null „Karanténkutatás 2.0” – újra felméri az élelmiszerfogyasztási szokásokat a Nébih

„Karanténkutatás 2.0” – újra felméri az élelmiszerfogyasztási szokásokat a Nébih

„Karanténkutatás 2.0” – újra felméri az élelmiszerfogyasztási szokásokat a Nébih
2021. március 30., kedd

Változtak-e az elmúlt egy évben az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink? Miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány, hogy mennyi élelmiszert tartalékolunk otthon? Jól gazdálkodtunk a készletekkel, vagy sok élelmiszerhulladék keletkezett? Hogyan változott életmódunk? Ezek a kérdések állnak a Nébih, a Debreceni Egyetem, valamint a TÉT Platform legújabb közös kutatásának a középpontjában, amelynek feltárásában ismét a lakosság segítségét kérik a szakemberek.

A koronavírus-járvány az élet szinte minden területére rányomja bélyegét, így az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásainkra is hatással volt. Erről tanúskodtak az első Karanténkutatás eredményei is, amelyek a járvány megjelenését követően, 3000 kitöltő tapasztalatai alapján adtak pillanatképet a magyar lakosság reakcióiról. Az akkori eredmények azt mutatták, hogy sokunknál változott a vásárlás módja és gyakorisága, illetve a vásárlást befolyásoló tényezők sorrendje. Az emberek több élelmiszert tartalékoltak otthon, és több időt töltöttek sütéssel-főzéssel, emellett jobban odafigyeltek a konyhai higiéniára.

A kutatók most azt szeretnék felmérni a Covid-19 járvány harmadik hulláma során, hogy miként alkalmazkodott társadalmunk a tartósan megváltozott helyzethez, elsősorban a bevásárlási, élelmiszerválasztási és tartalékolási szokásaink, valamint az életmódunkban bekövetkezett változások tükrében. A Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei által összeállított kérdéssor megválaszolása nagyjából 15 percet vesz igénybe, és anonimitást biztosít a kitöltők számára. A felmérés eredményei a kutatás lezárását követően mindenki számára elérhetők lesznek.

A szervezők bíznak benne, hogy sikerül megismételni a tavalyi rendkívüli eredményt és ismét több ezer magyar lakos segíti majd a munkát, hogy minél pontosabb képet kaphassunk a járvány mindennapjainkra gyakorolt hosszú távú hatásáról. Az élelmiszerfogyasztási életmódkutatást a következő három hétben a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhetik el az érdeklődők.


Friss hírek

Kivételesen kedvező feltételekkel folytatódhat a szingapúri húsexport
2021. április 16., péntek

Kivételesen kedvező feltételekkel folytatódhat a szingapúri húsexport

Magyarország ezentúl minden eddiginél kedvezőbb feltételek mellett szállíthat sertéshúst és hústerméket Szingapúrba, a hazai előállítóknak, az általánosan érvényes előírásokon túl, semmilyen többlet követelményt nem kell teljesíteniük az exporthoz - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Így a harmadik országok között kifejezetten enyhének számító kritériumrendszernek köszönhetően számottevően emelkedhet az ázsiai államba kivitt hazai áruk mennyisége.

Tovább >

Hajdú-Bihar megyében tarolt a madárinfluenza
2021. április 13., kedd

Hajdú-Bihar megyében tarolt a madárinfluenza

2021. április 13-án Hajdú-Bihar megyében igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A járvány ezúttal egy Nádudvaron található tenyészpulyka-állományt ért el, ahol a szakemberek már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 11.800 egyed felszámolását. A Nébih az új kitörés tükrében ismételten felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.

Tovább >