null Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

2017. október 18, szerda

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.

    Zsigó Róbert a laboratórium vizsgálati bemutatóval egybekötött bejárásakor elmondta: a minta beérkezésétől a vizsgálati eredmény kinyomtatásáig mintegy öt óra telik el, ami európai viszonylatban is kiemelkedő eredménynek számít.
    A megújult debreceni laboratórium a legnagyobb kockázatúnak ítélt ukrán és román határ melletti területekről beérkező minták esetében 24-36 órára rövidíti le a vaddisznó kilövése, vagy az elhullott állat megtalálása és a vizsgálati eredmény kiadása közti időt, ami remélhetőleg az elkövetkező időszakban is biztosítja a betegségek feltartóztatását hazánk határainál - ismertette.
    Az államtitkár elmondta, hogy a Nébih Magyarországon egyedülálló, komplex laboratóriumi hálózattal rendelkezik, amit folyamatosan fejlesztenek. Az élelmiszerfelügyeleti díj 10 százalékát kötelezően fejlesztésre fordítják, ami az épületek korszerűsítése mellett a legmodernebb műszerek beszerzését is lehetővé teszi.
    Oravecz Márton, a Nébih elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: Debrecen mellett Budapesten és Kaposváron működtetnek állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumot.
    Abonyi Tamás, a Nébih állategészségügyi diagnosztikai igazgatóságának vezetője hozzátette: laboratóriumaikban 2016-ben összesen 65 ezer vizsgálati megrendelést iktattak, ebből 19 ezret Debrecenben.
    Ez csaknem egymillió minta vizsgálatát jelentette. Debrecenben mintegy 250 ezer mintából 500-550 ezer vizsgálati eredmény született tavaly - mondta el a szakember az MTI érdeklődésére.

Forrás: MTI

Fotó: FM és NÉBIH



Friss hírek

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >