null Világranglistás magyar dám trófea

Világranglistás magyar dám trófea

2014. december 19, péntek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal december 10-én tartotta vadászati szakmai találkozóját, ahol átadták a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) szabályai szerint elbírált, nemzeti értékű dámbika trófeát, valamint a Hatvanban megrendezett, nemzetközi trófeabírálaton elbírált dámbika trófeák érmeit és okleveleit is.

Az egész napos szakmai program nyitányaként a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. képviselői tartottak részletes előadást a dámállomány kezelésének legfontosabb tudnivalóiról. A meghívott vendégek és a megyei vadászati hatóságoknál dolgozó szakemberek a gyulaji vadászterülethez tartozó vadasparkot is megtekinthették.

A találkozó második felében Dalmandon, a Róna Kft, újonnan felújított telephelyén ünnepélyes keretek között adta át dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke a trófeát, valamint annak másolatát. A dámbikát Pincehelyen, a Land-Star Kft. vadászterületén ejtették el. A nemzeti értékként számon tartott trófea Magyarországról nem kivihető, így az elejtő külföldi vendégvadászt a másolat emlékezteti majd erre a rendkívüli dámlapátra.
A világranglistán negyedik, a szabadterületen elejtett dámok közül a harmadik helyezettként regisztrált eredeti trófeát a jövőben a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban láthatja majd a nagyközönség.

A rendezvényen sor került egy újabb kivételes méretekkel rendelkező dámlapát felülbírálatára is. A bikát a Koppánymenti Vadásztársaság (Nagykónyi, Tolna megye) vadászterületén ejtették el még novemberben. Az 5,95 kg agancssúlyú dámlapát 226,13 nemzetközi pontértéket ért el.

 

A bírálat képeit itt megtekintheti.


Friss hírek

2026. szeptember 21, hétfő

Megszűntek az ASP miatt kijelölt megfigyelési körzetek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a korábban házisertésben megállapított afrikai sertéspestis (ASP) okán kijelölt megfigyelési körzeteket. A feloldott körzetek, az Európai Unió járványügyi regionalizációja alapján, beolvadnak a korábban kijelölt III. típusú, korlátozás alatt álló területbe. A járványvédelmi előírások betartása továbbra is kiemelten fontos, hiszen újabb ASP kitörés házisertésállományban nincs, a vaddisznóállományban azonban változatlanul jelen van.

Tovább >

2026. szeptember 18, péntek

Megújult a Nébih EUDR oldala

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújította az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelettel (EUDR) foglalkozó tematikus oldalát. Az átdogozott felület már a módosított rendelet szerinti aktuális kötelezettségek alapján, közérthetően és a gyakorlati alkalmazást segítve foglalja össze az érintett gazdasági szereplők számára a legfontosabb tudnivalókat.

Tovább >