null Veszett rókát találtak a Borsod megyei Bekecsen

Veszett rókát találtak a Borsod megyei Bekecsen

2017. március 4, szombat

Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, ezért a hatóság ezúton is és ismételten felhívja a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadállatokkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára!

A Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába és hagyta magát néhány lépésre megközelíteni. A NÉBIH debreceni laboratóriuma megerősítette a veszettség gyanúját. Az eset mintegy 5 kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy másik róka tetemét, melyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust. Az érintett térségben 90 napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, melyből Magyarországon mintegy 70.000 egyed él. Hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen, évente két alkalommal az állategészségügyi hatóság. Emellett a betegségtől való mentesség elérésében, illetve közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának is.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás. Ebben a küzdelemben hazánk – többek között a preventív hatósági intézkedéseknek köszönhetően – kifejezetten jól áll. 2015-ben klasszikus veszettség eset nem volt Magyarországon és 2016-ban is csak egy esetet regisztráltak. A hazánkkal szomszédos országok közül Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió pénzügyi támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program. E munkát Magyarország is aktívan segíti.

A NÉBIH 2016-ban figyelemfelkeltő kampányt indított, melynek célja a veszettséggel kapcsolatos ismeretterjesztés a lakosság körében. A program weboldalán részletes cikkek olvashatók többek között a betegség tüneteiről is annak érdekében, hogy a lakosság felismerje ezeket, és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé.

Néhány fontos tanács:

  • A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
  • Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!
  • Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
  • Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
  • Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
  • Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.

 

A betegséggel kapcsolatos további hasznos információk találhatók a NÉBIH veszettséggel foglalkozó honlapján: www.veszettsegmentesites.hu.


Kapcslódó tartalom:
A közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >

2026. július 15, szerda

Módosította az Európai Bizottság az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és a végrehajtást támogató dokumentumokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR által érintett piaci szereplőket és kereskedőket, hogy az Európai Bizottság július 13-án több, az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató intézkedést publikált. A módosítások érintik az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és az EUDR Információs Rendszer működésének technikai szabályait. Továbbá megjelent az útmutató (Guidance) frissített változata, valamint az EUDR GYIK frissített verziója is.

Tovább >