null A koszos hűtőszekrények alulértékelt kockázatai

A koszos hűtőszekrények alulértékelt kockázatai

2026. március 12, csütörtök

A Bécsi Állatorvostudományi Egyetem tanulmánya szerint a hűtőkben található, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő mikroorganizmus-közösségek ellen fontosabb a hűtőszekrények tisztítása, mint a hőmérséklet-szabályozás.

A nemzetközi irányelvek a kórokozó mikroorganizmusok szaporodásának korlátozása érdekében a háztartási hűtőszekrények 4-5 °C alatti működtetését javasolják, ugyanakkor kevés útmutatást adnak a higiéniai gyakorlatokra vonatkozóan. A tanulmányban 45 háztartási hűtőszekrény belső felületéről vett minta elemzése során nemcsak baktériumokat és gombákat azonosítottak faji szinten, hanem számszerűsítették a mikrobiális terhelést és jellemezték az antimikrobiális rezisztencia (AMR) géneket is. 

A vizsgált hűtőszekrényeknek mindössze 38%-a működött az ajánlott, 5 °C alatti hőmérsékleten, 24%-uk hőfoka pedig még a 7 °C-ot is meghaladta, ami az élelmiszeripar és a kutatók szerint is a „legrosszabb forgatókönyvnek” számít. Önmagában a hőmérséklet azonban nem gyakorolt jelentős hatást a mikrobiális sokféleségre, az alacsonyabb hőmérsékletű hűtőszekrények nem nem bizonyultak automatikusan mikrobiológiailag „tisztábbnak”. Ehelyett a legfontosabb tényezőnek a tisztítás gyakoriságát, pontosabban az utolsó tisztítás óta eltelt időt találták. Az eredmények szerint tehát a higiéniai gyakorlatoknak tartósabb hatásuk van, mint a rövid távú hőmérséklet-különbségeknek, amit a fogyasztói ajánlások gyakran figyelmen kívül hagynak. A hosszabb ideig nem tisztított hűtők magasabb mikrobiális terhelést, alacsonyabb fajdiverzitást és néhány jól alkalmazkodó mikroorganizmus dominanciáját mutatták. A hűtőszekrény mikrobiomjában elsősorban a hidegtűrő, élelmiszerekkel összefüggő baktériumok domináltak, mint az Acinetobacter, a Pseudomonas, a Psychrobacter és a Brochothrix, amelyeket az erjesztett élelmiszerekből és az emberi bőrflórából származó mikroorganizmusok egészítettek ki — írja a Food Safety Magazine. 

Aggasztó módon a vizsgált hűtők 60%-ában potenciálisan patogén baktériumok jelenlétét is kimutatták (a leggyakoribb a Bacillus cereus, illetve a Staphylococcus aureus volt). Az eredmények arra utalnak, hogy ebben a keresztszennyeződés – például a csomagolatlan élelmiszerek elhelyezése vagy a kézi érintkezés révén – központi szerepet játszik. Szintén aggályos volt az AMR gének jelenléte számos hűtőszekrényben. 

Figyelemre méltó, hogy egyértelmű kapcsolat mutatkozott a hűtő kora és a rezisztenciagének terhelése között: a régebbi készülékek szignifikánsan nagyobb rezisztómákat (egy adott környezetben, például az emberi bélflórában található összes AMR gén) mutattak, valószínűleg a stabil biofilmek hosszú távú felhalmozódása miatt. Az eredményeket az LWT folyóiratban tették közzé.


Friss hírek

2026. április 16, csütörtök

Súlyos szembetegséget okozhatnak a nyers tengeri herkentyűk

Egyre jobban terjed egy szokatlan, vírusos eredetű szembetegség, melyet feltehetően nyers tengeri herkentyűk fogyasztása okoz.

Tovább >

2026. április 15, szerda

Egy hagyományos japán étkezési mód segíthet az egészségesebb életmód fenntartásában

Az egyre népszerűbb hara hachi bu egyszerű, mégis hatékony módja lehet az egészség javításának és az étellel való kapcsolat újragondolásának.

Tovább >