null Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

2021. május 17, hétfő

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást. Az enyhítő intézkedés részleges, hiszen az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad. Fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, hiszen csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban.

Az országos főállatorvos 2021. május 14-én megjelent határozatával visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítést a járványhelyzet kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma 2021. április 13-a óta nem mutatott ki újabb madárinfluenza-fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

Az enyhítés mellett a járványvédelmi minimumfeltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak, továbbá ezután is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >