null Uniós összefoglaló a 2014-es élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztásokról

Uniós összefoglaló a 2014-es élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztásokról

2015. július 23, csütörtök

Magyarország élelmiszerbiztonsági szempontból továbbra is jól szerepel: az EU gyorsriasztási rendszerében tett bejelentések kevesebb, mint 0,9%-a kapcsolódott hazánkban előállított termékhez – derült ki az Európai Bizottság (EB) nemrég publikált jelentéséből. Az EB minden évben elkészíti összefoglalóját az élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerben (RASFF) megjelent értesítésekről. 2014-ben 114 magyar vonatkozású ügy került fel a RASFF-ba, amelyből 96 élelmiszerrel, 13 takarmánnyal és 5 élelmiszerrel érintkező anyagokkal volt kapcsolatos.

Az 1979 óta működő RASFF-rendszer egy olyan informatikai eszköz, amely elősegíti a tagállamok élelmiszerbiztonsági hatóságai közti gyors információáramlást, így kulcsszerepet játszik a magas szintű élelmiszerbiztonság megteremtésében és fenntartásában. A rendszernek köszönhetően számos élelmiszer-biztonsági kockázatot sikerült még azelőtt elhárítani, hogy a fogyasztóknak kára származhatott volna belőlük. Ilyen – hazánkat is érintő – ügy volt tavaly például az atropinos bébiétel, a mikotoxin szennyezett tönköly spagetti, vagy a hidrogén-peroxiddal szennyezett puding esete.

2014-ben összesen 3 157 bejelentést továbbított a brüsszeli RASFF központ a tagállamoknak, amelyből 751 riasztás, 410 a nyomonkövetést segítő tájékoztatás, 623 figyelemfelhívó tájékoztatás és 1 373 határ-visszautasítás volt. A riasztások száma 2013-hoz képest 25,3%-al nőtt, a többi kategóriában csökkenés tapasztalható.

A 2014. évi bejelentésekből 84% (2 663) vonatkozott élelmiszerre, 10% (309) takarmányra és 6% (185) élelmiszerrel érintkező anyagokra. A legtöbb ügy a patogén mikrobákkal (782), a megengedettnél magasabb növényvédőszer-maradékokkal (435) és mikotoxinokkal (383) foglalkozott.

A bejelentésekhez 5 910 utánkövető dokumentum is érkezett, ami 2013-hoz képest 11,8%-os emelkedést jelent. Az utánkövetések számának növekedése jelzi, hogy a hatóságok nagyobb gondot fordítanak a bejelentések még alaposabb kivizsgálására, az intézkedések meghozatalára, valamint az érintettek tájékoztatására.

Magyar vonatkozású RASFF ügy 114 volt 2014-ben, amelyből 96 élelmiszerrel, 13 takarmánnyal és 5 élelmiszerrel érintkező anyagokkal foglalkozott. A legtöbb hazai ügy a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, étrend-kiegészítők összetételével és szennyezettségével (35 eset) volt kapcsolatos. Egyéb élelmiszerekben patogén mikrobák jelenlétével (14 eset) és ipari szennyezők – például dioxin – jelenlétével (11 eset) volt gyakrabban probléma.

A RASFF-on megjelent 36 magyar származású termékre vonatkozó kifogás közül 9 eset harmadik országban gyártott, magyar kereskedő által az EU-ban forgalomba hozott terméket érintett. A további 27, ténylegesen Magyarországon előállított kifogásolt termék az összes RASFF bejelentésnek kevesebb, mint 0,9%-a volt.

A tavalyi év egyik újdonsága, hogy – az ún. lóhús (hamisítási) botrányhoz hasonló esetek megelőzése érdekében – a Bizottság az élelmiszer csalás/hamisítás hálózat (FFN) létrehozásáról döntött. Emellett az Európai Bizottság a RASFF 35. születésnapján, elindította a kifejezetten a fogyasztóknak szóló felületét, amelyen a visszahívott termékekkel kapcsolatos legfrissebb (elmúlt négy hét) információkat teszik közzé.

A 2014. évi angol nyelvű RASFF jelentés elérhető itt.

 

Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság

Kapcsolódó anyagok:
Közlemény letölthető formában
RASFF infografika


Friss hírek

2024. december 20, péntek

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi hatóságok ahogy most, úgy a jövőben is minden hasonló esetet szigorúan szankcionál a magyar baromfiágazat védelme érdekében.

Tovább >

2024. december 20, péntek

Helyzetfelmérést tartott a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhelyen a Nébih

A Nébih szakemberei december 19-én felmérték a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhely állapotát, azonnali intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.

Tovább >