null Közös gondolkodás, azaz élelmiszerpazarlás európai szemmel

Közös gondolkodás, azaz élelmiszerpazarlás európai szemmel

2023. március 28, kedd

Az élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatos javaslatcsomagot állított össze az EU uniós állampolgárok bevonásával. A 23 pontos program megalkotásában két magyar állampolgár vett részt. Az élelmiszerpazarlás terén eddig elvégzett tagállami munka egyértelmű elismerése, hogy a Nébih Maradék nélkül programjának vezetőjét is felkérték, szakértőként vegyen részt a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban.

2022-ben indult az unió „Állampolgári Panel” elnevezésű kezdeményezése, amelynek  célja, hogy bevonja az európai polgárokat a legégetőbb problémákat érintő egyeztetésekbe. Az első panel témája az élelmiszerpazarlás volt, amely jól mutatja a terület kiemelt fontosságát. 

A panelbeszélgetésen való részvételre 150 európai polgárt kértek fel a 27 tagállamából – köztük természetesen magyarokat is –, akiket véletlenszerűen választottak ki. A csapat összeállításakor arra törekedtek, hogy az jól reprezentálja az unió lakosságának sokszínűségét lakóhely, nem, életkor, végzettség és gazdasági státusz tekintetében. Emellett külön kritérium volt, hogy a tagok legalább egyharmada 16 és 25 év közötti fiatal legyen. A 2 magyar paneltaggal, Nyika Eszterrel és Lajti Ágnessel készült interjú elérhető a Maradék nélkül program honlapján.

Különösen megtisztelő, hogy a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban való részvételre egy magyar szakembert, a Nébih Maradék nélkül programjának vezetőjét, dr. Kasza Gyulát is felkérték. A bizottság feladata a téma összefüggéseinek bemutatása, valamint a csoportmunkák során felmerülő kérdések objektív megválaszolása volt.

Az EU-s állampolgárok által megfogalmazott 23 javaslat sorrendjét szavazással állították fel. Ezek a javaslatok rendkívül hasznosak lehetnek a nemzeti és helyi élelmiszerpazarlás-megelőzési programok szervezői számára is, valamint – az esemény egyik fő eredményeként – mindezeket az Európai Unió a jogalkotási és finanszírozási eljárásai során figyelembe fogja venni.


Friss hírek

2023. június 5, hétfő

Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén

2023. június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai ülését az idén 60 éves FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A nemzetközi szervezet szabványrendszereinek laboratóriumi kérdéseit összefogó testület 1972 óta Magyarországon ülésezik, valamint az elnöki feladatokat is minden évben magyar szakember látja el.

Tovább >

2023. június 2, péntek

Magyarország csatlakozik az afrikai sertéspestis megállítása érdekében indított európai kampányhoz (#StopASF)

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority - EFSA) 2023-ban is európai szintű kampánnyal támogatja az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelmet. Az immár negyedik éve tartó #StopASF (#StopAfricanSwineFever – Állítsuk meg az afrikai sertéspestist) kampány tizennyolc európai országban, köztük Magyarországon is felhívja a gazdák, vadászok és az állatorvosok figyelmét erre a rendkívül fertőző betegségre, arra ösztönözve az érdekelteket, hogy lépéseket tegyenek a betegség terjedésének megállítására.

Tovább >