null Nyeregbe szállt a Szupermenta: lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

Nyeregbe szállt a Szupermenta: lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

2026. április 29, szerda

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.

A Nébih szakemberei lovak sportteljesítményét támogató, mentolt tartalmazó gyógyhatású termékeket és ápolószereket vizsgáltak a Szupermenta tesztjén. Összesen 16 termék került nagyító alá, melyek között volt gél, zselé, valamint emulzió is. Kiszerelésüket tekintve 200 és 500 ml, valamint 180 és 2000 g között mozogtak. Két terméket külföldi internetes áruházból szereztek be. Fontos tudni, hogy ezek a termékek nem rendelkeznek Magyarországon a forgalmazáshoz szükséges engedéllyel, ezért alkalmazásuk nem jogszerű, és fokozott kockázatot jelent az állatokra.

A laboratóriumban mikrobiológiai vizsgálatokon ellenőrizték mikroorganizmusok jelenlétét a termékekben.
A kapott mérési eredmények alapján a szakemberek megfelelőnek értékelték azokat. A teszt folyamán megmérték a termékek mentol- és pH-tartalmát is, és összevetették a rendelkezésre álló dokumentációkkal. Jó hír, hogy az eredményeket a legtöbb esetben rendben találták. Ahol volt jelentősebb eltérés, ott a szakemberek értesítették a forgalmazót a hiba javítására. Szerencsére ez a különbség nem jelent állategészségügyi kockázatot.

A hatósági szakemberek a jelölésvizsgálat során ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint például: a gyártó és forgalmazó neve és címe, a gyártási és a nyilvántartási szám – szerepelnek-e a címkéken. Kiderült, hogy három termék engedély nélkül volt forgalomban az ellenőrzés idején, ezért az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárás indult. A forgalmazók időközben pótolták a hiányosságokat, illetve megszüntették a jogszabályellenes forgalmazást. 

Jellemző jelölési hiba volt, hogy a lejárati időt nem megfelelően tüntették fel, több esetben hiányzott a címkéről a „Kizárólag állategészségügyi vagy állatápolási célra!” felirat, valamint néhány esetben ugyancsak hiányolták az ellenőrök a célállatfaj vagy a tárolási előírások feltüntetését. Előfordult az is, hogy bár a kötelező adatok többsége szerepelt a csomagoláson, azok nem egyeztek az engedélyezett termékismertetőben foglaltakkal. A Nébih munkatársai felszólították az érintett forgalmazókat a hibák javítására. A bírságok együttes összege mintegy 120.000 forint volt.

A Szupermenta kedveltségi vizsgálatán szakértők és laikusok pontozták a termékeket ezúttal egy kérdőív segítségével értékelve azokat a csomagolás, valamint a csomagoláson feltüntetett információk alapján. A hatósági és a kedveltségi vizsgálat eredményeképpen tizenegy termék megfelelt, öt termék pedig nem megfelelt minősítést kapott. 

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/uj-terepre-nyargaltunk-lovaknak-szant-termekeket-vizsgaltunk/


Friss hírek

2026. szeptember 30, szerda

Magvas kérdések, megnyugtató válaszok – hullámos papagájoknak szánt eledeleket tesztelt a Szupermenta

Madáreledeleket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc‑biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta programban. Összesen 19, hullámos papagájoknak szánt eledel hatósági ellenőrzésére került sor. Biztonsági és minőségi szempontból jól vizsgáztak, ugyanakkor négy termék jelölése nem felelt meg teljesen az előírásoknak. A hatósági felügyelők intézkedtek a felmerülő hibák miatt. A laboratóriumi és a kedveltségi vizsgálat összesített eredménye alapján kialakult a hullámos papagájoknak szánt eledelek rangsora is.

Tovább >

2026. szeptember 17, csütörtök

Babavizeket vizsgált a Nébih legújabb Szupermenta terméktesztjén

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a magyar előállítású babavizeket vizsgálták a Szupermenta termékteszt programban. Élelmiszerbiztonsági szempontból mindegyik megfelelt az előírásoknak. Egy termék összes ásványianyag-tartalma meghaladta a jogszabályban meghatározott mennyiséget, ezért ezt nem lehet csecsemőtápszer készítésére alkalmas természetes ásványvízként forgalmazni. A hatósági felügyelők eljárást indítottak a termékkel szemben.

Tovább >