null Veszett rókát találtak Románia magyar határ menti területén

Veszett rókát találtak Románia magyar határ menti területén

2022. április 4, hétfő

Március végén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy rókában a magyar határtól alig több mint 20 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Batarcs (Batarci) településen. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Romániában, az elmúlt években végzett rókaimmunizációs programnak köszönhetően, a veszettség egyre inkább visszaszorul, de az ország különböző részein szórványosan még előfordul. A magyar határ mellett fekvő Szatmár megyében – a jelenlegi esetet megelőzően – 2019 februárjában és a 2020/2021 telén találtak veszett állatot.

Bár Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot (akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bukkant fel a betegség), a mostani Szatmár megyei eset arra utal, hogy a kedvező járványügyi helyzet ellenére még mindig jelen van a régióban a veszettség. Tekintve, hogy a vírus Románián kívül Ukrajnában is előfordul, fennáll a betegség újbóli megjelenésének kockázata hazánkban is. Behurcolása történhet természetes úton, a vadállomány mozgása, érintkezése révén vagy pedig emberi tevékenységgel, a betegséget hordozó kutyák és macskák illegális behozatalával. Mindezek alapján a védekezést mind a háziállatokban, mind a rókaállományban folytatni kell itthon is!

Hazánkban évente kétszer, tavasszal és ősszel zajlik a rókaállomány veszettség elleni vakcinázása a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésében. A kezelt területet a hatóság a mindenkori járványügyi helyzet alapján jelöli ki. A román és az ukrán határ mentén is rendszeresen végzik a rókavakcinázást (erre idén tavasszal is sor kerül), és folyamatosan vizsgálják a rókaállományt a veszettség esetleges előfordulásának mielőbbi felismerése érdekében.

A háziállatokat tekintve Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is kiemelten fontos!

Kérjük továbbá, hogy a rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatokat haladéktalanul jelentsék az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih Zöldszámán (06/80/263-244)!

Figyelmükbe ajánljuk a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ahol többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről olvashatnak.


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >