null Országos parlagfű helyzetkép (2024.10.11.)

Országos parlagfű helyzetkép (2024.10.11.)

2024. október 18, péntek

Október első két hetében is folytatódott a változékony, jellegzetesen őszi időjárás.

Bár előfordultak enyhe, kifejezetten meleg napok is, a nappali és éjszakai hőmérsékleti átlagok alakulásából látszik, hogy egyre hűl az idő, ez főleg az elmúlt néhány napban volt érzékelhető. Október első két hete bővelkedett napsütéses és csapadékos napokban is egyaránt. Országszerte előfordultak esőzések, azonban a legnagyobb mennyiségben a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben hullott csapadék. A nyár legnagyobb részében tartó nagymértékű szárazság hatására kiszáradt talaj a jelenlegi időszakban kezdett számottevően feltöltődni újra nedvességgel. A vegetációs időszak első felében uralkodó meleg, csapadékos időjárás optimális feltételeket biztosított a parlagfű növekedéséhez, fokozta a vegetatív fejlődést, a későbbi, júliustól tartó száraz időszak pedig a generatív stádium irányába mozdította a növényeket, sőt már a parlagfű egyedeken is gyakran lehetett aszálytüneteket észlelni. A jelenlegi csapadékosabb, de hűvös időjárás már kevésbé kedvező a parlagfű csírázásához. 
Október második hetében a parlagfüvek fejlettségi állapota továbbra is változatos képet mutat az országban. A parlagfüvek nagysága a sziklevelestől a 200 cm-es magasságig terjed. Az egész országban a termésfejlődés és a termésérés fenológiai állapot az uralkodó. A főhajtáson a virágzati tengely hossza általában 5-35 cm közötti. A parlagfüvek túlnyomó többsége elvirágzott, szinte már csak az újrasarjadt, és a későn kelt egyedeknél figyelhető meg virágzás. A pollenszórás mértéke országszerte lecsökkent, a levegőben a pollenkoncentráció alacsony szinten van, amihez az elmúlt időszak csapadékos időjárása is nagyban hozzájárult. Több vármegyében a legfejlettebb egyedek már szórják az érett magvaikat. Az őszi csapadék hatására szórványosan ismét látható frissen kelt parlagfű növény. A kelési időszak elején kelt növényeknél már jól láthatók a növényelhalás tünetei. A virágzati tengely sok helyen felkopaszodott, a porzós fészkek egy része lehullott. A leveleknél pedig részleges száradás következett be. 
A szántóföldeken a folyamatos betakarítások, valamint vetés előkészítési munkálatok révén a parlagfűvel fertőzött területek nagysága jelentősen csökkent.
A nyári betakarítású növények tarlói többségében parlagfűvel gyengén vagy közepesen, helyenként erősen voltak fertőzöttek, de mostanra kevés hántatlan tarló maradt az ország területén. Az aratás kezdeti időszakában a betakarítás után a nyár eleji csapadékosabb időjárás kedvező volt a parlagfű csírázásához, a betakarítást követően pedig az addig állományban lévő, a fedettség miatt akadályozott növekedésű parlagfű intenzív növekedésnek indult. A nyári betakarítású kultúrnövények tarlóinak nagy részén a betakarítást követően a gazdálkodók elvégezték a tarlóhántást, ahol azonban a talajmunkát gyengébb minőségben végezték, ott jelentős parlagfűfertőzés volt megfigyelhető. A betakarítási időszak kezdetén még volt elég nedvesség a talajban a tarlóhántás elvégzéséhez. Július közepétől azonban és a száraz, nagyon meleg időjárás az ország nagy részén nem tette lehetővé a jó minőségű tarlóhántást. Az idei évben nagyobb volt a gyomirtószeres tarlókezelést választók aránya. A szeptemberben megérkező csapadékban bővelkedő időjárásnak köszönhetően már ismét lehetett megfelelő minőségű gépi talajmunkát végezni. Már csak elvétve lehet találni parlagfüves tarlót, ahol az egyedek általában 20-70 cm magasak és többnyire már magot érleltek.
Az őszi káposztarepce vetéséhez korábban a száraz talajviszonyok mellett főként a lokális csapadék érintette területeken lehetett talajmunkát végezni. A szeptember első felében lehullott nagy mennyiségű csapadék után szintén végeztek talajelőkészítést, de ekkor az optimális vetésidőnél csak később lehetett elvetni a kultúrnövényt.  Az azóta hullott csapadék a már elvetett káposztarepce fejlődésére kedvező hatással volt. A vetés befejeződött, a repceállományok többségében 4 és 8 leveles állapot közötti fejlettségűek. Az őszi kalászosok talaj-előkészítési és vetési munkálatai folyamatban vannak. Az elmúlt időszakban lehullott csapadék hátráltatta a vetési munkálatokat, de a már elvetett állományok gyors, egyenletes kelését elősegítette. A korábban vetett őszi búzák már 1-2 leveles fejlettségűek.
A napraforgó barnaérés-betakarított termés fázisban van. A vegetációs időszakban a napraforgó gyomirtása sikeresnek volt mondható. Áprilisban nagyobb mennyiségű csapadék csak a Dunántúl nyugati, délnyugati részére érkezett, ezeken a területeken az alapkezelések többnyire megkapták a szükséges mennyiségű bemosó csapadékot, így hatékonyan irtották a parlagfüvet is. Az ország nagy részén viszont a tavaszi időjárásban voltak száraz periódusok, különösen az Alföldön, ezért az alapkezelések egy része nem kapta meg a szükséges bemosó csapadékot. Emiatt és a korábbi évek tapasztalatainak megfelelően a termelők a napraforgó területek nagy részén herbicid toleráns fajtákat vetettek (imidazolinon vagy tribenuron-metil toleráns hibridek), és állománykezelésre alapozták a parlagfű elleni védekezést. Tavasszal erős volt a parlagfű fertőzési nyomás, emiatt sok helyen kellett késői posztemergens kezelést végezni. Az állományok többségében parlagfűfertőzés nem volt jellemző. Sok helyen mechanikai módon is megtörtént a sorközök gyommentesítése. A megfelelő tőszámmal rendelkező állományok záródtak, azonban az aszály a napraforgóval vettet területeket is erőteljesen érintette. Fenológiai fejlődését felgyorsította a júliusban beköszöntött forróság, erőteljes száradást, gyors lombvesztést idézett elő a kultúrnövénynél, ami csökkentette a gyomelnyomó képességet. Az aszály által legjobban sújtott térségekben kényszerérés következett be. Parlagfű leginkább a táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókban, hiányosan kelt részeken, kiritkult területeken és a nem megfelelően gyomirtott állományokban volt megfigyelhető nagyobb egyedszámban. Helyenként előfordultak olyan táblák, ahol a parlagfű túlnőtte a napraforgót. A termőterület jelentős részén a gazdálkodók az állományszárítás lehetőségével is éltek, bár az aszály következményei miatt a korábbi éveknél lényegesen kisebb területen. A deszikkálás az érésgyorsítás mellett gyomirtásként is funkcionált, emellett a parlagfű leszáradásával a pollenszórás is megszűnt. A napraforgó betakarítása a végéhez közeledik az országban, bár az elmúlt időszak esőzései hátráltatták azt. A betakarítással tovább csökken a parlagfű előfordulása, a tarlók elmunkálása zajlik az őszi vetésekhez.
A kukorica fejlettsége teljesérés, növényszáradás és betakarított termés közötti. Tavasszal a Dunántúl nyugati, délnyugati részén a preemergens kezelések túlnyomó részben megkapták a szükséges mennyiségű bemosó csapadékot, így ezek a területek többnyire gyommentesek. A területek többségén azonban a gazdálkodók a korai posztemergens és posztemergens kezelések mellett döntöttek. A kukorica állománykezelések a táblák többségén sikeresek voltak, parlagfű ellen is hatékonynak bizonyultak. Sok gazdálkodó nem csak kémiai, hanem mechanikai gyomirtást is végzett, amivel a nyár eleji esős időszak utáni talajtömörödöttség problémáját is kezelték. Ezután a nyár második felében hazánk területén tapasztalható nagyfokú aszály a kukorica leveleinek gyors és erőteljes leszáradását okozta. Az ország nagy részén (különösen az Alföldön) a legtöbb helyen a kukoricaállományok teljesen elszáradtak vagy szinte teljes lombszáradás következett be és a szárazság kényszerérést okozott. A nagy szárazság miatt a csőképződés is sérült. A száradás miatt jelentősen romlott a kukorica gyomelnyomó képessége, de a táblák döntően parlagfű mentesek, vagy csak kis mennyiségben, elvétve található parlagfű. Jelentősebb parlagfű fertőzés elsősorban a táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókban, hiányos kelés esetén, kiritkult táblarészeken, és néhány sikertelenül gyomirtott területen fordul elő. A növényszáradás, kényszerérés miatt a szokásosnál korábban kezdődött a szemeskukorica betakarítása az országban, jellemzően nagyon gyenge termésátlagokkal. A kukorica betakarítás folyamatban van, a megyék többségében már a végéhez közeledik.
Az ültetvényekben a parlagfűfertőzés mértékét jellemzően az ültetvény kultúrállapota határozza meg, így változatos képet mutat. A vegetációs időszak során folyamatosak voltak a mechanikai sorközművelések, valamint a glifozátos sorkezelések, ezek mérsékelni tudták a parlagfű előfordulását. Amelyik ültetvényben a gyomirtást eddig megfelelően végezték, ott többnyire parlagfű nem található vagy csak kis mennyiségben fordul elő. Az ország legnagyobb részén ez az állapot jellemző, viszont helyenként az elhanyagolt ültetvények, mezsgyék, friss telepítések problémát jelentenek. Ezekben a gyomirtások elmaradása miatt a parlagfű nagyméretű, fejlett, termést érlelő egyedei fordulnak elő. A szőlőültetvényekben a szokásosnál korábban megkezdődött szüreti időszak miatt kisebb területen tudták elvégezni a gyomirtást, emiatt a szőlőültetvények parlagfű fertőzöttsége az ilyenkor megszokottnál magasabb. Helyenként még most is folyamatban vannak a gyomirtási munkálatok.
A parlagfű legnagyobb mennyiségben táblaszéleken, táblák szegélyében, sikertelenül gyomirtott területeken, kiritkult táblarészeken, parlagon hagyott területeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, ruderáliákon, utak szélén, árokpartokon, elhanyagolt zártkertekben, beruházási területeken fordul elő.
Általánosan jellemző, hogy a mezőgazdaságilag nem művelt területeken találhatóak a legnagyobb méretű, legfejlettebb parlagfüvek. A nyár második felében jellemző forró és csapadékmentes időjárás a vegetatív fejlődést és az újrahajtást mérsékelte és a generatív irányba tolta el a növények fejlődését, gyakran a kisméretű példányok esetében is. A ruderáliákon a termést érlelő-magot hozó egyedek a leggyakoribbak. A közutak mentén rendszerint folyamatosan végzik a kaszálásokat. A már lekaszált területeken megfigyelhető újrasarjadó parlagfüvek virágoznak még ezeken a területeken. Az ősz folyamán eddig hullott csapadék hatására előfordul néhány frissen kelt parlagfű is.


Friss hírek

2024. szeptember 30, hétfő

Országos parlagfű helyzetkép (2024.09.27.)

A szeptember második hetében érkezett hidegfrontot, mely jellegzetesen őszi, napokig tartó esős időjárást hozott, fokozatosan enyhébb, mérsékelten meleg idő váltotta fel.

Tovább >

2024. szeptember 3, kedd

Országos parlagfű helyzetkép (2024.08.30.)

Az elmúlt két hétben is folytatódott a júliusban is jellemző meleg, forró, aszályos időjárás. Kis kiterjedésű helyi záporok, zivatarok, az érintett kisebb területeken átmenetileg enyhítették a szárazságot, a csapadék mennyisége viszont területileg nagyon változó volt.

Tovább >