null Jó hír a horgászoknak: május végén hét halfaj tilalmi ideje ér véget

Jó hír a horgászoknak: május végén hét halfaj tilalmi ideje ér véget

2019. május 30, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat, hogy 2019. május 31-én, azaz pénteken éjfélkor véget ér számos halfaj ez évi fajlagos tilalmi ideje. Ennek értelmében szombat hajnaltól ismét ki lehet fogni a pontyot, gardát, domolykót, jászkeszeget, valamint a szilvaorrú keszeget, a paducot és a márnát.

Az említett halfajok fogási tilalmának feloldását követően, június 1-jétől már csak három halfaj egyedeit védi a fajlagos tilalmi idő. A kősüllő 2019-ben már június 28-án éjfélt követően (tehát június 29-től) fogható, tekintettel arra, hogy a fajlagos tilalmi idejének vége hétvégére esik. A compó június 14-én éjfélig nem fogható ki, és ugyanaddig tart a harcsa 100 cm-nél kisebb testhosszú egyedeire vonatkozó tilalom is.

Talán sokak számára nem ismert, hogy a halgazdálkodási jogszabályok értelmezésében a hal kifogása azt jelenti, hogy a halat a kifogója meg is tartja a megfogás után. A hal megfogását követheti a hal kíméletes szabadon bocsájtása is, ez azonban nem számít kifogásnak.

A jogkövető halfogás mellett vizeink halállományai is fejlődhetnek, biztosítva az egészséges környezetet és az élményeket a vízpartokon. Ezért kérjük, hogy amennyiben a halállományt veszélyeztető viselkedést vagy jogosulatlan halfogást tapasztalnak, keressék bejelentéseikkel a Nébih Állami Halőri Szolgálatát (ÁHSZ) az allamihalor@nebih.gov.hu elektronikus levélcímen.

Mindenkinek fogásokban gazdag időtöltést kívánunk az ország szebbnél szebb vízterületein!

Friss hírek

2026. szeptember 4, péntek

Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területeket érintő házisertés-szállítások feltételeiről tájékoztatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető új interaktív táblázatok. A tematikus oldal a sertésszektor szereplőinek segít eligazodni a különböző szállítási feltételek között.

Tovább >

2026. szeptember 4, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 32 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >