null Kutatók Éjszakája a Nébih élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriumaiban

Kutatók Éjszakája a Nébih élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriumaiban

2021. szeptember 30, csütörtök

Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére szolgál. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók, fejlesztők, intézmények sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára.

Szeptember végén is be lehetett pillantani a különböző tudományterületek titkaiba. A szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhetett a tudományos kutatás számos új eredményével. 

A Nébih élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriumai kilencedik éve vesznek részt az eseménysorozatban. Idén Kecskeméten, Kaposváron és Budapesten öt laboratóriumunk szervezett programokat. A szakmai érdeklődők mellett középiskolai osztályok, kisebb gyerekek számára is tudtunk mutatni érdekességet, újdonságot, hogy a többféle laboratóriumi szakterület mellett az élelmiszerbiztonság aktuális kérdésköreibe is betekinthessenek. 

A résztvevők játékos módon tesztelhették az ízlelő-, szagló- és színfelismerő képességeiket, így ismerkedve az élelmiszerek érzékszervi vizsgálataival. Kipróbálhatták, hogy amit látunk, azt el is hisszük-e, felismerjük-e az ételek, italok ízét, mire asszociálunk ízlelés közben.

A kromatográfia alapját képező színes oldatok szétválasztásába a jelenlévők is bekapcsolódhattak interaktív módon, ezen kívül megismerkedhettek a vizsgálati módszerekkel, mintaelőkészítési technikákkal és az élelmiszerekkel kapcsolatos hiedelmekkel.

Feltárult a mikroszkópok lencséi mögött rejtőző világ az élelmiszereink és a takarmányaink különböző összetevőit vizsgálva, ahogy a parányi élőlények kimutatására és a radioanalitika érdekességeire is rácsodálkozhattak a látogatók.

Azoknak, akik nemcsak a mikroszkopikus méretű gombák iránt érdeklődtek, lehetőség nyílt a vadon termő, ősszel megjelenő élő gombákat is megtekinteni egy fajbemutatón. A gombapárokról készült ismertető jelenleg is megtalálható a honlapunkon. https://portal.nebih.gov.hu/-/amit-a-vadon-term-o-gombakrol-tudni-erdemes

Előadásokat tartottunk az élelmiszerek összetételéről, hamisításáról és a velük érintkező anyagok és tárgyak szükségszerű kölcsönhatásáról.  Több bemutató is készült GMO témakörben, az egyik laborlátogatással volt egybekötve, a másik a csírázóképességről és a vetőmagok gombás fertőzéséről a Kutatók Éjszakája honlapján is megtalálható prezentáció formájában.

A programban a Nébih alábbi élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriumai vettek részt:
-    Kaposvári Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium, 
-    Kecskeméti Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium, 
-    Mikrobiológiai Nemzeti Referencia Laboratórium, 
-    Toxikológia Nemzeti Referencia Laboratórium és 
-    Analitikai Nemzeti Referencia Laboratórium.


Friss hírek

2026. szeptember 25, péntek

Októberi online képzések az EUDR információs rendszer használatáról

Az EU Bizottság októberben induló képzési időpontokat hirdetett meg az EUDR érintett szereplői számára. A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes mielőbb regisztrálni a jelenleg elérhető időpontok egyikére.

Tovább >

2026. szeptember 25, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 5 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 25 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >