null Rafinált tűzifacsalókat ért tetten a Nébih

Rafinált tűzifacsalókat ért tetten a Nébih

2023. július 12, szerda

Több helyről is jelentették azokat a csalókat a Nébih-nél, akik valósnak tűnő, a szükséges azonosítókkal is ellátott szórólapokon hirdettek tűzifaeladást. A hatósági ellenőrzés végül kiderítette, hogy a szórólapon szereplő minden adat hamis. Az eset is bizonyítja, a csalók egyre jobban igyekeznek a legális kereskedés látszatát kelteni, így a vásárlók részéről ma már elengedhetetlen az éberség és az adatok előzetes ellenőrzése.

A tűzifaeladást hirdető szórólapon EUTR azonosítóval, nevekkel, telefonszámokkal, a hatóságinál minimálisan magasabb árakkal és évtizedes tűzifa kereskedelmi tevékenységre való hivatkozással próbálták megnyerni a vásárlók bizalmát. A csalók telefonos érdeklődéskor azt is jelezték, hogy szívesen megmutatják az erdőt, ahonnan a faanyag származik. A Nébih-hez érkezett bejelentések alapján volt, aki a szórólap adatai és a készséges hozzáállás miatt meg is rendelte a fát. Az áru megérkezésekor azonban észlelte, hogy a kiszállított faanyag mennyisége kisebb, mint amennyiben az adott árért megegyeztek, ezért visszautasította az áru átvételét.

A Nébih felügyelői a hatósági nyilvántartások ellenőrzésével és telefonos próbavásárlással igazolták a bejelentők gyanúját: a szórólapokon olvasható azonosítók egytől-egyig hamisnak bizonyultak. A csalók adatai felkerültek a jogszerűtlen hirdetések közé. 

Az eset azt is bizonyítja, hogy a csalók figyelemmel kísérik a Nébih felhívásait, és próbálnak azokhoz alkalmazkodva, valósnak látszó adatokkal és hitelesnek tűnő dokumentumokkal a vásárlók bizalmába férkőzni. Ezért nagyon fontos, hogy tűzifa vásárláskor a meggyőzőnek ítélt hirdetéseket is gondosan ellenőrizzék a vásárlók. A jogszerű tűzifa értékesítés egyik alapvető dokumentuma az EUTR azonosító, ami könnyen ellenőrizhető előzetesen a Nébih honlapján: a FELIR azonosító alapján megnevezésű rovatban.

Amennyiben valótlan adatot találnak a hirdetésben, jelezzék a hatóságnak. Ha pedig a kiszállítás közben kezdenek csalásra gyanakodni, utasítsák vissza a tűzifa átvételét.

A témában további hasznos javaslatok olvashatóak az alábbi cikkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/jotanacsok-a-tuzifavasarlashoz-az-atveresek-elkerulese-erdekeben

Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >