null Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm

Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm

2024. december 11, szerda

Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm, avagy a tej útja című installációja a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A látogatók egy élethű tehén és borja segítségével, interaktív módon ismerkedhetnek meg a tejtermelés legfontosabb tudnivalóival. Az installációt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének és a Nébih Oktatási Programjának edukatív plakátjai színesítik.

Új helyszínen, megújult tartalommal nyílt meg a Nébih szemléletformáló eszköztárának egyik legkedveltebb eleme a Nébih Farm, mely a kisiskolás korosztály számára mutatja be a tej „útját” a farmtól az asztalig. A látogatók megismerhetik a folyamathoz kapcsolódó legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködése révén az OKOSTÁNYÉR® táplálkozási ajánlásról, ezen belül pedig a tej és tejtermékek étkezésünkben betöltött szerepéről is átfogó képet kapnak. 

Az élményközpontú látogatás során a gyerekek megtudják, hogyan kerül a tej a poharukba, milyen típusú tejeket kaphatnak a boltokban, de azt is láthatják, hogy milyen gabonákat esznek a tehenek. A Farmon lehetőség nyílik a tehénfejésre is: a vállalkozó szelleműek saját maguk győződhetnek meg arról, hogy a fejés nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. 

A Mezőgazdasági Múzeumba látogató iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján – interaktív tanórán is részt vehetnek a Nébih Oktatási Program szakemberei segítségével. A foglalkozáson játékos formában nyerhetnek bepillantást az élelmiszerlánc különböző területeibe, továbbá megismerkedhetnek az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok mellett a tudatos élelmiszerfogyasztás elveivel is. Az önállóan érkező csoportok pedagógusait a Nébih Oktatási Program weboldalán elérhető (https://nebihoktatas.hu/nebih-farm/) óravázlat és prezentáció segíti a téma bemutatásában, feldolgozásában.

A Nébih Farm további fontos eleme az a rövid oktatófilm, amely bemutatja a tejtermelés folyamatának lépéseit, a tehén fejésétől kezdve a tej csomagolásán keresztül egészen a boltokba kerüléséig. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan biztosítják a szakemberek a tej minőségét és biztonságát, valamint megismerkedhetnek a modern tejfeldolgozási technológiákkal. 
A Nébih Farm a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításaira vásárolt belépőjeggyel látogatható.

További információ:
Nébih Oktatási Program: https://nebihoktatas.hu/nebih-farm/ 
Magyar Mezőgazdasági Múzeum: https://www.mezogazdasagimuzeum.hu/kiallitasok/nebih-farm-avagy-a-tej-utja 
OKOSTÁNYÉR® táplálkozási ajánlás: www.okostanyer.hu

Friss hírek

2026. szeptember 22, kedd

A kardvirág hagymagumók utóvizsgálatának eredményei

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2026 tavaszi szezonális ellenőrzése során a kiskereskedelemben forgalmazott kardvirág (Gladiolus sp.) hagymagumókat is vizsgálta. Ennek keretében a szaporítóanyag utóellenőrzésére is sor került, melynek célja a forgalomba kerülő kardvirág szaporítóanyagok fajtaazonosságának, fajtatisztaságának és egyéb tulajdonságainak ellenőrzése volt. A Nébih szakemberei által végzett vizsgálatok eredményeit az alábbiakban ismertetjük.

Tovább >

2026. szeptember 21, hétfő

Megszűntek az ASP miatt kijelölt megfigyelési körzetek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a korábban házisertésben megállapított afrikai sertéspestis (ASP) okán kijelölt megfigyelési körzeteket. A feloldott körzetek, az Európai Unió járványügyi regionalizációja alapján, beolvadnak a korábban kijelölt III. típusú, korlátozás alatt álló területbe. A járványvédelmi előírások betartása továbbra is kiemelten fontos, hiszen újabb ASP kitörés házisertésállományban nincs, a vaddisznóállományban azonban változatlanul jelen van.

Tovább >