null Megszületett egy újabb Magyar világsiker!

Megszületett egy újabb Magyar világsiker!

2015. június 19, péntek

A Nemzeti Bor Maraton rendezvénysorozat záró, értékelő sajtótájékoztatót tartott Budapesten, a budai Vendéglő a KisBíróhoz étteremben 2015. június 17-én délelőtt.

A magyar bor. A magyar sport. A magyar vidék. Ezekkel a hívószavakkal tavaly decemberben ugyanitt bemutatkozó Nemzeti Bor Maraton az év egyik legnagyobb közösségi élményének ígérkezett mind a sport és a borkedvelők számára. A célul kitűzött tervek sikerültek, az idei évben először megrendezett országos rendezvény sikerrel, és egy Magyar világrekorddal zárt.

A sajtótájékoztatót megnyitotta Dobor Dezső sajtófőnök, akinek rövid bevezetője után, Balla Attila programigazgató beszámolt az eredményekről. Köszönetét fejezte ki a támogatók és együttműködők irányába, majd elmondta:“Egy olyan összefogást sikerült építenünk, amelynek teljesítménye és színvonala méltó az elismerésre. Minden támogatónk, szakmai együttműködőnk, a saját területén kimagasló munkával járult hozzá, hogy a rendezvénysorozat sikerrel megvalósuljon.”

 

“Közel 9.000 futó résztvevő, 103 település, 11 kiemelt napi helyszín és azok színes programjai, melyekre több mint 20.000 ember volt kíváncsi, és egy világrekord. A világ leghosszabb maratonváltó világrekordja. 257 óra és 5 perc folyamatos futás 2581 km-en, Magyarország mind a 22 borvidékén. Ez az első évi mérlegünk. A közös sikerünk.” - mondta a programigazgató. Kitért még arra is, hogy sok új fejlődési lehetőséget látnak már most, komoly attrakciók és ötletek jelentek meg a Nemzeti Bor Maraton rendezvénye körül a jövőt illetően. Ugyanis a közös siker eldöntötte, lesz II. Nemzeti Bor Maraton.

Dobák László, az AXA Bank értékesítési igazgatója, mint a Nemzeti Bor Maraton arany fokozatú támogatója azt emelte ki, hogy hatalmas emberi teljesítmények születtek, és büszkék rá, hogy már első alkalommal sikeresen tudtak együttműködni a közös célokért. “Bebizonyítottuk, hogy tudunk komoly összefogást teremteni, és jól szervezni.”

Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megbízott főigazgatója, aki szintén egy Arany fokozatú támogató képviseletében ült az asztalnál arról beszélt, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az első pillanattól tudott azonosulni a célokkal: “… bemutatni a helyi termékeket, a helyi borokat és többé válni ettől.” A 11 kiemelt helyszínen sikerült közel 100 helyi termelővel is bemutatkozni, amit önmagában is sikernek könyvel el a Kamara. “Személyesen is nagy élmény volt látni a helyszíneken, hogy milyen nagy örömöt nyújt a közös siker!” – mondta.

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a NÉBIH, mint modern hatóság nem csak a napi közigazgatási ellátásban kell szerepet vállaljon, hanem interaktív, személyes kapcsolatfelvételen keresztül is meg kell mutatkozniuk, melyre kitűnő lehetőséget biztosított a Nemzeti Bor Maraton. Szakmai programokkal és többek között a borhibák borbetegségek bemutatásával várták a kilátogatókat a rendezvény ideje alatt. “Azzal, hogy megismerik a fogyasztók, hogy mennyi apró hibalehetőséggel kell megküzdenie nap, mint nap a borásznak, nagyobbra és jobban értékelik a kiváló magyar borokat.” - tette hozzá Barátossy Gábor.

Domján Zsuzsanna, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárságának titkárságvezetője köszönetét fejezte ki a Nemzeti Borkiválóság Programmal való együttműködés kapcsán, valamint továbbította Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárának gratulációját a sikeres rendezvényhez.

Czene Attila, olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke elmondta, komoly teljesítmény, hogy helybe vitte a rendezvény a szabadidősport és a kultúra lehetőségeit. Igenis van igény az emberek részéről a szabadidősport efféle megnyilvánulásaira is. “Az első évben megmozgatott 9000-es résztvevői létszám kiemelkedő a magyarországi szabadidősportok vonatkozásában”

Bock József, borász, a Nemzeti Bor Maraton borszakmai védnöke, a Villányi borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta: „A magyar bormarketing nagyon kevés volt az elmúlt 25 évben, de ez a rendezvény nagy lehetőség arra, hogy a magyar bormarketing előrelépjen!” – a személyes részvételén kívül öröm volt számára hallani és nyomon követni a 11 nap eseményeit.

Gere Attila villányi borász a Nemzeti Bor Maraton borszakmai védnöke arról beszélt, hogy: „Az első gondolatom az volt, amikor Attila megkeresett, hogy fantasztikus ötlet! … Nem volt kérdés, mellé állunk, Villány is mellé áll! … Gratulálunk hozzá!”

Koch Csaba, a Nemzeti Bor Maraton borszakmai nagykövete, aki maga is csapatával együtt végigfutotta a Hajós-Bajai borvidéket kiemelte: “Nagy köszönet a magyar borszakmának, akik a kezdetektől melléálltak a kezdeményezésnek”„még, ha eddig nem is mertünk ekkorát álmodni! Ennél nagyobb dolgot nem tehettünk a magyar szőlő-bor ágazatért ebben az évben!”

Tábor István, a borászportál.hu-t üzemeltető Trinety Media Kft. ügyvezetője elmondta, hogy szívesen kapcsolódtak vezető bormédiumként ehhez az illusztris, sokszínű kezdeményezéshez, és már most a további kapcsolódási és együttműködési pontokat keresik a Nemzeti Bor Maratonnal és betétrendezvényeivel, melyekkel ősztől már közösen lépnek a borkedvelő nagyközönség elé.

Ezután a Nemzeti Bor Maraton sikeresen teljesített rekordkísérletének diplomaátadására került sor, melyet Sebestyén István a rekord hitelesítését végző Magyar Rekord Egyesület elnöke adta át Balla Attila programigazgatónak, a világ leghosszabb maratonváltójának járó elismerő diplomát. Sebestyén hozzátette: „Egyetlen rekordkísérletben tulajdonképpen három rekord került felállításra.” Egyetlen maraton váltóval a legtöbb 9012 ember futása, ez a leghosszabb távon, 2581 km-en és a leghosszabb idő alatt 257 óra 5 perc teljesítve.

A sajtótájékoztató végén Balla Attila kihirdette a 103 résztvevő település különversenyének végeredményét, amelyet a lakosság arányához mérten legtöbb embert megmozgató település nyert el. Soltvadkert lett a győztes, akik a lakosság 4.61% mozgósították a világrekord kísérlethez. Különdíjat érdemelt és egyben második lett a versenyben Bátaszék, aki a település 3.98%-át állította rajthoz. A vidéki kistelepülés egy 200.000 Ft értékű média különdíjat nyert, amiben bemutatkozhat, mint település, valamint borvidéki termőhely.

Balla Attila zárásként a további tervekről beszélt, melyben szó esett az ősztől megújuló és tovább folytatódó Nagy Egyetemi Bortesztről, ami a Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvény volt már az idén is, az álaluk fejlesztett borértékelő mobilapplikációról, és az októberi II. Nemzeti Bor Maraton nyitányáról.

 

Forrás: nemzetibormaraton.hu


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >