null Félidőben a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Félidőben a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2022. augusztus 12, péntek

Lezárult az idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés első időszaka, melyet a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeznek országosan összehangolva, a teljes élelmiszerláncra kiterjedően a Nébih irányításával. A júliusi első időszakban összesen 2 338 ellenőrzésre került sor. 284 esetben élelmiszer-előállító helyen, 884 esetben az élelmiszer-forgalmazásban és 1 170 esetben vendéglátóhelyen vizsgálódtak a szakemberek.

Az ellenőrzés a turisztikai szempontból frekventált helyeken, továbbá a rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekre fókuszált. Ezen belül a büfé-kocsik és mozgó vendéglátók tevékenysége, valamint az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése kiemelt figyelemben részesült. Az ellenőrzött napközis táborokban élelmiszer-biztonságot érintő súlyosabb probléma nem merült fel.

A július 1-jétől 31-ig tartó  első időszakban 8 439 hazai és külföldi élelmiszer tételt ellenőriztek az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. A vezető hibaok idén is a lejárt termékek forgalmazása, de a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva ritkábban fordult elő. Az összes ellenőrzött tétel 5,2%-át, 9,11 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból. A feltárt szabálytalanságok miatt 36 alkalommal figyelmeztetést, 196 esetben bírság kiszabását alkalmazták szankcióként, utóbbit összesen 13 415 384 Ft értékben.

A vendéglátó tevékenység ellenőrzése során az allergénekre vonatkozó fogyasztói tájékoztatás hiánya főleg a kisebb vendéglátóhelyeken, büfékben, lángost árusító helyeken, illetve a fagylaltozókban figyelhető meg.

Az úgynevezett helyettesítő termékek használata elsősorban a lángost árusító helyeken gyakori. Ezzel együtt rendszeresen előforduló hiba, hogy az étlapon „tejföl” szerepel, azonban az ételre már növényi alapú termék kerül. A pizzériák esetében szintén tapasztalható ugyan ez a félrevezető gyakorlat: növényi alapú sajtkészítményeket használnak feltétként, ugyanakkor az étlapon a „sajt” megnevezés szerepel, megtévesztve ezzel a vásárlókat.

A zöldség-gyümölcs minőségellenőrzések alkalmával eddig főleg jelölési hibák és minőségi kifogás fordult elő, de ismeretlen eredetű, nem nyomon-követhető termékek miatt is intézkedniük kellett a szakembereknek. Néhány esetben a forgalmazói regisztráció hiánya is előfordult.

A borászati termékek és alkoholos italok helyszíni ellenőrzése során alkoholtartalom eltérés nem fordult elő. Lejárt minőségmegőrzési idejű alkoholos italt is csupán egy esetben találtak az ellenőrök, továbbá egy-egy jelöletlen bor és pálinka tételt kellett kivonni a forgalomból.

A részeredmények alapján a higiéniai hiányosságok előfordulása idén kiemelkedően magas volt, különösen a vendéglátásban, viszont kevesebb nyomonkövethetőséggel kapcsolatos hibát tártak fel az ellenőrök. A kánikulára tekintettel a szakemberek fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc biztosítására, amellyel már mostanáig több probléma adódott a tavalyinál.

A nyári szezonális élelmiszerlánc- ellenőrzési időszak augusztus 20-ig még országszerte tart.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >