null Utcatárlatot nyitott a Nébih

Utcatárlatot nyitott a Nébih

2022. augusztus 30, kedd

Az élelmiszerpazarlás témájáról szóló alkotásokból nyitott utcatárlatot 2022. augusztus 30-án II. kerületi központjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az elgondolkodtató rajzok a hivatal Maradék nélkül programjának nyári rajzpályázatára érkezett legjobb pályaművekből kerültek ki. Az október végéig tartó utcatárlat célja, hogy a rajzok előtt elidőző járókelőket megszólítsa, és arra sarkallja őket, mielőtt legközelebb ételt dobnak ki, gondolják végig, hogyan lehetett volna megelőzni, hogy az a kukában végezze.

Az élelmiszerpazarlás az egyik legjelentősebb fenntarthatósági probléma, amely nemcsak környezeti, de erkölcsi és gazdasági kérdéseket is felvet. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. Fejenként átlagosan 65 kg élelmiszerhulladékot termelünk évente csak otthonainkban, amelynek a fele elkerülhető lenne. Ha a teljes lakosság éves pazarlását tesszük mérlegre, akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át félmillió ember teljeskörű étkezését biztosítani tudnánk.

Olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség. A Nébih élelmiszerpazarlás-megelőzésre fókuszáló Maradék nélkül programja, kiemelt figyelmet fordít a gyermekkori szemléletformálásra, a jövő fogyasztóira. Nyári rajzpályázatának célja is az volt, hogy a gyerekek megismerjék az élelmiszerpazarlás problémakörét, környezetre gyakorolt hatását és a megelőzés lehetőségeit. A Maradék nélkül felhívására összesen 291 pályamű érkezett az ország 133 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb, legelgondolkodtatóbb alkotások láthatók az utcatárlaton.

A kiállítás megnyitójával összekötött díjátadón Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke a rajzok kapcsán kiemelte, hogy a kis alkotók épp úgy szemlélik az élelmiszerpazarlás problémakörét, ahogy azt mindenkinek kellene, és ez reményre ad okot a jövőre tekintve. Dr. Kasza Gyula a Maradék nélkül program vezetője hangsúlyozta, bízik benne, hogy a pályázaton résztvevő gyerekeknek köszönhetően a rendhagyó kiállítást megtekintő felnőttek is elgondolkodnak egy pillanatra, hogyan járulhatnak hozzá a pazarlás mérsékléséhez. Az ünnepélyes díjátadó különleges vendége Kliment Hajnalka, a váci Karolina Katolikus Általános Iskola pedagógusa volt, ugyanis az egyik pályázó róla készítette rajzát, Hajni néni, az ételmentő címmel. 

A kiállítás október végéig megtekinthető a II. kerületi Kitaibel Pál utca és Kis Rókus utca találkozásánál.

Díjazottak:
Alsós kategória első helyezés: Csonka-Szőke Villő - Nyár a kertemben, maradék nélkül, 2. osztályos (Szent János Katolikus Általános Iskola, Dabas)
Felsős kategória első helyezés: Pintér Apolka Erzsébet - Alternatívák, 5. osztályos (Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest)
Az alsós kategória közönségszavazás nyertese: Stenczel Zsófi - Kerüld az ételpazarlást!, 3. osztályos (II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel)
A felsős kategória közönségszavazás nyertese: Gulyás Anna - Lesz-e még?, 6. osztályos (Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola)
A legaktívabb iskola: A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola (39 pályázat)
További információk, hasznos oldalak:
Maradék nélkül program honlapja: https://maradeknelkul.hu/
Nébih Oktatási Programjának honlapja: https://nebihoktatas.hu/
Maradék nélkül Facebook oldala: https://www.facebook.com/maradeknelkul
Maradék nélkül Instagram oldala: https://www.instagram.com/maradek_nelkul/

Pályaművek


Fotók az utcatárlat megnyitójáról


Friss hírek

2024. december 20, péntek

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi hatóságok ahogy most, úgy a jövőben is minden hasonló esetet szigorúan szankcionál a magyar baromfiágazat védelme érdekében.

Tovább >

2024. december 20, péntek

Helyzetfelmérést tartott a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhelyen a Nébih

A Nébih szakemberei december 19-én felmérték a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhely állapotát, azonnali intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.

Tovább >