Kémiai gyomirtás a házikertekben

A gyomnövények elleni kémiai növényvédelmet – azaz a klasszikus értelemben vett „növényvédő szeres permetezést” – számos tényező határozza meg. Lényeges például a gyomnövény fejlettségi állapota, de az is, hogy egyszikű vagy kétszikű, illetve egyéves vagy évelő faj ellen szükséges-e védekezni. Ezen ismeretek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a házikertekben eredményesen védekezhessünk a gyomnövények ellen. Így hát növényvédelmi cikksorozatunk 8. részében körüljárjuk ezt a témát.

Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretnénk, hogy kémiai védekezéshez csak a legvégső esetben forduljunk!

Mindig mérlegelni kell a kémiai védekezés szükségességét! A házikertek mérete általában jóval kisebb az árutermelelésssel foglalkozó üzemekénél, így a legtöbb esetben megoldható a védekezés mechanikai gyomirtással (pl. kapálással, kézi gyomlálással, kaszálással) is. Ez általában jelentős fizikai munkát jelent, több fáradtságot igényel, ugyanakkor a növényvédő szerek alkalmazása nélkül jelentősen csökkenthetők a növényvédelmi tevékenységből származó káros környezeti és egészségügyi hatások.

Fontos tudni továbbá, hogy a gyomirtó szerek alkalmazása nem minden esetben jelent 100%-os hatást, ugyanis az egyes készítmények nem egyformán hatnak a különböző gyomfajokra. Vannak olyan készítmények, amelyek csak a gyomnövény legérzékenyebb fejlettségi állapotában elég hatékonyak (pl.: a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles állapotában), megkésett kezelés esetén gyenge a hatásuk. Vannak olyan gyomirtó szerek is, melyek hatóanyagára vagy egyes hatóanyagaira a kérdéses gyomnövény ellenálló. Az ellenállóság alapja lehet alkati jellegzetesség (pl. vékonyabb levélforma), metabolikus (lebontja a gyomnövény a készítményt) vagy a genetikai anyagban bekövetkezett változás (hatáshely rezisztencia).

Ezek a tények indokolttá teszik a házikerti növényvédő szeres gyomirtás megfontolását, ám ha feltétlenül szükségessé válik gyomirtó szer használata, szükséges ismerni a gyomnövények tulajdonságait és a különböző gyomirtási technológiákat.

Gyomnövények csoportosítása

A kémiai gyomirtás hatékonysága szempontjából fontos, hogy egyszikű vagy kétszikű gyomnövény van jelen a kertben.

Az egyszikű gyomnövények jellemző tulajdonsága, hogy magvaikban egyetlen sziklevél található, bojtos gyökérzettel rendelkeznek (amely egyenlő vastagságú mellékgyökerekből áll), leveleik ép szélűek és párhuzamos erezetűek, virágtakarójukra jellemzőek az egyforma lepellevelek (nincs külön csésze- és sziromlevél). Az egyszikű gyomnövények jelentős része a pázsitfűfélék családjába tartozik, tehát rokona a kertünkben gyepet alkotó fűféléknek. A kertben, hétvégi telken leggyakrabban előforduló egyszikű gyomnövények a tarackbúza, a csillagpázsit, a kakaslábfű és a muhar-fajok. Az ellenük való védekezés egyik lehetősége a szelektív egyszikűirtó készítmények használata (pl. quizalofop-P-etil hatóanyagú szerek).

A kétszikű gyomnövények jellemző tulajdonsága, hogy két sziklevéllel csíráznak, gyökérzetük főgyökérből és oldalgyökerekből áll, a leveleik főeresen hálózatosak, virrágtakarójuk pedig legtöbbször elkülönül külső csészelevelekre és belső sziromlevelekre. A házikertekben gyakran előforduló apró szulák, a mezei aszat, a libatop- és disznóparéj-fajok, a kicsiny gombvirág, a kövér porcsin és az ürömlevelű parlagfű is ebbe a csoportba tartoznak.

Az egyszikű és kétszikű növények között egyaránt előfordulnak egyéves illetve évelő fajok is. Az egyéves növények vagy egynyári növények olyan lágyszárú növények, melyek életciklusa egy évnél nem hosszabb (csírázás, vegetatív fejlődés, virágzás, termésnövekedés és a termésérés után elpusztulnak egy éven belül). Az évelő növények ezzel szemben több évig élnek.

A fentiekben felsorolt gyomnövények közül egyéves növény a kakaslábfű, a muhar-, libatop- és disznóparéj-fajok, a kicsiny gombvirág, a kövér porcsin és az ürömlevelű parlagfű. Az évelő gyomnövények közé a tarackbúza, a csillagpázsit, az apró szulák és a mezei aszat tartozik.

Gyomirtási technológiák

A gyomirtó készítmény kiválasztásakor a gyomnövények megfelelő ismerete mellett fontos szempont az is, hogy a növényvédő szer se a pázsitot, se az egymáshoz közel elhelyezkedő termesztett növénykultúrák egyikét se károsítsa, kizárólag a gyomnövényeket pusztítsa el.

Kémiai gyomirtás esetében háromféle kezelést különböztetünk meg aszerint, hogy az egyes növénykultúrákban mikor (a termesztendő növény, vagyis a kultúrnövény és a gyomnövény mely fejlettségi állapotában) és hova (talajra vagy levélfelületre) kerülhet kijuttatásra a gyomirtó szer.

A kultúrnövény vetése vagy palántázása előtti kijuttatást pre-planting (PP) kezelésnek nevezzük. Ezt a kezelést például pendimetalin hatóanyagú készítménnyel végezhetjük a paprika, paradicsom, zeller, fejeskáposzta, kelkáposzta, bimbóskel, karfiol és karalábé kultúrnövények palántáinak kiültetése előtt 8-10 nappal.

A preemergens kezelés során a kultúrnövény vetése után, kelése előtt kerül kijuttatásra a növényvédő szer. Ennek az eljárásnak a sikerességéhez megfelelő mennyiségű csapadék szükséges, ami biztosítja, hogy a készítmény a gyomnövények csírázási zónájába bemosódjon a talajba. A kezelés sikeréhez alapkövetelmény a jó vetőmagágy, az egyenletes vetésmélység, az egyenletes talajállapot és aprómorzsás talajfelszín. Például az S-metolaklór hatóanyagot tartalmazó készítmények kijuttathatóak a kukorica vetése után, de a kelést megelőzően.

A kultúrnövény kelése után posztemergens (POST) kezelés kerülhet alkalmazásra, amit más néven állománykezelésnek is nevezünk, mivel a kezelés idején a gyom- és a kultúrnövény is egyaránt jelen van a területen. Ennek a technológiának kulcsmomentuma a kultúrnövény és a gyomnövény fejlettségi állapota, valamint az időjárás is. Az egyenletes kijuttatás különösen fontos annak érdekében, hogy a kultúrnövény ne károsodjon, de azok a gyomnövényfajok, amelyek a kezelést szükségessé tették, elpusztuljanak.

Évelő gyomnövények irtása

Az évelő gyomnövények elleni védekezés külön említést érdemel, mivel ezeknek a gyomnövényeknek rendkívül nehéz mind a mechanikai, mind a kémiai módszerekkel történő irtása. Ezek a gyomnövények több éven keresztül életképesek a talajban lévő vegetatív szaporító képleteiknek (pl.: tarack, rizóma, gumó, szaporítógyökér stb.) köszönhetően. Ezek a föld alatti szervek felelnek a növény intenzív növekedéséért és gyors regenerálódó képességéért.

Mechanikai úton történő aprítással (pl.: kapálás, ásás, szántás) a szaporító képleteken található járulékos rügyekből új hajtások, önálló növények fejlődnek, ezért ezektől a növénymaradványoktól is alaposan meg kell tisztítani a talajt. Ez az oka annak, hogy az évelő gyomnövények mechanikai irtása rendkívül nehéz és időigényes, viszont az évközben elvégzett többszöri kapálással (5-6 alkalom) a talajban lévő szaporítóképletek tápanyagtartalmának kimerítésével, növényvédőszer-mentesen eredményesen lehet védekezni ellenük.

A növényvédő szerek alkalmazása tűnhet ebben az esetben a legcélravezetőbb megoldásnak, pedig évelő gyomnövények ellen kell a legjobban meggondolnunk a használatukat. Ezeket a gyomnövényeket ugyanis rendkívüli szívósságuk miatt csak igen erős hatású készítményekkel lehet kémiai úton irtani. A totális gyomirtó szereket (pl.: glifozát hatóanyagú szerek) csak kultúrnövénytől mentes területen használhatjuk. Az évelő egyszikű gyomnövények ellen (pl.: tarackbúza, csillagpázsit) alkalmazhatunk szelektív egyszikűirtó készítményt.

Az adott gyomirtó szer engedélyokiratában mindig pontosan fel van tüntetve, mikor kell elvégezni a permetezést, illetve mely kultúrnövényekben alkalmazható, milyen gyomnövények ellen. A készítmények megvásárlásakor javasolt az eladó segítségét, tanácsát kérni a megfelelő növényvédő szer kiválasztásában arra vonatkozóan, milyen gyomnövények ellen, milyen kultúrában kívánunk védekezni!

Az összefoglalóból látható, hogy a növényvédő szerrel történő szakszerű házikerti gyomirtáshoz mindenekelőtt a gyomnövények és a megfelelő növényvédő szer tulajdonságainak és helyes alkalmazásának mélyreható ismerete szükséges. Házikertünkben a gyomirtás az esetek jelentős többségében megoldható növényvédő szer használata nélkül, így csökkenthetők a humán- és növényegészségügyi, valamint a környezeti kockázatok is.