null Legyen minden nap Állatok Világnapja!

Legyen minden nap Állatok Világnapja!

2015. október 5, hétfő

Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére október 4-e, az Állatok Világnapja. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szabad a gazdi kampányával és Látótárs projektjével azonban folyamatosan igyekszik felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, hogy minden nap az Állatok Világnapja szellemében teljen. Már maga a kezdeményezés is igazi közös munka ember és kedvenc között, hisz a Látótárs projekt kulcsszereplője Radar, a labrador kölyökkutya.

Assisi Szent Ferenc élete során azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. Ennek szellemében folytatja Szabad a gazdi szemléletformáló kampányát 2013 óta a NÉBIH, amelynek elsődleges célja a felelős állattartási kultúra színvonalának növelése hazánkban. A kampány idei alprogramja a Látótárs projekt, ami a vakvezető és más segítő kutyák kiképzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, ezzel is megkönnyítve a fogyatékkal élők mindennapjait.

A NÉBIH kezdeményezése lehetővé teszi, hogy az emberek Radar, a labrador kölyök vakvezető kutyává válásán keresztül megismerhessék a segítőkutya képzés folyamatát, de segít abban is, hogy felelős állattartóvá válhassunk. A Látótárs Projektben a NÉBIH együttműködik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájával (VKI), amely évente 10-12 kutyát képez ki vakvezetővé. Az igény azonban ennél sokkal nagyobb, hiszen jelenleg is 62 vak ember vár kiképzett kutyára. A VKI megfelelő anyagi támogatás mellett akár 20 kutyát is ki tudna képezni évente, ugyanis a kiképzés nagy gondosságot igénylő, hosszú és éppen ezért költséges folyamat. A NÉBIH kezdeményezésének nem titkolt szándéka követőket találni azon szervezetek és magánszemélyek körében, akik szintén fontosnak érzik az állatok és a rászorult emberek ügyét.

Emellett a NÉBIH www.szabadagazdi.hu kampányoldalán számos ismeretterjesztő kiadvánnyal, hírrel, érdekességgel és szakértői rovattal is segíti a jelenlegi és leendő állattartókat. Radar mindennapjait is ezen a weboldalon követhetik nyomon az érdeklődők.

Az Állatok Világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is mindennapjainkat. Ezt a szellemiséget követik a NÉBIH projektjei is, hogy minden nap az Állatok Világnapja szellemében telhessen.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2023. december 1, péntek

A Nébih idén is lehetőséget ad az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők számára az adatok előremenő bejelentésére

Az anyatehéntartás-támogatást igénylő állattartóknak a Nébih idén is segítséget nyújt a támogatás feltételeként megszabott, szaporítási eseményekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítésében. Az intézkedés jelentősen könnyíti az állattartók számára a támogatási rendeletben foglalt adminisztrációs feladataik teljesítését, mindamellett a legegyszerűbben továbbra is a webENAR felületen tehetnek eleget a kötelezettségnek.

Tovább >

2023. december 1, péntek

Tudatos hűtőhasználattal az élelmiszerpazarlás ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja idén karácsonyra különleges hűtőhasználati útmutatót állított össze, amely segítséget nyújt az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában. A kiadvány megjelenése alkalmából december 1. és 22. között értékes nyereményekért zajló kvízjátékban mérhetik össze tudásukat az olvasók a maradeknelkul.hu oldalon.

Tovább >