null Sikerrel zárult a CCMAS első webináriuma

Sikerrel zárult a CCMAS első webináriuma

2020. december 2, szerda

A FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS) 2020. november 23-25. között tartotta első virtuális szakmai találkozóját. A résztvevők száma a rendezvény mindhárom napján meghaladta a 200 főt, a világ minden tájáról jelentkeztek be érdeklődők.

A nemzetközi szervezet szabványrendszereinek laboratóriumi kérdéseit összefogó szakbizottság éves találkozóinak 1972 óta Magyarország ad otthont, azonban a 2020-as ülés a koronavírus miatt elmaradt, és egyelőre az sem tűnik biztosnak, hogy jövő év májusában sikerül Budapesten megtartani az ülést. A házigazda ország azonban nem szerette volna, ha a 2020-as év „CCMAS-esemény” nélkül zárul, ezért a Codex Titkárságával egyetértésben a szervezeten belül elsőként, egy háromnapos webinárium megszervezése mellett döntött.
A rendezvény első napján a kilenc legfontosabb szabványosító szervezet, úgymint az ISO vagy az AOAC 11 képviselője tartott beszámolót a szervezetükben jelenleg folyó legjelentősebb munkákról, míg a következő két nap a legutóbbi CCMAS ülések eredményeként kidolgozásra szánt témákról szólt. A témacsoportok vezetői ismertették az elektronikus munkacsoportokban elért eredményeiket, így a résztvevők előadásokat hallhattak a mérési bizonytalanságról szóló útmutató felülvizsgálatáról, a mintavételi szabályok kialakításáról, a vizsgálati módszerekről szóló szabványgyűjtemény átalakításáról, valamint a gabona-, tejipar és zsírok-olajok területén az új mérési módszerek bevezetéséről és a módszergyűjtemény áttekintéséről. A beszámolókat rövid szakmai viták és kérdések követték, amelyek mentén a témacsoportok vezetői folytatják a megkezdett munkát, és ennek megfelelően nyújtják be munkadokumentumaikat a következő ülésszakaszra.
A virtuális találkozón több olyan ország képviselői is részt tudtak venni, akik más esetben a távolság miatt nem tudták képviseltetni magukat a budapesti üléseken – a visszajelzések alapján a hallgatóság jelentős része most először kapcsolódott be a CCMAS munkájába. A webinárium hanganyaga, valamint az előadások hamarosan elérhetővé válnak a CCMAS honlapján.
A FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottság 41. ülését 2021. május 17-21. között rendezi meg Magyarország – ha a lehetőségek engedik, Budapesten, de ha ez a járványhelyzet miatt nem megvalósítható, a CCMAS hivatalos virtuális találkozó formájában keretein belül folytatja munkáját.
 


Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >