács-Kiskun közepes
Borsfa Zala közepes
Borsodbóta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsodgeszt Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsodivánka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsodnádasd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsodszentgyörgy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsodszirák Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Borsosberény Nógrád szigorúan korlátozott terület
Borszörcsök Veszprém közepes
Borzavár Veszprém közepes
Bosta Baranya közepes
Botpalád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Botykapeterd Baranya közepes
Bozzai Vas közepes
Bozsok Vas közepes
Bózsva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vas közepes
Bőcs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Böde Zala közepes
Bödeháza Zala közepes
Bögöt Vas közepes
Bögöte Vas közepes
Böhönye Somogy közepes
Bököny Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Bölcske Tolna közepes
Bőny Győr-Moson-Sopron magas
Börcs Győr-Moson-Sopron közepes
Börzönce Zala közepes
Bősárkány Győr-Moson-Sopron közepes
Bőszénfa Somogy közepes
Bucsa Békés magas
Bucsu Vas közepes
Búcsúszentlászló Zala közepes
Bucsuta Zala közepes
Budajenő Pest szigorúan korlátozott terület
Budakalász Pest szigorúan korlátozott terület
Budakeszi Pest szigorúan korlátozott terület
Budaörs Pest szigorúan korlátozott terület
Budapest Budapest fertőzött
Bugac Bács-Kiskun közepes
Bugacpusztaháza Bács-Kiskun közepes
Bugyi Pest magas
Buj Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Buják Nógrád fertőzött
Buzsák Somogy közepes
Bük Vas közepes
Bükkábrány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bükkaranyos Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bükkmogyorósd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bükkösd Baranya közepes
Bükkszék Heves fertőzött
Bükkszenterzsébet Heves fertőzött
Bükkszentkereszt Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bükkszentmárton Heves fertőzött
Bükkzsérc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Bürüs Baranya közepes
Büssü Somogy közepes
Büttös Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Cák Vas közepes
Cakóháza Győr-Moson-Sopron közepes
Cece Fejér közepes
Cégénydányád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Cegléd Pest közepes
Ceglédbercel Pest közepes
Celldömölk Vas közepes
Cered Nógrád fertőzött
Chernelházadamonya Vas közepes
Cibakháza Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Cigánd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Cikó Tolna közepes
Cirák Győr-Moson-Sopron közepes
Cún Baranya közepes
Csabacsűd Békés közepes
Csabaszabadi Békés közepes
Csabdi Fejér fertőzött
Csabrendek Veszprém közepes
Csáfordjánosfa Győr-Moson-Sopron közepes
Csaholc Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csajág Veszprém közepes
Csákány Somogy közepes
Csákánydoroszló Vas közepes
Csákberény Fejér magas
Csákvár Fejér magas
Csanádalberti Csongrád közepes
Csanádapáca Békés közepes
Csanádpalota Csongrád közepes
Csánig Vas közepes
Csány Heves fertőzött
Csányoszró Baranya közepes
Csanytelek Csongrád közepes
Csapi Zala közepes
Csapod Győr-Moson-Sopron közepes
Csárdaszállás Békés magas
Csarnóta Baranya közepes
Csaroda Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Császár Komárom-Esztergom magas
Császártöltés Bács-Kiskun közepes
Császló Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csátalja Bács-Kiskun közepes
Csatár Zala közepes
Csataszög Jász-Nagykun-Szolnok magas
Csatka Komárom-Esztergom magas
Csávoly Bács-Kiskun közepes
Csebény Baranya közepes
Csécse Nógrád fertőzött
Csegöld Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csehbánya Veszprém közepes
Csehi Vas közepes
Csehimindszent Vas közepes
Csém Komárom-Esztergom fertőzött
Csemő Pest közepes
Csempeszkopács Vas közepes
Csengele Csongrád közepes
Csenger Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csengersima Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csengerújfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Csengőd Bács-Kiskun közepes
Csénye Vas közepes
Csenyéte Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Csép Komárom-Esztergom magas
Csépa Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Csepreg Vas közepes
Csér Győr-Moson-Sopron közepes
Cserdi Baranya közepes
Cserénfa Somogy közepes
Cserépfalu Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Cserépváralja Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Cserháthaláp Nógrád fertőzött
Cserhátsurány Nógrád fertőzött
Cserhátszentiván Nógrád fertőzött
Cserkeszőlő Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Cserkút Baranya közepes
Csernely Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Cserszegtomaj Zala közepes
Csertalakos Zala közepes
Csertő Baranya közepes
Csesznek Veszprém közepes
Csesztreg Zala közepes
Csesztve Nógrád fertőzött
Csetény Veszprém közepes
Csévharaszt Pest magas
Csibrák Tolna közepes
Csikéria Bács-Kiskun közepes
Csikóstőttős Tolna közepes
Csikvánd Győr-Moson-Sopron közepes
Csincse Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Csipkerek Vas közepes
Csitár Nógrád fertőzött
Csobád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Csobaj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Csobánka Pest szigorúan korlátozott terület
Csókakő Fejér magas
Csokonyavisonta Somogy közepes
Csokvaomány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Csolnok Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Csólyospálos Bács-Kiskun közepes
Csoma Somogy közepes
Csomád Pest magas
Csombárd Somogy közepes
Csongrád Csongrád közepes
Csonkahegyhát Zala közepes
Csonkamindszent Baranya közepes
Csopak Veszprém közepes
Csór Fejér magas
Csorna Győr-Moson-Sopron közepes
Csorvás Békés közepes
Csót Veszprém közepes
Csöde Zala közepes
Csögle Veszprém közepes
Csökmő Hajdú-Bihar fertőzött
Csököly Somogy közepes
Csömend Somogy közepes
Csömödér Zala közepes
Csömör Pest magas
Csönge Vas közepes
Csörnyeföld Zala közepes
Csörög Pest magas
Csörötnek Vas közepes
Csősz Fejér közepes
Csővár Pest fertőzött
Csurgó Somogy közepes
Csurgónagymarton Somogy közepes
Dabas Pest magas
Dabronc Veszprém közepes
Dabrony Veszprém közepes
Dad Komárom-Esztergom magas
Dág Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Dáka Veszprém közepes
Dalmand Tolna közepes
Damak Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Dámóc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Dánszentmiklós Pest magas
Dány Pest magas
Daraboshegy Vas közepes
Darány Somogy közepes
Darnó Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Darnózseli Győr-Moson-Sopron közepes
Daruszentmiklós Fejér közepes
Darvas Hajdú-Bihar fertőzött
Dávod Bács-Kiskun közepes
Debercsény Nógrád fertőzött
Debrecen Hajdú-Bihar fertőzött
Debréte Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Decs Tolna közepes
Dédestapolcsány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Dég Fejér közepes
Dejtár Nógrád fertőzött
Délegyháza Pest magas
Demecser Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Demjén Heves szigorúan korlátozott terület
Dencsháza Baranya közepes
Dénesfa Győr-Moson-Sopron közepes
Derecske Hajdú-Bihar fertőzött
Derekegyház Csongrád közepes
Deszk Csongrád közepes
Detek Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Detk Heves fertőzött
Dévaványa Békés magas
Devecser Veszprém közepes
Dinnyeberki Baranya közepes
Diósberény Tolna közepes
Diósd Pest fertőzött
Diósjenő Nógrád szigorúan korlátozott terület
Dióskál Zala közepes
Diósviszló Baranya közepes
Doba Veszprém közepes
Doboz Békés magas
Dobri Zala közepes
Dobronhegy Zala közepes
Dóc Csongrád közepes
Domaháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Domaszék Csongrád közepes
Dombegyház Békés magas
Dombiratos Békés magas
Dombóvár Tolna közepes
Dombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Domony Pest magas
Domoszló Heves fertőzött
Dormánd Heves fertőzött
Dorog Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Dorogháza Nógrád fertőzött
Dozmat Vas közepes
Döbörhegy Vas közepes
Döbröce Zala közepes
Döbrököz Tolna közepes
Döbrönte Veszprém közepes
Döge Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Dömös Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Dömsöd Pest magas
Dör Győr-Moson-Sopron közepes
Dörgicse Veszprém közepes
Döröske Vas közepes
Dötk Zala közepes
Dövény Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Drágszél Bács-Kiskun közepes
Drávacsehi Baranya közepes
Drávacsepely Baranya közepes
Drávafok Baranya közepes
Drávagárdony Somogy közepes
Drávaiványi Baranya közepes
Drávakeresztúr Baranya közepes
Drávapalkonya Baranya közepes
Drávapiski Baranya közepes
Drávaszabolcs Baranya közepes
Drávaszerdahely Baranya közepes
Drávasztára Baranya közepes
Drávatamási Somogy közepes
Drégelypalánk Nógrád fertőzött
Dubicsány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Dudar Veszprém közepes
Duka Vas közepes
Dunaalmás Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Dunabogdány Pest szigorúan korlátozott terület
Dunaegyháza Bács-Kiskun közepes
Dunafalva Bács-Kiskun közepes
Dunaföldvár Tolna közepes
Dunaharaszti Pest magas
Dunakeszi Pest magas
Dunakiliti Győr-Moson-Sopron közepes
Dunapataj Bács-Kiskun közepes
Dunaremete Győr-Moson-Sopron közepes
Dunaszeg Győr-Moson-Sopron közepes
Dunaszekcső Baranya közepes
Dunaszentbenedek Bács-Kiskun közepes
Dunaszentgyörgy Tolna közepes
Dunaszentmiklós Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Dunaszentpál Győr-Moson-Sopron közepes
Dunasziget Győr-Moson-Sopron közepes
Dunatetétlen Bács-Kiskun közepes
Dunaújváros Fejér közepes
Dunavarsány Pest magas
Dunavecse Bács-Kiskun közepes
Dusnok Bács-Kiskun közepes
Dúzs Tolna közepes
Ebergőc Győr-Moson-Sopron közepes
Ebes Hajdú-Bihar fertőzött
Écs Győr-Moson-Sopron magas
Ecséd Heves fertőzött
Ecseg Nógrád fertőzött
Ecsegfalva Békés magas
Ecseny Somogy közepes
Ecser Pest magas
Edde Somogy közepes
Edelény Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Edve Győr-Moson-Sopron közepes
Eger Heves fertőzött
Egerág Baranya közepes
Egeralja Veszprém közepes
Egeraracsa Zala közepes
Egerbakta Heves fertőzött
Egerbocs Heves fertőzött
Egercsehi Heves fertőzött
Egerfarmos Heves fertőzött
Egerlövő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Egerszalók Heves fertőzött
Egerszólát Heves fertőzött
Égerszög Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Egervár Zala közepes
Egervölgy Vas közepes
Egyed Győr-Moson-Sopron közepes
Egyek Hajdú-Bihar fertőzött
Egyházasdengeleg Nógrád fertőzött
Egyházasfalu Győr-Moson-Sopron közepes
Egyházasgerge Nógrád szigorúan korlátozott terület
Egyházasharaszti Baranya közepes
Egyházashetye Vas közepes
Egyházashollós Vas közepes
Egyházaskesző Veszprém közepes
Egyházaskozár Baranya közepes
Egyházasrádóc Vas közepes
Elek Békés magas
Ellend Baranya közepes
Előszállás Fejér közepes
Emőd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Encs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Encsencs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Endrefalva Nógrád fertőzött
Endrőc Baranya közepes
Enese Győr-Moson-Sopron közepes
Enying Fejér közepes
Eperjes Csongrád közepes
Eperjeske Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Eplény Veszprém közepes
Epöl Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Ercsi Fejér magas
Érd Pest fertőzött
Erdőbénye Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Erdőhorváti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Erdőkertes Pest magas
Erdőkövesd Heves fertőzött
Erdőkürt Nógrád fertőzött
Erdősmárok Baranya közepes
Erdősmecske Baranya közepes
Erdőtarcsa Nógrád fertőzött
Erdőtelek Heves fertőzött
Erk Heves fertőzött
Érpatak Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Érsekcsanád Bács-Kiskun közepes
Érsekhalma Bács-Kiskun közepes
Érsekvadkert Nógrád fertőzött
Értény Tolna közepes
Erzsébet Baranya közepes
Esztár Hajdú-Bihar fertőzött
Eszteregnye Zala közepes
Esztergályhorváti Zala közepes
Esztergom Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Ete Komárom-Esztergom magas
Etes Nógrád fertőzött
Etyek Fejér fertőzött
Fábiánháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Fábiánsebestyén Csongrád közepes
Fácánkert Tolna közepes
Fadd Tolna közepes
Fáj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Fajsz Bács-Kiskun közepes
Fancsal Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Farád Győr-Moson-Sopron közepes
Farkasgyepű Veszprém közepes
Farkaslyuk Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Farmos Pest magas
Fazekasboda Baranya közepes
Fedémes Heves fertőzött
Fegyvernek Jász-Nagykun-Szolnok magas
Fehérgyarmat Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Fehértó Győr-Moson-Sopron közepes
Fehérvárcsurgó Fejér magas
Feked Baranya közepes
Feketeerdő Győr-Moson-Sopron közepes
Felcsút Fejér fertőzött
Feldebrő Heves fertőzött
Felgyő Csongrád közepes
Felpéc Győr-Moson-Sopron közepes
Felsőberecki Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőcsatár Vas közepes
Felsődobsza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőegerszeg Baranya közepes
Felsőgagy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőjánosfa Vas közepes
Felsőkelecsény Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőlajos Bács-Kiskun közepes
Felsőmarác Vas közepes
Felsőmocsolád Somogy közepes
Felsőnána Tolna közepes
Felsőnyárád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőnyék Tolna közepes
Felsőörs Veszprém közepes
Felsőpáhok Zala közepes
Felsőpakony Pest magas
Felsőpetény Nógrád fertőzött
Felsőrajk Zala közepes
Felsőregmec Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőszenterzsébet Zala közepes
Felsőszentiván Bács-Kiskun közepes
Felsőszentmárton Baranya közepes
Felsőszölnök Vas közepes
Felsőtárkány Heves fertőzött
Felsőtelekes Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőtold Nógrád fertőzött
Felsővadász Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Felsőzsolca Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Fényeslitke Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Fenyőfő Győr-Moson-Sopron közepes
Ferencszállás Csongrád közepes
Fertőboz Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőd Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőendréd Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőhomok Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőrákos Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőszentmiklós Győr-Moson-Sopron közepes
Fertőszéplak Győr-Moson-Sopron közepes
Fiad Somogy közepes
Filkeháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Fityeház Zala közepes
Foktő Bács-Kiskun közepes
Folyás Hajdú-Bihar fertőzött
Fonó Somogy közepes
Fony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Fonyód Somogy közepes
Forráskút Csongrád közepes
Forró Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Fót Pest magas
Földeák Csongrád közepes
Földes Hajdú-Bihar fertőzött
Főnyed Somogy közepes
Fulókércs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Furta Hajdú-Bihar fertőzött
Füle Fejér közepes
Fülesd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Fülöp Hajdú-Bihar szigorúan korlátozott terület
Fülöpháza Bács-Kiskun közepes
Fülöpjakab Bács-Kiskun közepes
Fülöpszállás Bács-Kiskun közepes
Fülpösdaróc Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Fürged Tolna közepes
Füzér Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Füzérkajata Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Füzérkomlós Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Füzérradvány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Füzesabony Heves fertőzött
Füzesgyarmat Békés magas
Fűzvölgy Zala közepes
Gáborján Hajdú-Bihar fertőzött
Gáborjánháza Zala közepes
Gacsály Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gadács Somogy közepes
Gadány Somogy közepes
Gadna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gádoros Békés közepes
Gagyapáti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gagybátor Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gagyvendégi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Galambok Zala közepes
Galgaguta Nógrád fertőzött
Galgagyörk Pest fertőzött
Galgahévíz Pest magas
Galgamácsa Pest fertőzött
Gálosfa Somogy közepes
Galvács Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gamás Somogy közepes
Ganna Veszprém közepes
Gánt Fejér fertőzött
Gara Bács-Kiskun közepes
Garáb Nógrád fertőzött
Garabonc Zala közepes
Garadna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Garbolc Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gárdony Fejér magas
Garé Baranya közepes
Gasztony Vas közepes
Gátér Bács-Kiskun közepes
Gávavencsellő Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Géberjén Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gecse Veszprém közepes
Géderlak Bács-Kiskun közepes
Gégény Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gelej Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gelénes Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gellénháza Zala közepes
Gelse Zala közepes
Gelsesziget Zala közepes
Gemzse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gencsapáti Vas közepes
Gérce Vas közepes
Gerde Baranya közepes
Gerendás Békés közepes
Gerényes Baranya közepes
Geresdlak Baranya közepes
Gerjen Tolna közepes
Gersekarát Vas közepes
Geszt Békés magas
Gesztely Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Geszteréd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gétye Zala közepes
Gibárt Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gic Veszprém közepes
Gige Somogy közepes
Gilvánfa Baranya közepes
Girincs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gógánfa Veszprém közepes
Golop Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gomba Pest magas
Gombosszeg Zala közepes
Gór Vas közepes
Gordisa Baranya közepes
Gosztola Zala közepes
Göd Pest magas
Gödöllő Pest magas
Gödre Baranya közepes
Gölle Somogy közepes
Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gönc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Göncruszka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Gönyű Győr-Moson-Sopron magas
Görbeháza Hajdú-Bihar fertőzött
Görcsöny Baranya közepes
Görcsönydoboka Baranya közepes
Görgeteg Somogy közepes
Gősfa Zala közepes
Grábóc Tolna közepes
Gulács Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gutorfölde Zala közepes
Gyál Pest magas
Gyalóka Győr-Moson-Sopron közepes
Gyanógeregye Vas közepes
Gyarmat Győr-Moson-Sopron közepes
Gyékényes Somogy közepes
Gyenesdiás Zala közepes
Gyepükaján Veszprém közepes
Gyermely Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Gyód Baranya közepes
Gyomaendrőd Békés magas
Gyóró Győr-Moson-Sopron közepes
Gyömöre Győr-Moson-Sopron közepes
Gyömrő Pest magas
Gyöngyfa Baranya közepes
Gyöngyös Heves fertőzött
Gyöngyösfalu Vas közepes
Gyöngyöshalász Heves fertőzött
Gyöngyösmellék Baranya közepes
Gyöngyösoroszi Heves fertőzött
Gyöngyöspata Heves fertőzött
Gyöngyössolymos Heves fertőzött
Gyöngyöstarján Heves fertőzött
Gyönk Tolna közepes
Győr Győr-Moson-Sopron magas
Győrasszonyfa Győr-Moson-Sopron magas
Györe Tolna közepes
Györgytarló Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Györköny Tolna közepes
Győrladamér Győr-Moson-Sopron közepes
Győröcske Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Győrság Győr-Moson-Sopron magas
Győrsövényház Győr-Moson-Sopron közepes
Győrszemere Győr-Moson-Sopron közepes
Győrtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Győrújbarát Győr-Moson-Sopron magas
Győrújfalu Győr-Moson-Sopron közepes
Győrvár Vas közepes
Győrzámoly Győr-Moson-Sopron közepes
Gyugy Somogy közepes
Gyula Békés magas
Gyulaháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gyulaj Tolna közepes
Gyulakeszi Veszprém közepes
Gyúró Fejér fertőzött
Gyügye Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gyüre Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Gyűrűs Zala közepes
Hács Somogy közepes
Hagyárosbörönd Zala közepes
Hahót Zala közepes
Hajdúbagos Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúböszörmény Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúdorog Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúhadház Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúnánás Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúsámson Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúszoboszló Hajdú-Bihar fertőzött
Hajdúszovát Hajdú-Bihar fertőzött
Hajmás Somogy közepes
Hajmáskér Veszprém közepes
Hajós Bács-Kiskun közepes
Halastó Vas közepes
Halászi Győr-Moson-Sopron közepes
Halásztelek Pest magas
Halimba Veszprém közepes
Halmaj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Halmajugra Heves fertőzött
Halogy Vas közepes
Hangács Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hangony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hantos Fejér közepes
Harasztifalu Vas közepes
Harc Tolna közepes
Harka Győr-Moson-Sopron közepes
Harkakötöny Bács-Kiskun közepes
Harkány Baranya közepes
Háromfa Somogy közepes
Háromhuta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Harsány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hárskút Veszprém közepes
Harta Bács-Kiskun közepes
Hásságy Baranya közepes
Hatvan Heves fertőzött
Hédervár Győr-Moson-Sopron közepes
Hedrehely Somogy közepes
Hegyesd Veszprém közepes
Hegyeshalom Győr-Moson-Sopron közepes
Hegyfalu Vas közepes
Hegyháthodász Vas közepes
Hegyhátmaróc Baranya közepes
Hegyhátsál Vas közepes
Hegyhátszentjakab Vas közepes
Hegyhátszentmárton Vas közepes
Hegyhátszentpéter Vas közepes
Hegykő Győr-Moson-Sopron közepes
Hegymagas Veszprém közepes
Hegymeg Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hegyszentmárton Baranya közepes
Héhalom Nógrád fertőzött
Hejce Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hejőbába Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hejőkeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hejőkürt Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hejőpapi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hejőszalonta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Helesfa Baranya közepes
Helvécia Bács-Kiskun közepes
Hencida Hajdú-Bihar fertőzött
Hencse Somogy közepes
Herceghalom Pest fertőzött
Hercegkút Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hercegszántó Bács-Kiskun közepes
Heréd Heves fertőzött
Héreg Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Herencsény Nógrád fertőzött
Herend Veszprém közepes
Heresznye Somogy közepes
Hermánszeg Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Hernád Pest magas
Hernádbűd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádcéce Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádkak Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádkércs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádpetri Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádszentandrás Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádszurdok Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernádvécse Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hernyék Zala közepes
Hét Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hetefejércse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Hetes Somogy közepes
Hetvehely Baranya közepes
Hetyefő Veszprém közepes
Heves Heves fertőzött
Hevesaranyos Heves fertőzött
Hevesvezekény Heves fertőzött
Hévíz Zala közepes
Hévízgyörk Pest magas
Hidas Baranya közepes
Hidasnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hidegkút Veszprém közepes
Hidegség Győr-Moson-Sopron közepes
Hidvégardó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Himesháza Baranya közepes
Himod Győr-Moson-Sopron közepes
Hirics Baranya közepes
Hobol Baranya közepes
Hodász Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Hódmezővásárhely Csongrád közepes
Hollád Somogy közepes
Hollóháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hollókő Nógrád fertőzött
Homokbödöge Veszprém közepes
Homokkomárom Zala közepes
Homokmégy Bács-Kiskun közepes
Homokszentgyörgy Somogy közepes
Homorúd Baranya közepes
Homrogd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Hont Nógrád szigorúan korlátozott terület
Horpács Nógrád fertőzött
Hort Heves fertőzött
Hortobágy Hajdú-Bihar fertőzött
Horváthertelend Baranya közepes
Horvátlövő Vas közepes
Horvátzsidány Vas közepes
Hosszúhetény Baranya közepes
Hosszúpályi Hajdú-Bihar fertőzött
Hosszúpereszteg Vas közepes
Hosszúvíz Somogy közepes
Hosszúvölgy Zala közepes
Hosztót Veszprém közepes
Hottó Zala közepes
Hőgyész Tolna közepes
Hövej Győr-Moson-Sopron közepes
Hugyag Nógrád fertőzött
Hunya Békés közepes
Hunyadfalva Jász-Nagykun-Szolnok magas
Husztót Baranya közepes
Ibafa Baranya közepes
Iborfia Zala közepes
Ibrány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Igal Somogy közepes
Igar Fejér közepes
Igrici Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Iharos Somogy közepes
Iharosberény Somogy közepes
Ikervár Vas közepes
Iklad Pest magas
Iklanberény Vas közepes
Iklódbördőce Zala közepes
Ikrény Győr-Moson-Sopron közepes
Iliny Nógrád szigorúan korlátozott terület
Ilk Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Illocska Baranya közepes
Imola Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Imrehegy Bács-Kiskun közepes
Ináncs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Inárcs Pest magas
Inke Somogy közepes
Ipacsfa Baranya közepes
Ipolydamásd Pest szigorúan korlátozott terület
Ipolyszög Nógrád fertőzött
Ipolytarnóc Nógrád szigorúan korlátozott terület
Ipolytölgyes Pest szigorúan korlátozott terület
Ipolyvece Nógrád fertőzött
Iregszemcse Tolna közepes
Irota Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Isaszeg Pest magas
Ispánk Vas közepes
Istenmezeje Heves fertőzött
Istvándi Somogy közepes
Iszkaszentgyörgy Fejér magas
Iszkáz Veszprém közepes
Isztimér Fejér magas
Ivád Heves fertőzött
Iván Győr-Moson-Sopron közepes
Ivánbattyán Baranya közepes
Ivánc Vas közepes
Iváncsa Fejér magas
Ivándárda Baranya közepes
Izmény Tolna közepes
Izsák Bács-Kiskun közepes
Izsófalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Jágónak Tolna közepes
Ják Vas közepes
Jakabszállás Bács-Kiskun közepes
Jákfa Vas közepes
Jákfalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Jákó Somogy közepes
Jánd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Jánkmajtis Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Jánoshalma Bács-Kiskun közepes
Jánosháza Vas közepes
Jánoshida Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jánossomorja Győr-Moson-Sopron közepes
Járdánháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Jármi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Jásd Veszprém közepes
Jászágó Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászalsószentgyörgy Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászapáti Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászárokszállás Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászberény Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászboldogháza Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászdózsa Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászfelsőszentgyörgy Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászfényszaru Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászivány Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászjákóhalma Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászkarajenő Pest közepes
Jászkisér Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászladány Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jászszentandrás Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Jászszentlászló Bács-Kiskun közepes
Jásztelek Jász-Nagykun-Szolnok magas
Jéke Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Jenő Fejér közepes
Jobaháza Győr-Moson-Sopron közepes
Jobbágyi Nógrád fertőzött
Jósvafő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Juta Somogy közepes
Kaba Hajdú-Bihar fertőzött
Kacorlak Zala közepes
Kács Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kacsóta Baranya közepes
Kadarkút Somogy közepes
Kajárpéc Győr-Moson-Sopron közepes
Kajászó Fejér magas
Kajdacs Tolna közepes
Kakasd Tolna közepes
Kákics Baranya közepes
Kakucs Pest magas
Kál Heves fertőzött
Kalaznó Tolna közepes
Káld Vas közepes
Kálló Nógrád fertőzött
Kallósd Zala közepes
Kállósemjén Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kálmáncsa Somogy közepes
Kálmánháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kálócfa Zala közepes
Kalocsa Bács-Kiskun közepes
Káloz Fejér közepes
Kám Vas közepes
Kamond Veszprém közepes
Kamut Békés közepes
Kánó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kántorjánosi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kánya Somogy közepes
Kányavár Zala közepes
Kapolcs Veszprém közepes
Kápolna Heves fertőzött
Kápolnásnyék Fejér magas
Kapoly Somogy közepes
Kaposfő Somogy közepes
Kaposgyarmat Somogy közepes
Kaposhomok Somogy közepes
Kaposkeresztúr Somogy közepes
Kaposmérő Somogy közepes
Kapospula Tolna közepes
Kaposújlak Somogy közepes
Kaposvár Somogy közepes
Kaposszekcső Tolna közepes
Kaposszerdahely Somogy közepes
Káptalanfa Veszprém közepes
Káptalantóti Veszprém közepes
Kapuvár Győr-Moson-Sopron közepes
Kára Somogy közepes
Karácsond Heves fertőzött
Karád Somogy közepes
Karakó Vas közepes
Karakószörcsök Veszprém közepes
Karancsalja Nógrád fertőzött
Karancsberény Nógrád fertőzött
Karancskeszi Nógrád fertőzött
Karancslapujtő Nógrád fertőzött
Karancsság Nógrád fertőzött
Kárász Baranya közepes
Karcag Jász-Nagykun-Szolnok magas
Karcsa Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kardos Békés közepes
Kardoskút Békés közepes
Karmacs Zala közepes
Károlyháza Győr-Moson-Sopron közepes
Karos Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kartal Pest fertőzött
Kásád Baranya közepes
Kaskantyú Bács-Kiskun közepes
Kastélyosdombó Somogy közepes
Kaszaper Békés közepes
Kaszó Somogy közepes
Katádfa Baranya közepes
Katafa Vas közepes
Kátoly Baranya közepes
Katymár Bács-Kiskun közepes
Káva Pest magas
Kávás Zala közepes
Kazár Nógrád fertőzött
Kazincbarcika Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kázsmárk Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kazsok Somogy közepes
Kecel Bács-Kiskun közepes
Kecskéd Komárom-Esztergom fertőzött
Kecskemét Bács-Kiskun közepes
Kehidakustány Zala közepes
Kék Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kékcse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kéked Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kékesd Baranya közepes
Kékkút Veszprém közepes
Kelebia Bács-Kiskun közepes
Keléd Vas közepes
Kelemér Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kéleshalom Bács-Kiskun közepes
Kelevíz Somogy közepes
Kemecse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kemence Pest szigorúan korlátozott terület
Kemendollár Zala közepes
Kemeneshőgyész Veszprém közepes
Kemeneskápolna Vas közepes
Kemenesmagasi Vas közepes
Kemenesmihályfa Vas közepes
Kemenespálfa Vas közepes
Kemenessömjén Vas közepes
Kemenesszentmárton Vas közepes
Kemenesszentpéter Veszprém közepes
Keménfa Zala közepes
Kémes Baranya közepes
Kemestaródfa Vas közepes
Kemse Baranya közepes
Kenderes Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kenéz Vas közepes
Kenézlő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kengyel Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kenyeri Vas közepes
Kercaszomor Vas közepes
Kercseliget Somogy közepes
Kerecsend Heves fertőzött
Kerecseny Zala közepes
Kerekegyháza Bács-Kiskun közepes
Kerekharaszt Heves fertőzött
Kereki Somogy közepes
Kerékteleki Komárom-Esztergom magas
Kerepes Pest magas
Keresztéte Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kerkabarabás Zala közepes
Kerkafalva Zala közepes
Kerkakutas Zala közepes
Kerkáskápolna Vas közepes
Kerkaszentkirály Zala közepes
Kerkateskánd Zala közepes
Kérsemjén Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kerta Veszprém közepes
Kertészsziget Békés magas
Keszeg Nógrád fertőzött
Kesznyéten Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Keszőhidegkút Tolna közepes
Keszthely Zala közepes
Kesztölc Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Keszü Baranya közepes
Kétbodony Nógrád fertőzött
Kétegyháza Békés magas
Kéthely Somogy közepes
Kétpó Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kétsoprony Békés közepes
Kétújfalu Baranya közepes
Kétvölgy Vas közepes
Kéty Tolna közepes
Kevermes Békés magas
Kilimán Zala közepes
Kimle Győr-Moson-Sopron közepes
Kincsesbánya Fejér magas
Királd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Királyegyháza Baranya közepes
Királyhegyes Csongrád közepes
Királyszentistván Veszprém közepes
Kisapáti Veszprém közepes
Kisapostag Fejér közepes
Kisar Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kisasszond Somogy közepes
Kisasszonyfa Baranya közepes
Kisbabot Győr-Moson-Sopron közepes
Kisbágyon Nógrád fertőzött
Kisbajcs Győr-Moson-Sopron közepes
Kisbajom Somogy közepes
Kisbárapáti Somogy közepes
Kisbárkány Nógrád fertőzött
Kisbér Komárom-Esztergom magas
Kisberény Somogy közepes
Kisberzseny Veszprém közepes
Kisbeszterce Baranya közepes
Kisbodak Győr-Moson-Sopron közepes
Kisbucsa Zala közepes
Kisbudmér Baranya közepes
Kiscsécs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kiscsehi Zala közepes
Kiscsősz Veszprém közepes
Kisdér Baranya közepes
Kisdobsza Baranya közepes
Kisdombegyház Békés magas
Kisdorog Tolna közepes
Kisecset Nógrád fertőzött
Kisfalud Győr-Moson-Sopron közepes
Kisfüzes Heves fertőzött
Kisgörbő Zala közepes
Kisgyalán Somogy közepes
Kisgyőr Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kishajmás Baranya közepes
Kisharsány Baranya közepes
Kishartyán Nógrád fertőzött
Kisherend Baranya közepes
Kishódos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kishuta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kisigmánd Komárom-Esztergom fertőzött
Kisjakabfalva Baranya közepes
Kiskassa Baranya közepes
Kiskinizs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kiskorpád Somogy közepes
Kisköre Heves fertőzött
Kiskőrös Bács-Kiskun közepes
Kiskunfélegyháza Bács-Kiskun közepes
Kiskunhalas Bács-Kiskun közepes
Kiskunlacháza Pest magas
Kiskunmajsa Bács-Kiskun közepes
Kiskutas Zala közepes
Kisláng Fejér közepes
Kisléta Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kislippó Baranya közepes
Kislőd Veszprém közepes
Kismányok Tolna közepes
Kismarja Hajdú-Bihar fertőzött
Kismaros Pest szigorúan korlátozott terület
Kisnamény Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kisnána Heves fertőzött
Kisnémedi Pest magas
Kisnyárád Baranya közepes
Kisoroszi Pest fertőzött
Kispalád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kispáli Zala közepes
Kispirit Veszprém közepes
Kisrákos Vas közepes
Kisrécse Zala közepes
Kisrozvágy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kissikátor Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kissomlyó Vas közepes
Kistamási Baranya közepes
Kistapolca Baranya közepes
Kistarcsa Pest magas
Kistelek Csongrád közepes
Kistokaj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kistolmács Zala közepes
Kistormás Tolna közepes
Kistótfalu Baranya közepes
Kisújszállás Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kisunyom Vas közepes
Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kisvarsány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kisvásárhely Zala közepes
Kisvaszar Baranya közepes
Kisvejke Tolna közepes
Kiszombor Csongrád közepes
Kiszsidány Vas közepes
Kisszállás Bács-Kiskun közepes
Kisszékely Tolna közepes
Kisszekeres Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kisszentmárton Baranya közepes
Kissziget Zala közepes
Kisszőlős Veszprém közepes
Klárafalva Csongrád közepes
Kocs Komárom-Esztergom fertőzött
Kocsér Pest közepes
Kocsola Tolna közepes
Kocsord Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kóka Pest magas
Kokad Hajdú-Bihar szigorúan korlátozott terület
Kolontár Veszprém közepes
Komádi Hajdú-Bihar fertőzött
Komárom Komárom-Esztergom fertőzött
Komjáti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Komló Baranya közepes
Komlódtótfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Komlósd Somogy közepes
Komlóska Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Komoró Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kompolt Heves fertőzött
Kondó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kondorfa Vas közepes
Kondoros Békés közepes
Kóny Győr-Moson-Sopron közepes
Konyár Hajdú-Bihar fertőzött
Kópháza Győr-Moson-Sopron közepes
Koppányszántó Tolna közepes
Korlát Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Koroncó Győr-Moson-Sopron közepes
Kórós Baranya közepes
Kosd Pest fertőzött
Kóspallag Pest szigorúan korlátozott terület
Kótaj Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kovácshida Baranya közepes
Kovácsszénája Baranya közepes
Kovácsvágás Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kozárd Nógrád fertőzött
Kozármisleny Baranya közepes
Kozmadombja Zala közepes
Köblény Baranya közepes
Köcsk Vas közepes
Kökény Baranya közepes
Kőkút Somogy közepes
Kölcse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kölesd Tolna közepes
Kölked Baranya közepes
Kömlő Heves fertőzött
Kömlőd Komárom-Esztergom fertőzött
Kömörő Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Kömpöc Bács-Kiskun közepes
Körmend Vas közepes
Környe Komárom-Esztergom fertőzött
Köröm Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kőröshegy Somogy közepes
Körösladány Békés magas
Körösnagyharsány Békés magas
Köröstarcsa Békés magas
Kőröstetétlen Pest közepes
Körösújfalu Békés magas
Körösszakál Hajdú-Bihar fertőzött
Körösszegapáti Hajdú-Bihar fertőzött
Kőszárhegy Fejér közepes
Kőszeg Vas közepes
Kőszegdoroszló Vas közepes
Kőszegpaty Vas közepes
Kőszegszerdahely Vas közepes
Kötcse Somogy közepes
Kötegyán Békés magas
Kőtelek Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kővágóörs Veszprém közepes
Kővágószőlős Baranya közepes
Kővágótöttös Baranya közepes
Kövegy Csongrád közepes
Köveskál Veszprém közepes
Krasznokvajda Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kulcs Fejér magas
Kunadacs Bács-Kiskun közepes
Kunágota Békés magas
Kunbaja Bács-Kiskun közepes
Kunbaracs Bács-Kiskun közepes
Kuncsorba Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kunfehértó Bács-Kiskun közepes
Kunhegyes Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kunmadaras Jász-Nagykun-Szolnok magas
Kunpeszér Bács-Kiskun magas
Kunszállás Bács-Kiskun közepes
Kunszentmárton Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Kunszentmiklós Bács-Kiskun közepes
Kunsziget Győr-Moson-Sopron közepes
Kup Veszprém közepes
Kupa Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kurd Tolna közepes
Kurityán Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Kustánszeg Zala közepes
Kutas Somogy közepes
Kutasó Nógrád fertőzött
Kübekháza Csongrád közepes
Külsősárd Zala közepes
Külsővat Veszprém közepes
Küngös Veszprém közepes
Lábatlan Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Lábod Somogy közepes
Lácacséke Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Lad Somogy közepes
Ladánybene Bács-Kiskun közepes
Ládbesenyő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Lajoskomárom Fejér közepes
Lajosmizse Bács-Kiskun közepes
Lak Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Lakhegy Zala közepes
Lakitelek Bács-Kiskun közepes
Lakócsa Somogy közepes
Lánycsók Baranya közepes
Lápafő Tolna közepes
Lapáncsa Baranya közepes
Laskod Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Lasztonya Zala közepes
Látrány Somogy közepes
Lázi Győr-Moson-Sopron közepes
Leányfalu Pest szigorúan korlátozott terület
Leányvár Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Lébény Győr-Moson-Sopron közepes
Legénd Nógrád fertőzött
Legyesbénye Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Léh Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Lénárddaróc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Lendvadedes Zala közepes
Lendvajakabfa Zala közepes
Lengyel Tolna közepes
Lengyeltóti Somogy közepes
Lenti Zala közepes
Lepsény Fejér közepes
Lesencefalu Veszprém közepes
Lesenceistvánd Veszprém közepes
Lesencetomaj Veszprém közepes
Létavértes Hajdú-Bihar fertőzött
Letenye Zala közepes
Letkés Pest szigorúan korlátozott terület
Levél Győr-Moson-Sopron közepes
Levelek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Libickozma Somogy közepes
Lickóvadamos Zala közepes
Liget Baranya közepes
Ligetfalva Zala közepes
Lipót Győr-Moson-Sopron közepes
Lippó Baranya közepes
Liptód Baranya közepes
Lispeszentadorján Zala közepes
Liszó Zala közepes
Litér Veszprém közepes
Litka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Litke Nógrád szigorúan korlátozott terület
Lócs Vas közepes
Lókút Veszprém közepes
Lónya Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Lórév Pest magas
Lothárd Baranya közepes
Lovas Veszprém közepes
Lovasberény Fejér magas
Lovászhetény Baranya közepes
Lovászi Zala közepes
Lovászpatona Veszprém közepes
Lőkösháza Békés magas
Lőrinci Heves fertőzött
Lövő Győr-Moson-Sopron közepes
Lövőpetri Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Lucfalva Nógrád fertőzött
Ludányhalászi Nógrád szigorúan korlátozott terület
Ludas Heves fertőzött
Lukácsháza Vas közepes
Lulla Somogy közepes
Lúzsok Baranya közepes
Mád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Madaras Bács-Kiskun közepes
Madocsa Tolna közepes
Maglóca Győr-Moson-Sopron közepes
Maglód Pest magas
Mágocs Baranya közepes
Magosliget Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Magy Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Magyaralmás Fejér magas
Magyaratád Somogy közepes
Magyarbánhegyes Békés közepes
Magyarbóly Baranya közepes
Magyarcsanád Csongrád közepes
Magyardombegyház Békés magas
Magyaregregy Baranya közepes
Magyaregres Somogy közepes
Magyarföld Zala közepes
Magyargéc Nógrád fertőzött
Magyargencs Veszprém közepes
Magyarhertelend Baranya közepes
Magyarhomorog Hajdú-Bihar fertőzött
Magyarkeresztúr Győr-Moson-Sopron közepes
Magyarkeszi Tolna közepes
Magyarlak Vas közepes
Magyarlukafa Baranya közepes
Magyarmecske Baranya közepes
Magyarnádalja Vas közepes
Magyarnándor Nógrád fertőzött
Magyarpolány Veszprém közepes
Magyarsarlós Baranya közepes
Magyarszecsőd Vas közepes
Magyarszék Baranya közepes
Magyarszentmiklós Zala közepes
Magyarszerdahely Zala közepes
Magyarszombatfa Vas közepes
Magyartelek Baranya közepes
Majosháza Pest magas
Majs Baranya közepes
Makád Pest magas
Makkoshotyka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Maklár Heves fertőzött
Makó Csongrád közepes
Malomsok Veszprém közepes
Mályi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mályinka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mánd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mándok Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mánfa Baranya közepes
Mány Fejér fertőzött
Maráza Baranya közepes
Marcalgergelyi Veszprém közepes
Marcali Somogy közepes
Marcaltő Veszprém közepes
Márfa Baranya közepes
Máriahalom Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Máriakálnok Győr-Moson-Sopron közepes
Máriakéménd Baranya közepes
Márianosztra Pest szigorúan korlátozott terület
Máriapócs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Markaz Heves fertőzött
Márkháza Nógrád fertőzött
Márkó Veszprém közepes
Markóc Baranya közepes
Markotabödöge Győr-Moson-Sopron közepes
Maróc Zala közepes
Marócsa Baranya közepes
Márok Baranya közepes
Márokföld Zala közepes
Márokpapi Szabolcs-Szatmár-Bereg szigorúan korlátozott terület
Maroslele Csongrád közepes
Mártély Csongrád közepes
Martfű Jász-Nagykun-Szolnok magas
Martonfa Baranya közepes
Martonvásár Fejér fertőzött
Martonyi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mátételke Bács-Kiskun közepes
Mátraballa Heves fertőzött
Mátraderecske Heves fertőzött
Mátramindszent Nógrád fertőzött
Mátranovák Nógrád fertőzött
Mátraszele Nógrád fertőzött
Mátraszentimre Heves fertőzött
Mátraszőlős Nógrád fertőzött
Mátraterenye Nógrád fertőzött
Mátraverebély Nógrád fertőzött
Mátyásdomb Fejér közepes
Matty Baranya közepes
Mátyus Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Máza Baranya közepes
Mecseknádasd Baranya közepes
Mecsekpölöske Baranya közepes
Mecsér Győr-Moson-Sopron közepes
Medgyesbodzás Békés közepes
Medgyesegyháza Békés közepes
Medina Tolna közepes
Megyaszó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Megyehíd Vas közepes
Megyer Veszprém közepes
Meggyeskovácsi Vas közepes
Méhkerék Békés magas
Méhtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mekényes Baranya közepes
Mélykút Bács-Kiskun közepes
Mencshely Veszprém közepes
Mende Pest magas
Méra Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Merenye Baranya közepes
Mérges Győr-Moson-Sopron közepes
Mérk Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mernye Somogy közepes
Mersevát Vas közepes
Mesterháza Vas közepes
Mesteri Vas közepes
Mesterszállás Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Meszes Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Meszlen Vas közepes
Mesztegnyő Somogy közepes
Mezőberény Békés magas
Mezőcsát Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mezőcsokonya Somogy közepes
Meződ Baranya közepes
Mezőfalva Fejér közepes
Mezőgyán Békés magas
Mezőhegyes Békés magas
Mezőhék Jász-Nagykun-Szolnok magas
Mezőkeresztes Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mezőkomárom Fejér közepes
Mezőkovácsháza Békés közepes
Mezőkövesd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mezőladány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mezőlak Veszprém közepes
Mezőnagymihály Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mezőnyárád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mezőörs Győr-Moson-Sopron magas
Mezőpeterd Hajdú-Bihar fertőzött
Mezősas Hajdú-Bihar fertőzött
Mezőszemere Heves fertőzött
Mezőszentgyörgy Fejér közepes
Mezőszilas Fejér közepes
Mezőtárkány Heves fertőzött
Mezőtúr Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Mezőzombor Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Miháld Zala közepes
Mihályfa Zala közepes
Mihálygerge Nógrád szigorúan korlátozott terület
Mihályháza Veszprém közepes
Mihályi Győr-Moson-Sopron közepes
Mike Somogy közepes
Mikebuda Pest közepes
Mikekarácsonyfa Zala közepes
Mikepércs Hajdú-Bihar fertőzött
Miklósi Somogy közepes
Mikófalva Heves fertőzött
Mikóháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Mikosszéplak Vas közepes
Milejszeg Zala közepes
Milota Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Mindszent Csongrád közepes
Mindszentgodisa Baranya közepes
Mindszentkálla Veszprém közepes
Misefa Zala közepes
Miske Bács-Kiskun közepes
Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Miszla Tolna közepes
Mocsa Komárom-Esztergom fertőzött
Mogyoród Pest magas
Mogyorósbánya Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Mogyoróska Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Moha Fejér magas
Mohács Baranya közepes
Mohora Nógrád fertőzött
Molnári Zala közepes
Molnaszecsőd Vas közepes
Molvány Baranya közepes
Monaj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Monok Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Monor Pest magas
Monorierdő Pest magas
Mónosbél Heves fertőzött
Monostorapáti Veszprém közepes
Monostorpályi Hajdú-Bihar fertőzött
Monoszló Veszprém közepes
Monyoród Baranya közepes
Mór Fejér magas
Mórágy Tolna közepes
Mórahalom Csongrád közepes
Móricgát Bács-Kiskun közepes
Mórichida Győr-Moson-Sopron közepes
Mosdós Somogy közepes
Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron közepes
Mosonszentmiklós Győr-Moson-Sopron közepes
Mosonszolnok Győr-Moson-Sopron közepes
Mosonudvar Győr-Moson-Sopron közepes
Mozsgó Baranya közepes
Mőcsény Tolna közepes
Mucsfa Tolna közepes
Mucsi Tolna közepes
Múcsony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Muhi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Murakeresztúr Zala közepes
Murarátka Zala közepes
Muraszemenye Zala közepes
Murga Tolna közepes
Murony Békés magas
Nábrád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nadap Fejér magas
Nádasd Vas közepes
Nádasdladány Fejér magas
Nádudvar Hajdú-Bihar fertőzött
Nágocs Somogy közepes
Nagyacsád Veszprém közepes
Nagyalásony Veszprém közepes
Nagyar Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyatád Somogy közepes
Nagybajcs Győr-Moson-Sopron közepes
Nagybajom Somogy közepes
Nagybakónak Zala közepes
Nagybánhegyes Békés közepes
Nagybaracska Bács-Kiskun közepes
Nagybarca Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nagybárkány Nógrád fertőzött
Nagyberény Somogy közepes
Nagyberki Somogy közepes
Nagybörzsöny Pest szigorúan korlátozott terület
Nagybudmér Baranya közepes
Nagycenk Győr-Moson-Sopron közepes
Nagycsány Baranya közepes
Nagycsécs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nagycsepely Somogy közepes
Nagycserkesz Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagydém Veszprém közepes
Nagydobos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagydobsza Baranya közepes
Nagydorog Tolna közepes
Nagyecsed Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyér Csongrád közepes
Nagyesztergár Veszprém közepes
Nagyfüged Heves fertőzött
Nagygeresd Vas közepes
Nagygörbő Zala közepes
Nagygyimót Veszprém közepes
Nagyhajmás Baranya közepes
Nagyhalász Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyharsány Baranya közepes
Nagyhegyes Hajdú-Bihar fertőzött
Nagyhódos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyhuta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nagyigmánd Komárom-Esztergom fertőzött
Nagyiván Jász-Nagykun-Szolnok magas
Nagykálló Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagykamarás Békés magas
Nagykanizsa Zala közepes
Nagykapornak Zala közepes
Nagykarácsony Fejér közepes
Nagykáta Pest magas
Nagykereki Hajdú-Bihar fertőzött
Nagykeresztúr Nógrád fertőzött
Nagykinizs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nagykónyi Tolna közepes
Nagykorpád Somogy közepes
Nagykovácsi Pest szigorúan korlátozott terület
Nagykozár Baranya közepes
Nagykökényes Heves fertőzött
Nagykölked Vas közepes
Nagykőrös Pest közepes
Nagykörű Jász-Nagykun-Szolnok magas
Nagykutas Zala közepes
Nagylak Csongrád közepes
Nagylengyel Zala közepes
Nagylóc Nógrád fertőzött
Nagylók Fejér közepes
Nagylózs Győr-Moson-Sopron közepes
Nagymágocs Csongrád közepes
Nagymányok Tolna közepes
Nagymaros Pest fertőzött
Nagymizdó Vas közepes
Nagynyárád Baranya közepes
Nagyoroszi Nógrád fertőzött
Nagypáli Zala közepes
Nagypall Baranya közepes
Nagypeterd Baranya közepes
Nagypirit Veszprém közepes
Nagyrábé Hajdú-Bihar fertőzött
Nagyrada Zala közepes
Nagyrákos Vas közepes
Nagyrécse Zala közepes
Nagyréde Heves fertőzött
Nagyrév Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Nagyrozvágy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nagysáp Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Nagysimonyi Vas közepes
Nagyszakácsi Somogy közepes
Nagyszékely Tolna közepes
Nagyszekeres Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyszénás Békés közepes
Nagyszentjános Győr-Moson-Sopron magas
Nagyszokoly Tolna közepes
Nagytálya Heves fertőzött
Nagytarcsa Pest magas
Nagytevel Veszprém közepes
Nagytilaj Vas közepes
Nagytótfalu Baranya közepes
Nagytőke Csongrád közepes
Nagyút Heves fertőzött
Nagyvarsány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nagyváty Baranya közepes
Nagyvázsony Veszprém közepes
Nagyvejke Tolna közepes
Nagyveleg Fejér magas
Nagyvenyim Fejér közepes
Nagyvisnyó Heves fertőzött
Nak Tolna közepes
Napkor Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nárai Vas közepes
Narda Vas közepes
Naszály Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Négyes Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nekézseny Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nemesapáti Zala közepes
Nemesbikk Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nemesborzova Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nemesbőd Vas közepes
Nemesbük Zala közepes
Nemescsó Vas közepes
Nemesdéd Somogy közepes
Nemesgörzsöny Veszprém közepes
Nemesgulács Veszprém közepes
Nemeshany Veszprém közepes
Nemeshetés Zala közepes
Nemeske Baranya közepes
Nemeskér Győr-Moson-Sopron közepes
Nemeskeresztúr Vas közepes
Nemeskisfalud Somogy közepes
Nemeskocs Vas közepes
Nemeskolta Vas közepes
Nemesládony Vas közepes
Nemesmedves Vas közepes
Nemesnádudvar Bács-Kiskun közepes
Nemesnép Zala közepes
Nemespátró Zala közepes
Nemesrádó Zala közepes
Nemesrempehollós Vas közepes
Nemessándorháza Zala közepes
Nemesvámos Veszprém közepes
Nemesvid Somogy közepes
Nemesvita Veszprém közepes
Nemesszalók Veszprém közepes
Nemesszentandrás Zala közepes
Németbánya Veszprém közepes
Németfalu Zala közepes
Németkér Tolna közepes
Nemti Nógrád fertőzött
Neszmély Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Nézsa Nógrád fertőzött
Nick Vas közepes
Nikla Somogy közepes
Nógrád Nógrád fertőzött
Nógrádkövesd Nógrád fertőzött
Nógrádmarcal Nógrád szigorúan korlátozott terület
Nógrádmegyer Nógrád fertőzött
Nógrádsáp Nógrád fertőzött
Nógrádsipek Nógrád fertőzött
Nógrádszakál Nógrád szigorúan korlátozott terület
Nóráp Veszprém közepes
Noszlop Veszprém közepes
Noszvaj Heves fertőzött
Nova Zala közepes
Novaj Heves fertőzött
Novajidrány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nőtincs Nógrád szigorúan korlátozott terület
Nyalka Győr-Moson-Sopron magas
Nyárád Veszprém közepes
Nyáregyháza Pest magas
Nyárlőrinc Bács-Kiskun közepes
Nyársapát Pest közepes
Nyékládháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nyergesújfalu Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Nyésta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nyim Somogy közepes
Nyírábrány Hajdú-Bihar fertőzött
Nyíracsád Hajdú-Bihar fertőzött
Nyirád Veszprém közepes
Nyíradony Hajdú-Bihar fertőzött
Nyírbátor Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírbéltek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírbogát Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírbogdány Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírcsaholy Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírcsászári Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírderzs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírgelse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírgyulaj Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyíri Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nyíribrony Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírjákó Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírkarász Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírkáta Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírkércs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírlövő Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírlugos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírmada Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírmártonfalva Hajdú-Bihar szigorúan korlátozott terület
Nyírmeggyes Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírmihálydi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírparasznya Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírpazony Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírpilis Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírtass Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírtét Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírtura Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyírvasvári Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Nyomár Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Nyőgér Vas közepes
Nyugotszenterzsébet Baranya közepes
Nyúl Győr-Moson-Sopron magas
Óbánya Baranya közepes
Óbarok Fejér fertőzött
Óbudavár Veszprém közepes
Ócsa Pest magas
Ócsárd Baranya közepes
Ófalu Baranya közepes
Ófehértó Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Óföldeák Csongrád közepes
Óhíd Zala közepes
Okány Békés magas
Okorág Baranya közepes
Okorvölgy Baranya közepes
Olasz Baranya közepes
Olaszfa Vas közepes
Olaszfalu Veszprém közepes
Olaszliszka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Olcsva Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Olcsvaapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Old Baranya közepes
Ólmod Vas közepes
Oltárc Zala közepes
Onga Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ónod Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ópályi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Ópusztaszer Csongrád közepes
Orbányosfa Zala közepes
Orci Somogy közepes
Ordacsehi Somogy közepes
Ordas Bács-Kiskun közepes
Orfalu Vas közepes
Orfű Baranya közepes
Orgovány Bács-Kiskun közepes
Ormándlak Zala közepes
Ormosbánya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Orosháza Békés közepes
Oroszi Veszprém közepes
Oroszlány Komárom-Esztergom fertőzött
Oroszló Baranya közepes
Orosztony Zala közepes
Ortaháza Zala közepes
Osli Győr-Moson-Sopron közepes
Ostffyasszonyfa Vas közepes
Ostoros Heves fertőzött
Oszkó Vas közepes
Oszlár Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Osztopán Somogy közepes
Ózd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ózdfalu Baranya közepes
Ozmánbük Zala közepes
Ozora Tolna közepes
Öcs Veszprém közepes
Őcsény Tolna közepes
Öcsöd Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Ököritófülpös Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Ölbő Vas közepes
Ömböly Szabolcs-Szatmár-Bereg szigorúan korlátozott terület
Őr Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Őrbottyán Pest magas
Öregcsertő Bács-Kiskun közepes
Öreglak Somogy közepes
Őrhalom Nógrád fertőzött
Őrimagyarósd Vas közepes
Őriszentpéter Vas közepes
Örkény Pest magas
Örményes Jász-Nagykun-Szolnok magas
Örménykút Békés közepes
Őrtilos Somogy közepes
Örvényes Veszprém közepes
Ősagárd Nógrád fertőzött
Ősi Veszprém közepes
Öskü Veszprém közepes
Öttevény Győr-Moson-Sopron közepes
Öttömös Csongrád közepes
Ötvöskónyi Somogy közepes
Pácin Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pacsa Zala közepes
Pácsony Vas közepes
Padár Zala közepes
Páhi Bács-Kiskun közepes
Páka Zala közepes
Pakod Zala közepes
Pákozd Fejér magas
Paks Tolna közepes
Palé Baranya közepes
Pálfa Tolna közepes
Pálfiszeg Zala közepes
Pálháza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Páli Győr-Moson-Sopron közepes
Palkonya Baranya közepes
Pálmajor Somogy közepes
Pálmonostora Bács-Kiskun közepes
Pálosvörösmart Heves fertőzött
Palotabozsok Baranya közepes
Palotás Nógrád fertőzött
Paloznak Veszprém közepes
Pamlény Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pamuk Somogy közepes
Pánd Pest magas
Pankasz Vas közepes
Pannonhalma Győr-Moson-Sopron magas
Pányok Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Panyola Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pap Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pápa Veszprém közepes
Pápadereske Veszprém közepes
Pápakovácsi Veszprém közepes
Pápasalamon Veszprém közepes
Pápateszér Veszprém közepes
Papkeszi Veszprém közepes
Pápoc Vas közepes
Papos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Páprád Baranya közepes
Parád Heves fertőzött
Parádsasvár Heves fertőzött
Parasznya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pári Tolna közepes
Paszab Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pásztó Nógrád fertőzött
Pásztori Győr-Moson-Sopron közepes
Pat Zala közepes
Patak Nógrád fertőzött
Patalom Somogy közepes
Patapoklosi Baranya közepes
Patca Somogy közepes
Pátka Fejér magas
Patosfa Somogy közepes
Pátroha Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Patvarc Nógrád fertőzött
Páty Pest szigorúan korlátozott terület
Pátyod Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pázmánd Fejér magas
Pázmándfalu Győr-Moson-Sopron magas
Pécel Pest magas
Pecöl Vas közepes
Pécs Baranya közepes
Pécsbagota Baranya közepes
Pécsdevecser Baranya közepes
Pécsely Veszprém közepes
Pécsudvard Baranya közepes
Pécsvárad Baranya közepes
Pellérd Baranya közepes
Pély Heves fertőzött
Penc Pest fertőzött
Penészlek Szabolcs-Szatmár-Bereg szigorúan korlátozott terület
Pénzesgyőr Veszprém közepes
Penyige Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pér Győr-Moson-Sopron magas
Perbál Pest fertőzött
Pere Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Perecse Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pereked Baranya közepes
Perenye Vas közepes
Peresznye Vas közepes
Pereszteg Győr-Moson-Sopron közepes
Perkáta Fejér magas
Perkupa Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Perőcsény Pest szigorúan korlátozott terület
Peterd Baranya közepes
Péterhida Somogy közepes
Péteri Pest magas
Pétervására Heves fertőzött
Pétfürdő Veszprém közepes
Pethőhenye Zala közepes
Petneháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Petőfibánya Heves fertőzött
Petőfiszállás Bács-Kiskun közepes
Petőháza Győr-Moson-Sopron közepes
Petőmihályfa Vas közepes
Petrikeresztúr Zala közepes
Petrivente Zala közepes
Pettend Baranya közepes
Piliny Nógrád fertőzött
Pilis Pest magas
Pilisborosjenő Pest szigorúan korlátozott terület
Piliscsaba Pest szigorúan korlátozott terület
Piliscsév Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Pilisjászfalu Pest szigorúan korlátozott terület
Pilismarót Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Pilisvörösvár Pest szigorúan korlátozott terület
Pilisszántó Pest szigorúan korlátozott terület
Pilisszentiván Pest szigorúan korlátozott terület
Pilisszentkereszt Pest szigorúan korlátozott terület
Pilisszentlászló Pest szigorúan korlátozott terület
Pincehely Tolna közepes
Pinkamindszent Vas közepes
Pinnye Győr-Moson-Sopron közepes
Piricse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pirtó Bács-Kiskun közepes
Piskó Baranya közepes
Pitvaros Csongrád közepes
Pócsa Baranya közepes
Pocsaj Hajdú-Bihar fertőzött
Pócsmegyer Pest fertőzött
Pócspetri Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pogány Baranya közepes
Pogányszentpéter Somogy közepes
Pókaszepetk Zala közepes
Polány Somogy közepes
Polgár Hajdú-Bihar fertőzött
Polgárdi Fejér közepes
Pomáz Pest szigorúan korlátozott terület
Porcsalma Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pornóapáti Vas közepes
Poroszló Heves fertőzött
Porpác Vas közepes
Porrog Somogy közepes
Porrogszentkirály Somogy közepes
Porrogszentpál Somogy közepes
Pórszombat Zala közepes
Porva Veszprém közepes
Pósfa Vas közepes
Potony Somogy közepes
Potyond Győr-Moson-Sopron közepes
Pölöske Zala közepes
Pölöskefő Zala közepes
Pörböly Tolna közepes
Pördefölde Zala közepes
Pötréte Zala közepes
Prügy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pula Veszprém közepes
Pusztaapáti Zala közepes
Pusztaberki Nógrád fertőzött
Pusztacsalád Győr-Moson-Sopron közepes
Pusztacsó Vas közepes
Pusztadobos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Pusztaederics Zala közepes
Pusztafalu Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pusztaföldvár Békés közepes
Pusztahencse Tolna közepes
Pusztakovácsi Somogy közepes
Pusztamagyaród Zala közepes
Pusztamérges Csongrád közepes
Pusztamiske Veszprém közepes
Pusztamonostor Jász-Nagykun-Szolnok magas
Pusztaottlaka Békés közepes
Pusztaradvány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Pusztaszabolcs Fejér magas
Pusztaszemes Somogy közepes
Pusztaszentlászló Zala közepes
Pusztaszer Csongrád közepes
Pusztavacs Pest magas
Pusztavám Fejér fertőzött
Pusztazámor Pest fertőzött
Putnok Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Püski Győr-Moson-Sopron közepes
Püspökhatvan Pest fertőzött
Püspökladány Hajdú-Bihar fertőzött
Püspökmolnári Vas közepes
Püspökszilágy Pest fertőzött
Rábacsanak Győr-Moson-Sopron közepes
Rábacsécsény Győr-Moson-Sopron közepes
Rábagyarmat Vas közepes
Rábahídvég Vas közepes
Rábakecöl Győr-Moson-Sopron közepes
Rábapatona Győr-Moson-Sopron közepes
Rábapaty Vas közepes
Rábapordány Győr-Moson-Sopron közepes
Rábasebes Győr-Moson-Sopron közepes
Rábaszentandrás Győr-Moson-Sopron közepes
Rábaszentmihály Győr-Moson-Sopron közepes
Rábaszentmiklós Győr-Moson-Sopron közepes
Rábatamási Győr-Moson-Sopron közepes
Rábatöttös Vas közepes
Rábcakapi Győr-Moson-Sopron közepes
Rácalmás Fejér magas
Ráckeresztúr Fejér fertőzött
Ráckeve Pest magas
Rád Pest fertőzött
Rádfalva Baranya közepes
Rádóckölked Vas közepes
Radostyán Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ragály Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rajka Győr-Moson-Sopron közepes
Rakaca Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rakacaszend Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rakamaz Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Rákóczibánya Nógrád fertőzött
Rákóczifalva Jász-Nagykun-Szolnok magas
Rákócziújfalu Jász-Nagykun-Szolnok magas
Ráksi Somogy közepes
Ramocsa Zala közepes
Ramocsaháza Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Rápolt Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Raposka Veszprém közepes
Rásonysápberencs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rátka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rátót Vas közepes
Ravazd Győr-Moson-Sopron közepes
Recsk Heves fertőzött
Réde Komárom-Esztergom magas
Rédics Zala közepes
Regéc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Regenye Baranya közepes
Regöly Tolna közepes
Rém Bács-Kiskun közepes
Remeteszőlős Pest fertőzött
Répáshuta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Répcelak Vas közepes
Répceszemere Győr-Moson-Sopron közepes
Répceszentgyörgy Vas közepes
Répcevis Győr-Moson-Sopron közepes
Resznek Zala közepes
Rétalap Győr-Moson-Sopron magas
Rétközberencs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Rétság Nógrád szigorúan korlátozott terület
Révfülöp Veszprém közepes
Révleányvár Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rezi Zala közepes
Ricse Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rigács Veszprém közepes
Rigyác Zala közepes
Rimóc Nógrád fertőzött
Rinyabesenyő Somogy közepes
Rinyakovácsi Somogy közepes
Rinyaszentkirály Somogy közepes
Rinyaújlak Somogy közepes
Rinyaújnép Somogy közepes
Rohod Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Románd Győr-Moson-Sopron közepes
Romhány Nógrád fertőzött
Romonya Baranya közepes
Rózsafa Baranya közepes
Rozsály Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Rózsaszentmárton Heves fertőzött
Röjtökmuzsaj Győr-Moson-Sopron közepes
Rönök Vas közepes
Röszke Csongrád közepes
Rudabánya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rudolftelep Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Rum Vas közepes
Ruzsa Csongrád közepes
Ságújfalu Nógrád fertőzött
Ságvár Somogy közepes
Sajóbábony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóecseg Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajógalgóc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóhídvég Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóivánka Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajókápolna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajókaza Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajókeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajólád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajólászlófalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajómercse Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajónémeti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóörös Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajópálfala Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajópetri Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajópüspöki Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajósenye Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajószentpéter Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajószöged Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóvámos Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajóvelezd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sajtoskál Vas közepes
Salföld Veszprém közepes
Salgótarján Nógrád fertőzött
Salköveskút Vas közepes
Salomvár Zala közepes
Sály Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sámod Baranya közepes
Sámsonháza Nógrád fertőzött
Sand Zala közepes
Sándorfalva Csongrád közepes
Sántos Somogy közepes
Sáp Hajdú-Bihar fertőzött
Sáránd Hajdú-Bihar fertőzött
Sárazsadány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sárbogárd Fejér közepes
Sáregres Fejér közepes
Sárfimizdó Vas közepes
Sárhida Zala közepes
Sárisáp Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Sarkad Békés magas
Sarkadkeresztúr Békés magas
Sárkeresztes Fejér magas
Sárkeresztúr Fejér magas
Sárkeszi Fejér magas
Sármellék Zala közepes
Sárok Baranya közepes
Sárosd Fejér magas
Sárospatak Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sárpilis Tolna közepes
Sárrétudvari Hajdú-Bihar fertőzött
Sarród Győr-Moson-Sopron közepes
Sárszentágota Fejér magas
Sárszentlőrinc Tolna közepes
Sárszentmihály Fejér magas
Sarud Heves fertőzött
Sárvár Vas közepes
Sásd Baranya közepes
Sáska Veszprém közepes
Sáta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sátoraljaújhely Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sátorhely Baranya közepes
Sávoly Somogy közepes
Vas közepes
Segesd Somogy közepes
Selyeb Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sellye Baranya közepes
Semjén Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Semjénháza Zala közepes
Sénye Zala közepes
Sényő Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Seregélyes Fejér magas
Serényfalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sérsekszőlős Somogy közepes
Sikátor Győr-Moson-Sopron közepes
Siklós Baranya közepes
Siklósbodony Baranya közepes
Siklósnagyfalu Baranya közepes
Sima Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Simaság Vas közepes
Simonfa Somogy közepes
Simontornya Tolna közepes
Sióagárd Tolna közepes
Siófok Somogy közepes
Siójut Somogy közepes
Sirok Heves fertőzött
Sitke Vas közepes
Sobor Győr-Moson-Sopron közepes
Sokorópátka Győr-Moson-Sopron közepes
Solt Bács-Kiskun közepes
Soltszentimre Bács-Kiskun közepes
Soltvadkert Bács-Kiskun közepes
Sóly Veszprém közepes
Solymár Pest szigorúan korlátozott terület
Som Somogy közepes
Somberek Baranya közepes
Somlójenő Veszprém közepes
Somlószőlős Veszprém közepes
Somlóvásárhely Veszprém közepes
Somlóvecse Veszprém közepes
Somodor Somogy közepes
Somogyacsa Somogy közepes
Somogyapáti Baranya közepes
Somogyaracs Somogy közepes
Somogyaszaló Somogy közepes
Somogybabod Somogy közepes
Somogybükkösd Somogy közepes
Somogycsicsó Somogy közepes
Somogydöröcske Somogy közepes
Somogyegres Somogy közepes
Somogyfajsz Somogy közepes
Somogygeszti Somogy közepes
Somogyhárságy Baranya közepes
Somogyhatvan Baranya közepes
Somogyjád Somogy közepes
Somogymeggyes Somogy közepes
Somogysámson Somogy közepes
Somogysárd Somogy közepes
Somogysimonyi Somogy közepes
Somogyszentpál Somogy közepes
Somogyszil Somogy közepes
Somogyszob Somogy közepes
Somogytúr Somogy közepes
Somogyudvarhely Somogy közepes
Somogyvámos Somogy közepes
Somogyvár Somogy közepes
Somogyviszló Baranya közepes
Somogyzsitfa Somogy közepes
Somoskőújfalu Nógrád fertőzött
Sonkád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Soponya Fejér közepes
Sopron Győr-Moson-Sopron közepes
Sopronhorpács Győr-Moson-Sopron közepes
Sopronkövesd Győr-Moson-Sopron közepes
Sopronnémeti Győr-Moson-Sopron közepes
Sorkifalud Vas közepes
Sorkikápolna Vas közepes
Sormás Zala közepes
Sorokpolány Vas közepes
Sóshartyán Nógrád fertőzött
Sóskút Pest fertőzött
Sóstófalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Sósvertike Baranya közepes
Sótony Vas közepes
Söjtör Zala közepes
Söpte Vas közepes
Söréd Fejér magas
Sukoró Fejér magas
Sumony Baranya közepes
Súr Komárom-Esztergom magas
Surd Zala közepes
Sükösd Bács-Kiskun közepes
Sülysáp Pest magas
Sümeg Veszprém közepes
Sümegcsehi Zala közepes
Sümegprága Veszprém közepes
Süttő Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Szabadbattyán Fejér közepes
Szabadegyháza Fejér magas
Szabadhídvég Fejér közepes
Szabadi Somogy közepes
Szabadkígyós Békés közepes
Szabadszállás Bács-Kiskun közepes
Szabadszentkirály Baranya közepes
Szabás Somogy közepes
Szabolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szabolcsbáka Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szabolcsveresmart Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szada Pest magas
Szágy Baranya közepes
Szajk Baranya közepes
Szajla Heves fertőzött
Szajol Jász-Nagykun-Szolnok magas
Szakácsi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szakadát Tolna közepes
Szakáld Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szakály Tolna közepes
Szakcs Tolna közepes
Szakmár Bács-Kiskun közepes
Szaknyér Vas közepes
Szakoly Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szakony Győr-Moson-Sopron közepes
Szakonyfalu Vas közepes
Szákszend Komárom-Esztergom magas
Szalafő Vas közepes
Szalánta Baranya közepes
Szalapa Zala közepes
Szalaszend Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szalatnak Baranya közepes
Szálka Tolna közepes
Szalkszentmárton Bács-Kiskun közepes
Szalmatercs Nógrád fertőzött
Szalonna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szamosangyalos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamosbecs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamoskér Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamossályi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamostatárfalva Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamosújlak Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szamosszeg Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szanda Nógrád fertőzött
Szank Bács-Kiskun közepes
Szántód Somogy közepes
Szany Győr-Moson-Sopron közepes
Szápár Veszprém közepes
Szaporca Baranya közepes
Szár Fejér fertőzött
Szárász Baranya közepes
Szárazd Tolna közepes
Szárföld Győr-Moson-Sopron közepes
Szárliget Komárom-Esztergom fertőzött
Szarvas Békés közepes
Szarvasgede Nógrád fertőzött
Szarvaskend Vas közepes
Szarvaskő Heves fertőzött
Szászberek Jász-Nagykun-Szolnok magas
Szászfa Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szászvár Baranya közepes
Szatmárcseke Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szátok Nógrád fertőzött
Szatta Vas közepes
Szatymaz Csongrád közepes
Szava Baranya közepes
Százhalombatta Pest fertőzött
Szebény Baranya közepes
Szécsénke Nógrád fertőzött
Szécsény Nógrád szigorúan korlátozott terület
Szécsényfelfalu Nógrád szigorúan korlátozott terület
Szécsisziget Zala közepes
Szederkény Baranya közepes
Szedres Tolna közepes
Szeged Csongrád közepes
Szegerdő Somogy közepes
Szeghalom Békés magas
Szegi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szegilong Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szegvár Csongrád közepes
Székely Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Székelyszabar Baranya közepes
Székesfehérvár Fejér magas
Székkutas Csongrád közepes
Szekszárd Tolna közepes
Szeleste Vas közepes
Szelevény Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Szellő Baranya közepes
Szemely Baranya közepes
Szemenye Vas közepes
Szemere Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szendehely Nógrád fertőzött
Szendrő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szendrőlád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szenna Somogy közepes
Szenta Somogy közepes
Szentantalfa Veszprém közepes
Szentbalázs Somogy közepes
Szentbékkálla Veszprém közepes
Szentborbás Somogy közepes
Szentdénes Baranya közepes
Szentdomonkos Heves fertőzött
Szente Nógrád fertőzött
Szentegát Baranya közepes
Szentendre Pest szigorúan korlátozott terület
Szentes Csongrád közepes
Szentgál Veszprém közepes
Szentgáloskér Somogy közepes
Szentgotthárd Vas közepes
Szentgyörgyvár Zala közepes
Szentgyörgyvölgy Zala közepes
Szentimrefalva Veszprém közepes
Szentistván Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szentistvánbaksa Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szentjakabfa Veszprém közepes
Szentkatalin Baranya közepes
Szentkirály Bács-Kiskun közepes
Szentkirályszabadja Veszprém közepes
Szentkozmadombja Zala közepes
Szentlászló Baranya közepes
Szentliszló Zala közepes
Szentlőrinc Baranya közepes
Szentlőrinckáta Pest magas
Szentmargitfalva Zala közepes
Szentmártonkáta Pest magas
Szentpéterfa Vas közepes
Szentpéterfölde Zala közepes
Szentpéterszeg Hajdú-Bihar fertőzött
Szentpéterúr Zala közepes
Szenyér Somogy közepes
Szepetnek Zala közepes
Szerecseny Győr-Moson-Sopron közepes
Szeremle Bács-Kiskun közepes
Szerencs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szerep Hajdú-Bihar fertőzött
Szergény Vas közepes
Szigetbecse Pest magas
Szigetcsép Pest magas
Szigethalom Pest magas
Szigetmonostor Pest fertőzött
Szigetszentmárton Pest magas
Szigetszentmiklós Pest magas
Szigetújfalu Pest magas
Szigetvár Baranya közepes
Szigliget Veszprém közepes
Szihalom Heves fertőzött
Szijártóháza Zala közepes
Szikszó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szil Győr-Moson-Sopron közepes
Szilágy Baranya közepes
Szilaspogony Nógrád fertőzött
Szilsárkány Győr-Moson-Sopron közepes
Szilvágy Zala közepes
Szilvás Baranya közepes
Szilvásvárad Heves fertőzött
Szilvásszentmárton Somogy közepes
Szin Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szinpetri Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szirák Nógrád fertőzött
Szirmabesenyő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szob Pest szigorúan korlátozott terület
Szokolya Pest szigorúan korlátozott terület
Szólád Somogy közepes
Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok magas
Szombathely Vas közepes
Szomód Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Szomolya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szomor Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Szorgalmatos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Szorosad Somogy közepes
Szőc Veszprém közepes
Szőce Vas közepes
Sződ Pest magas
Sződliget Pest fertőzött
Szögliget Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szőke Baranya közepes
Szőkéd Baranya közepes
Szőkedencs Somogy közepes
Szőlősardó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szőlősgyörök Somogy közepes
Szörény Baranya közepes
Szúcs Heves fertőzött
Szuha Nógrád fertőzött
Szuhafő Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szuhakálló Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szuhogy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Szulimán Baranya közepes
Szulok Somogy közepes
Szurdokpüspöki Nógrád fertőzött
Szűcsi Heves fertőzött
Szügy Nógrád fertőzött
Szűr Baranya közepes
Tab Somogy közepes
Tabajd Fejér fertőzött
Tabdi Bács-Kiskun közepes
Táborfalva Pest magas
Tác Fejér közepes
Tagyon Veszprém közepes
Tahitótfalu Pest fertőzött
Takácsi Veszprém közepes
Tákos Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Taksony Pest magas
Taktabáj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Taktaharkány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Taktakenéz Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Taktaszada Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Taliándörögd Veszprém közepes
Tállya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tamási Tolna közepes
Tanakajd Vas közepes
Táp Győr-Moson-Sopron magas
Tápióbicske Pest magas
Tápiógyörgye Pest magas
Tápióság Pest magas
Tápiószecső Pest magas
Tápiószele Pest magas
Tápiószentmárton Pest magas
Tápiószőlős Pest magas
Táplánszentkereszt Vas közepes
Tapolca Veszprém közepes
Tapsony Somogy közepes
Tápszentmiklós Győr-Moson-Sopron magas
Tar Nógrád fertőzött
Tarany Somogy közepes
Tarcal Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tard Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tardona Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tardos Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Tarhos Békés magas
Tarján Komárom-Esztergom fertőzött
Tarjánpuszta Győr-Moson-Sopron magas
Tárkány Komárom-Esztergom magas
Tarnabod Heves fertőzött
Tarnalelesz Heves fertőzött
Tarnaméra Heves fertőzött
Tarnaörs Heves fertőzött
Tarnaszentmária Heves szigorúan korlátozott terület
Tarnaszentmiklós Heves fertőzött
Tarnazsadány Heves fertőzött
Tárnok Pest fertőzött
Tárnokréti Győr-Moson-Sopron közepes
Tarpa Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tarrós Baranya közepes
Táska Somogy közepes
Tass Bács-Kiskun magas
Taszár Somogy közepes
Tát Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Tata Komárom-Esztergom fertőzött
Tatabánya Komárom-Esztergom fertőzött
Tataháza Bács-Kiskun közepes
Tatárszentgyörgy Pest magas
Tázlár Bács-Kiskun közepes
Téglás Hajdú-Bihar fertőzött
Tekenye Zala közepes
Tékes Baranya közepes
Teklafalu Baranya közepes
Telekes Vas közepes
Telekgerendás Békés közepes
Teleki Somogy közepes
Telki Pest szigorúan korlátozott terület
Telkibánya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tengelic Tolna közepes
Tengeri Baranya közepes
Tengőd Somogy közepes
Tenk Heves fertőzött
Tényő Győr-Moson-Sopron közepes
Tépe Hajdú-Bihar fertőzött
Terem Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Terény Nógrád fertőzött
Tereske Nógrád fertőzött
Teresztenye Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Terpes Heves fertőzött
Tés Veszprém közepes
Tésa Pest szigorúan korlátozott terület
Tésenfa Baranya közepes
Téseny Baranya közepes
Teskánd Zala közepes
Tét Győr-Moson-Sopron közepes
Tetétlen Hajdú-Bihar fertőzött
Tevel Tolna közepes
Tibolddaróc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiborszállás Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tihany Veszprém közepes
Tikos Somogy közepes
Tilaj Zala közepes
Timár Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tinnye Pest szigorúan korlátozott terület
Tiszaadony Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszaalpár Bács-Kiskun közepes
Tiszabábolna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszabecs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszabercel Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszabezdéd Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszabő Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszabura Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszacsécse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszacsege Hajdú-Bihar fertőzött
Tiszacsermely Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszadada Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszaderzs Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszadob Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszadorogma Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszaeszlár Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszaföldvár Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszagyenda Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszagyulaháza Hajdú-Bihar fertőzött
Tiszaigar Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszainoka Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Tiszajenő Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszakanyár Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszakarád Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszakécske Bács-Kiskun közepes
Tiszakerecseny Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszakeszi Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszakóród Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszakürt Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Tiszaladány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszalök Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszalúc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszamogyorós Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszanagyfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszanána Heves fertőzött
Tiszaörs Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszapalkonya Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszapüspöki Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszarád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszaroff Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszasas Jász-Nagykun-Szolnok közepes
Tiszasüly Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszaszalka Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszaszentimre Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszaszentmárton Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszasziget Csongrád közepes
Tiszaszőlős Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tiszatardos Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszatarján Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszatelek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszatenyő Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszaug Bács-Kiskun közepes
Tiszaújváros Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszavalk Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tiszavárkony Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tiszavasvári Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tiszavid Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tisztaberek Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tivadar Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tóalmás Pest magas
Tófalu Heves fertőzött
Tófej Zala közepes
Tófű Baranya közepes
Tokaj Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tokod Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Tokodaltáró Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Tokorcs Vas közepes
Tolcsva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Told Hajdú-Bihar fertőzött
Tolmács Nógrád szigorúan korlátozott terület
Tolna Tolna közepes
Tolnanémedi Tolna közepes
Tomajmonostora Jász-Nagykun-Szolnok fertőzött
Tomor Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tompa Bács-Kiskun közepes
Tompaládony Vas közepes
Tordas Fejér fertőzött
Tormafölde Zala közepes
Tormás Baranya közepes
Tormásliget Vas közepes
Tornabarakony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornakápolna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornanádaska Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornaszentandrás Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornaszentjakab Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornyiszentmiklós Zala közepes
Tornyosnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tornyospálca Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Torony Vas közepes
Torvaj Somogy közepes
Tószeg Jász-Nagykun-Szolnok magas
Tótkomlós Békés közepes
Tótszentgyörgy Baranya közepes
Tótszentmárton Zala közepes
Tótszerdahely Zala közepes
Tótújfalu Somogy közepes
Tótvázsony Veszprém közepes
Tök Pest fertőzött
Tököl Pest magas
Töltéstava Győr-Moson-Sopron magas
Tömörd Vas közepes
Tömörkény Csongrád közepes
Törökbálint Pest fertőzött
Törökkoppány Somogy közepes
Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok magas
Törtel Pest közepes
Töttös Baranya közepes
Trizs Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Tunyogmatolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tura Pest magas
Túristvándi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Túrkeve Jász-Nagykun-Szolnok magas
Túrony Baranya közepes
Túrricse Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Tuzsér Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Türje Zala közepes
Tüskevár Veszprém közepes
Tyukod Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Udvar Baranya közepes
Udvari Tolna közepes
Ugod Veszprém közepes
Újbarok Fejér magas
Újcsanálos Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Újdombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Újfehértó Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Újhartyán Pest magas
Újiráz Hajdú-Bihar fertőzött
Újireg Tolna közepes
Újkenéz Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Újkér Győr-Moson-Sopron közepes
Újkígyós Békés közepes
Újlengyel Pest magas
Újléta Hajdú-Bihar fertőzött
Újlőrincfalva Heves fertőzött
Újpetre Baranya közepes
Újrónafő Győr-Moson-Sopron közepes
Újsolt Bács-Kiskun közepes
Újszalonta Békés magas
Újszász Jász-Nagykun-Szolnok magas
Újszentiván Csongrád közepes
Újszentmargita Hajdú-Bihar fertőzött
Újszilvás Pest magas
Újtelek Bács-Kiskun közepes
Újtikos Hajdú-Bihar fertőzött
Újudvar Zala közepes
Újvárfalva Somogy közepes
Ukk Veszprém közepes
Und Győr-Moson-Sopron közepes
Úny Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Uppony Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Ura Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Uraiújfalu Vas közepes
Úrhida Fejér közepes
Úri Pest magas
Úrkút Veszprém közepes
Uszka Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Uszód Bács-Kiskun közepes
Uzsa Veszprém közepes
Üllés Csongrád közepes
Üllő Pest magas
Üröm Pest szigorúan korlátozott terület
Vác Pest fertőzött
Vácduka Pest fertőzött
Vácegres Pest magas
Váchartyán Pest magas
Váckisújfalu Pest magas
Vácrátót Pest magas
Vácszentlászló Pest magas
Vadna Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vadosfa Győr-Moson-Sopron közepes
Vág Győr-Moson-Sopron közepes
Vágáshuta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vaja Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vajdácska Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vajszló Baranya közepes
Vajta Fejér közepes
Vál Fejér fertőzött
Valkó Pest magas
Valkonya Zala közepes
Vállaj Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vállus Zala közepes
Vámosatya Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vámoscsalád Vas közepes
Vámosgyörk Heves fertőzött
Vámosmikola Pest szigorúan korlátozott terület
Vámosoroszi Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vámospércs Hajdú-Bihar fertőzött
Vámosújfalu Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vámosszabadi Győr-Moson-Sopron közepes
Váncsod Hajdú-Bihar fertőzött
Vanyarc Nógrád fertőzött
Vanyola Veszprém közepes
Várad Baranya közepes
Váralja Tolna közepes
Varászló Somogy közepes
Váraszó Heves fertőzött
Várbalog Győr-Moson-Sopron közepes
Varbó Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Varbóc Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Várda Somogy közepes
Várdomb Tolna közepes
Várfölde Zala közepes
Varga Baranya közepes
Várgesztes Komárom-Esztergom fertőzött
Várkesző Veszprém közepes
Várong Tolna közepes
Városföld Bács-Kiskun közepes
Városlőd Veszprém közepes
Várpalota Veszprém közepes
Varsád Tolna közepes
Varsány Nógrád fertőzött
Várvölgy Zala közepes
Vasad Pest magas
Vasalja Vas közepes
Vásárosbéc Baranya közepes
Vásárosdombó Baranya közepes
Vásárosfalu Győr-Moson-Sopron közepes
Vásárosmiske Vas közepes
Vásárosnamény Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vasasszonyfa Vas közepes
Vasboldogasszony Zala közepes
Vasegerszeg Vas közepes
Vashosszúfalu Vas közepes
Vaskeresztes Vas közepes
Vaskút Bács-Kiskun közepes
Vasmegyer Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Vaspör Zala közepes
Vassurány Vas közepes
Vasvár Vas közepes
Vaszar Veszprém közepes
Vászoly Veszprém közepes
Vasszécseny Vas közepes
Vasszentmihály Vas közepes
Vasszilvágy Vas közepes
Vát Vas közepes
Vatta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vázsnok Baranya közepes
Vécs Heves fertőzött
Vecsés Pest magas
Végegyháza Békés közepes
Vejti Baranya közepes
Vékény Baranya közepes
Vekerd Hajdú-Bihar fertőzött
Velem Vas közepes
Velemér Vas közepes
Velence Fejér magas
Velény Baranya közepes
Véménd Baranya közepes
Vének Győr-Moson-Sopron közepes
Vép Vas közepes
Vereb Fejér magas
Veresegyház Pest magas
Verőce Pest szigorúan korlátozott terület
Verpelét Heves szigorúan korlátozott terület
Verseg Pest fertőzött
Versend Baranya közepes
Vértesacsa Fejér fertőzött
Vértesboglár Fejér fertőzött
Vérteskethely Komárom-Esztergom magas
Vértessomló Komárom-Esztergom fertőzött
Vértestolna Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Vértesszőlős Komárom-Esztergom szigorúan korlátozott terület
Vése Somogy közepes
Veszkény Győr-Moson-Sopron közepes
Veszprém Veszprém közepes
Veszprémfajsz Veszprém közepes
Veszprémgalsa Veszprém közepes
Veszprémvarsány Győr-Moson-Sopron közepes
Vésztő Békés magas
Vezseny Jász-Nagykun-Szolnok magas
Vid Veszprém közepes
Vigántpetend Veszprém közepes
Villány Baranya közepes
Villánykövesd Baranya közepes
Vilmány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vilonya Veszprém közepes
Vilyvitány Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vinár Veszprém közepes
Vindornyafok Zala közepes
Vindornyalak Zala közepes
Vindornyaszőlős Zala közepes
Visegrád Pest szigorúan korlátozott terület
Visnye Somogy közepes
Visonta Heves fertőzött
Viss Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Visz Somogy közepes
Viszák Vas közepes
Viszló Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Visznek Heves fertőzött
Vitnyéd Győr-Moson-Sopron közepes
Vízvár Somogy közepes
Vizslás Nógrád fertőzött
Vizsoly Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Vokány Baranya közepes
Vonyarcvashegy Zala közepes
Vöckönd Zala közepes
Völcsej Győr-Moson-Sopron közepes
Vönöck Vas közepes
Vöröstó Veszprém közepes
Vörs Somogy közepes
Zabar Nógrád fertőzött
Zádor Baranya közepes
Zádorfalva Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zagyvarékas Jász-Nagykun-Szolnok magas
Zagyvaszántó Heves fertőzött
Záhony Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Zajk Zala közepes
Zajta Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Zákány Somogy közepes
Zákányfalu Somogy közepes
Zákányszék Csongrád közepes
Zala Somogy közepes
Zalaapáti Zala közepes
Zalabaksa Zala közepes
Zalabér Zala közepes
Zalaboldogfa Zala közepes
Zalacsány Zala közepes
Zalacséb Zala közepes
Zalaegerszeg Zala közepes
Zalaerdőd Veszprém közepes
Zalagyömörő Veszprém közepes
Zalahaláp Veszprém közepes
Zalaháshágy Zala közepes
Zalaigrice Zala közepes
Zalaistvánd Zala közepes
Zalakaros Zala közepes
Zalakomár Zala közepes
Zalaköveskút Zala közepes
Zalalövő Zala közepes
Zalameggyes Veszprém közepes
Zalamerenye Zala közepes
Zalasárszeg Zala közepes
Zalaszabar Zala közepes
Zalaszántó Zala közepes
Zalaszegvár Veszprém közepes
Zalaszentbalázs Zala közepes
Zalaszentgrót Zala közepes
Zalaszentgyörgy Zala közepes
Zalaszentiván Zala közepes
Zalaszentjakab Zala közepes
Zalaszentlászló Zala közepes
Zalaszentlőrinc Zala közepes
Zalaszentmárton Zala közepes
Zalaszentmihály Zala közepes
Zalaszombatfa Zala közepes
Zaláta Baranya közepes
Zalatárnok Zala közepes
Zalaújlak Zala közepes
Zalavár Zala közepes
Zalavég Zala közepes
Zalkod Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zamárdi Somogy közepes
Zámoly Fejér magas
Zánka Veszprém közepes
Zaránk Heves fertőzött
Závod Tolna közepes
Zebecke Zala közepes
Zebegény Pest fertőzött
Zemplénagárd Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zengővárkony Baranya közepes
Zichyújfalu Fejér magas
Zics Somogy közepes
Ziliz Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zimány Somogy közepes
Zirc Veszprém közepes
Zók Baranya közepes
Zomba Tolna közepes
Zubogy Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zsadány Békés magas
Zsáka Hajdú-Bihar fertőzött
Zsámbék Pest fertőzött
Zsámbok Pest magas
Zsana Bács-Kiskun közepes
Zsarolyán Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött
Zsebeháza Győr-Moson-Sopron közepes
Zsédeny Vas közepes
Zselickisfalud Somogy közepes
Zselickislak Somogy közepes
Zselicszentpál Somogy közepes
Zsennye Vas közepes
Zsira Győr-Moson-Sopron közepes
Zsombó Csongrád közepes
Zsujta Borsod-Abaúj-Zemplén fertőzött
Zsurk Szabolcs-Szatmár-Bereg fertőzött