null Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka

Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka

2018. március 27, kedd

A korábbi évekhez hasonlóan idén március 1-jén is útjára indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amit Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelt el. A hatóság elsősorban a húsvéthoz kapcsolódó termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító élelmiszervállalkozásokat vizsgálja. A mustra félidejéig 2.135 ellenőrzést végeztek el a szakemberek és a szabálytalanságok miatt kiszabott bírság meghaladta a 7,3 millió forintot. A szezonra jellemző termékek mellett, az akció új elemeként, a tojásfestékeket is megvizsgálta a Nébih, ami igazán megnyugtató eredményt hozott.

Az egy évtizedes múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozat a tavaszi szezonban minden évben a Húsvét hétfőt megelőző időszakban zajlik. Az átfogó vizsgálatot az Földművelésügyi Minisztérium (FM) rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerláncban. Ahogy az ilyenkor kínált árucikkek is sokfélék, úgy a vizsgálat is széles spektrumú: a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményektől – különösen a sonkától – kezdődően, a tojáson át az édesipari termékekig, az alkoholos italokig, valamint a szezonális zöldség- és gyümölcsfélékig terjed.

Az ellenőrzés-sorozat első időszakában, azaz március 1-je és 18-a között felkeresett 1.958 létesítmény esetében összesen 5 alkalommal volt szükség az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására, s bár ez a szám csökkenést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest, a feltárt szabálytalanságok – és a velük összefüggésben alkalmazott bírságok – tekintetében romlott a helyzet. A szakemberek 74 esetben róttak ki bírságot, melynek összege meghaladja a 7,3 millió forintot.

A 2017-es tavaszi szezonális vizsgálat „félidős” adataival összehasonlítva, idén kevesebb higiéniai hiányosságot (az összes ellenőrzés 3,6%-ában) tapasztalt a hatóság. Az ellenőrzés alá vont termékek esetében több minőségi, valamint összetételbeli (3,4%) probléma adódott, mint egy évvel ezelőtt, a nyomon követhetőség viszont egyértelműen javult (2,2%-ról 1,3%-ra mérséklődött a hiányosságok aránya).

Idén első alkalommal a kereskedelemben kapható tojásfestékek ellenőrzésére is sor került. Az országszerte megmintázott 44 tojásfesték csomagból 126 különböző tojásfestéket vizsgált meg a Nébih laboratóriuma. Csupán egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott.

Örömteli hír, hogy a jelölés szerint csak természetes színezékeket tartalmazó tojásfestékekben a vizsgálatok valóban nem mutattak ki mesterséges színezéket. Egyes gyártók pedig külön jelölték, hogy a festékek nem tartalmaznak azoszínezékeket, amit a mérések is megerősítettek.  

A tavaszi szezonális ellenőrzés-sorozat, annak érdekében, hogy az ünnepek idején is kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a családok asztalára, egész Húsvét hétfőig tart.

Kapcsolódó anyagok:
tavaszi szezonális ellenőrzés (2018) eredményei - részjelentés


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >